Elveszve
Szépirodalom / Versek (1391 katt) | angyalka146 |
2011.04.10. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/4 számában.
Körülvett a nihil. Nem látok.
Gondolatban álomföldön járok.
Látom a táncoló, gyapjas lepkét,
de nem ismerem fel a szederjes cserjét.
Ismerem a hitet, a reményt, a szépet,
de nem látom a tiszta képet.
Valami eltakarja, befedi szépen,
és én elnyúlok a kanapén épen.
Majd jön a pofon, a mindent rázó,
eget-földet összehányó, gondoskodó,
aljas népek, elveszik a hitet, a reményt,
a szépet. A képet.
Már nem tudom, mi az igaz, mi a hit,
a fény ölel-e? vagy én a földi kínt?
Lehet-e egyszerre otthon lenni,
égen s földön ölelkezni?
Az élet valós vagy képtelen?
Az álom üdvös vagy néptelen?
Az angyal sugalmaz vagy kínba rí’?
A sírás hasznos vagy pokolba hí’?
Lehet, hogy tévedek – és álomváros,
ez a kedves, réveteg, omladásos kép
nem valós. Csalós. Elkallódott, fáradt
ábra, mi a lelket kínban megtalálja.
De csak ezt ismerem. A földi létre testem
képtelen. Mit tegyek, hogy megéljek, álom
földön menedéket, oltalmat kérek. De félek.
Felnőttnek lenni nem remélek.
Csatangolok jobbra-balra, lelkem himbál,
játszik a szavakra drámát, melót, víget,
de én nem látok mást, csak a nincset,
a senki földjén lévőt, fájón szertenézőt.
Előző oldal | angyalka146 |
Vélemények a műről (eddig 8 db) |