Inasok

Fantasy / Novellák (1034 katt) Nimretil
  2013.01.17.

Kreg a tűzbe bámult, bal keze szinte magától kezelte a fújtatót. Lassan mozgott, fel-le, fel-le. Már csak ezerkétszáznegyvenöt maradt hátra. Van, aki birkákat számol elalvás előtt, pedig a szög sokkal hatékonyabb. Becsukta a szemét, izzó széndarabokat és félkész szögeket látott, kinyitotta, és akkor is. Igaz, a csukott szemes szög nem szikrázott, mint egy csillagszóró…

– Ó a francba! – eszmélt fel a fiú, és elhajította az elégett vasdarabot, ami a hátralévő szögek számát ezerkétszáznegyvennégyre csökkenthette volna. Újabb vasat tolt a tűzbe. Már csaknem sikerült megint elbóbiskolnia, mikor a műhely ajtaja kivágódott.

– MI A FÉSZKES FENE FOLYIK ITT?! ANYASZOMORÍTÓ BANDA, MAJD ÉN MEGMUTATOM, HOL LAKIK AZ ÚRISTEN!

Kregben megállt az ütő mestere káromkodása hallatán. Összezavarodott. Azt mondta, négy napra megy el! A fáradtság és a monoton munka festette szögek eltűntek, aztán az a vasdarab is, amit a kezében tartott, és most a lábára ejtett. Az ajtó mögül kócos hajú, vigyorgó fej bukkant elő.

– Húzz a francba, Skazz! – mordult rá mérgesen Kreg. Fogott egy piszkavasat, lehajolt, és megpróbálta kihalászni az elgurult vasat a satupad alól. Mire felnézett, már négyen ácsorogtak vigyorogva a műhely közepén. Más esetben Kreg örült volna a haverjainak, most viszont a pokolba kívánta őket. Fogadott Skazzal, hogy kibírja három napon át a tűz mellett dolgozva, alvás nélkül. A bor beszélt belőle, így két legyet ütnek egy csapásra, mert az is kiderül, hogy tényleg a borban-e az igazság. Kreg elhatározta, hogy nem adja fel. Soha nem veszített el egyetlen egy fogadást sem, leginkább azért, mert általában józanul fogadott. Hát, valamikor el kell kezdeni – gondolta. A mestere négy napra elutazott a családjával, a műhelykulcsot pedig inasára, Kregre bízta, annyi munkával együtt, amennyit biztosan nem lehet négy nap alatt megcsinálni. Ennél jobb alkalom nem lesz soha.

– Azért gyűltünk ma össze – kezdte Skazz, és megköszörülte a torkát –, szóval azért gyűltünk ma itt össze, hogy ünnepélyesen átvegyük tőled a szögek elkészítésének nemes feladatát. Ja, és ha már úgyis ott kotorászol, kiszedhetnéd azt is, amit tavaly én hagytam el.
– Húzzatok a francba!
– Ne, várj! Hadd mutassam be hű társaimat! Ez itt Falk, az anyaggyűjtőnk! – mutatott Falkra, aki erre kényszedetten elvigyorodott.
– Húzzatok a francba! – ismételte meg Kreg, miután sikerült visszaszereznie az elgurult vasdarabot. Skazz zavartalanul folytatta.
– Mögötte áll bátor kalapácsosunk, Samu, kinél hatalmasabb és erősebb embert még nem hordott a hátán e föld!

A megnevezett bátor kalapácsos, aki vasággyal együtt sem lehetett több ötven kilónál, erre elpirult, és lesütötte a szemét. Valamit hebegett, de egy szavát sem lehetett érteni.

– De ne feledkezzünk meg Agdáról sem, hű pálinkásunkról, aki a tüzelőről gondoskodik!
– Nem feledkezem – gúnyolódott Kreg. – Miatta kell güriznem, amikor aludhatnék is.

Skazz, mintha meg sem hallotta volna, ünnepélyesen folytatta:

– Fiúk, bemutatom küldetésünk kulcsfiguráját, Kreget, a kardkovácsot!

Kregnél kezdett betelni a pohár, pedig Agda most nem volt abban a pozícióban, hogy bármit is tölthessen bele.

– Na, ki vele, mit akartok?
– Szent feladatunk, hogy elkészítsük…
– Ööö… Skazz!
– Igen, bátor kalapácsosom?
– Elmondhatom neki én? Belőled már úgyis egy életre elege lehet.

Kreg időközben már az üllő szarvánál állt, és dühét egy izzó vasdarabon vezette le. Levágta a kihegyezett munkadarabot, és visszalökte a tűzbe.

– Szóval, arról van szó, hogy a kovács még három napig nem jön vissza, ezért úgy gondoltuk, esetleg… szóval…
– Bökd már ki! – türelmetlenkedett Kreg, és előkészítette a fejezőt a félkész szöghöz.
– Kardot akarunk készíteni.

A kard szó mintha még mindig ott visszhangzott volna a műhelyben. Átsuhant a satu pofái között, visszapattant az ablakról, majd az üllőn gellert kapva képen vágta Kreget. Nem egy mezei kardról volt szó, hanem A Kard-ról. A Nagy Álomról, azóta, hogy Agda a boroshordók feliratai mellett a hős Ateniusz utazásait is olvasni kezdte. Hányszor ábrándoztak arról, hogy kardot kovácsolnak, és útnak indulnak, mint Ateniusz a második fejezetben? Az útnak indulásból már kiábrándultak, de a kardkészítés az már más tészta. Persze képtelenség, Zöldorongon soha, egyetlen kovács sem készített baltánál vagy lándzsánál komolyabb fegyvert, és ez így is lesz, amíg világ a világ, de az álom ettől még álom maradt.

– Nincs rá anyagunk, és nem is tudunk szerezni – szögezte le Kreg.
– És itt jön a képbe Falk, a hű anyaggyűjtőnk – nyerte vissza a hangját Skazz, és előrelökte a hátrasettenkedő Falkot.
– Emlékszel arra a hintóra, ami bezuhant a Kormos-szakadékba, és ripityára tört? – kérdezte Falk.
– Hogyne. Csak pár darabját találták meg, mert a többit magával sodorta a Sebes-patak…
– Magával sodorta a mi hű anyaggyűjtőnk! – helyesbített Skazz. – Másfél éve várjuk ezt a pillanatot, kölyök! Van egy szekértengelyünk, amit askaloni acélból készítettek!
– Ne nevezz kölyöknek! – mérgelődött Kreg, izgatottságát palástolva. A lefejezetlen szeg csendben, szikrázva égett halotti máglyáján.
– Ha nem haladok a munkával, a Mester saját kezűleg fojt majd meg.
– Majd én kezelésbe veszem azokat a szegeket – mondta gyorsan Skazz. – Te csak koncentrálj a kardra!
– Nincs elég szén. A Mester eltörgeli a kezeimet, ha több fogy el a kelleténél.
– És itt jön a képbe hű pálinkásunk!
– Négy zsák elég lesz? – kérdezte Agda. Józannak tűnt, de nála soha nem lehetett tudni. – A faszénégető azt mondta, van még bőven, ha akad, ami csurran-cseppen.
– Soha nem készítettem kardot! – ellenkezett Kreg. – Talán, ha lenne egy minta, akkor más lenne, de így? Egy igazi kardot hosszú évszázadok próbái alakítottak. A miénk selejt lesz.

Skazz most sem fogyott ki a válaszokból:

– Ami azt illeti, Agda nem csak szenet kölcsönzött pálinkáért. Ne aggódj, lesz minta!
– Kaptál egy kardot? – fordult Kreg gyanakodva Agda felé. – Pontosan mennyi időre kaptad kölcsön?
– Hát, gondolom keresni fogja, ha kijózanodik – vélte Agda. Hirtelen felderült az arca, és hozzátette: De arra még várni kell egy darabig!
– Miért nem te csinálod? – kérdezte Kreg Skazzt.
– Mert imádok szögeket kovácsolni – ironizált Skazz. – Mert neked kell három napon át egyfolytában dolgoznod, féleszű, azért!

Kreg elengedte a fújtató karját, csak most döbbent rá, hogy végig pumpálta a levegőt. A tűzhely felé pillantott: a szén mindjárt elég, a szög meg már távozott a kéményen át. Elvigyorodott. Hirtelen rátört a kalandvágy, próbálta szavakba önteni, amit érzett, de semmi értelmes nem jutott az eszébe.

– Ám legyen! – rukkolt elő végül egy klasszikus Ateniusz szólással.
– Ám legyen! – visszhangozták a többiek, és azzal munkához láttak.

Agda és Samu behordta a négy zsák szenet, Skazz kilépett a mintának szánt kardért, amiről időközben kiderült, hogy szablya. Kreg elgondolkodva forgatta a kezei között. Látott már ilyet a tanirói kereskedők testőreinél, de soha nem vizsgálhatta meg közelről. A pengéje aránylag rövid, enyhén ívelt, a végén a fokélnél kicsit kiszélesedik. A markolathoz közel erősre hagyták az anyagot, hogy ne törjön el, és jó legyen a súlyozása, a hegye felé elvékonyították, a tövétől a fokéles részig vércsatornát ütöttek bele. A bőrözött markolat farészébe egymástól szabályos távolságra kis vájatokat reszeltek, ezekben sodrott drótszálak futottak. A tüskét rászegecselték a gerinclemezre, ezért Kreg nem tudta szétszedni, de nagyjából így is fel tudta becsülni, minek milyennek kell lennie. A markolatkosárra még lett volna ötlete, de a gerinclemez elkészítésével kapcsolatban teljesen tanácstalan volt. Végül úgy döntött, egyelőre elég, ha a pengét lekovácsolják, megköszörülik és beedzik, a többi ráér később.

Agda és Samu felsorakoztak az üllő mellett két nagykalapáccsal, Skazz széthúzta a tűzpartokat, hogy nagyobb legyen a tűz, megpakolta faszénnel, bekészítette a tengelyrudat, és nekiállt fújtatni.

– Mi lesz a szögekkel? – kérdezte Kreg.
– Nyugodj már le! – intette le Skazz. – Már kétnapnyit leütöttél. Mindjárt folytatom, csak megnézem, hogy boldogultok.

Ami azt illeti, pocsékul boldogultak. Kreg közben rájött, miért hárult rá a feladat: Skazz ügyesen dolgozott, de csak egyedül. Három évet inaskodott, de soha nem volt lehetősége ráverőkkel dolgozni. Bár a „ráverő” talán egy kicsit erős kifejezés Agda és Samu esetében. Samu saját ritmusra dolgozott, fittyet hányva arra az ütemre, amit Kreg, a vezető kovács adott. Ha egyszer sikerült lendületbe hoznia a kalapácsot, már nem lehetett megállítani. Agda túl mereven szorongatta a nyelet, jókor ütött, de rossz helyre, rossz szögben. Kreg szerint egy kis célzóvíz megoldhatta volna a problémát, de ha eltúlozzák a mértéket, akkor szegény Agda nem tudja majd eldönteni, melyik vasat üsse.

Kreg még mindig csak az üllőn próbálta jelezni az ütemet, két ráverője össze-vissza kalapált. Skazz a fejét vakarta.

– Nem lesz ez így jó fiúk – mondta, mikor Kreg visszadugta a tűzbe a vasat. – Agda, lazíts egy kicsit, Samu, nem baj, ha nem ütsz olyan nagyot. Figyeljetek Kregre! Minden kiskalapács után jön egy nagy. Ha így folytatjuk, elkopik Kreg kalapácsa az üllőn, mielőtt egyet üthetne a vasra.

Eleinte Kreg biztos volt benne, hogy egyedül is gyorsabban haladna, de aztán kezdtek belejönni. Egy idő után Kreg is nyugodtan be tudott lépni, kiskalapácsával mutatta, hova, mekkorát üssenek. Lassan egységesedett a ritmus, a kalapácsok csengése zenévé állt össze. Egyre lazábban dolgoztak, Agda már nem görcsölt, Samu vigyorogva ütötte a vasat. Kreg is belelendült, időnként cifrázott, az üllő különböző pontjait ütötte, hol a kalapács fejével, hol a nyelével.

– Elég a szórakozásból fiúk! – szólt közbe Skazz. – A vasat is üssétek, szép hangja van annak is!

Ügyesen haladtak, de a kezdeti lelkesedés idővel elmúlt, Kreg pedig egyre fáradtabb lett. Jól bírta az éjszakázást, hat ébren töltött nap volt a rekordja, de egészen más alvás nélkül elvegetálni, mint megállás nélkül dolgozni a tűz mellett. A kalapácsát visszatette a helyére, hozott magának egy széket, és csak az anyagot forgatta az üllőn, hogy Agdáék tudják nyújtani. Samut maga mellé rendelte, hogy fújtasson Skazz helyett, és ébressze fel, ha már meleg a vas.

Skazz ígéretéhez híven a szögekkel dolgozott, déltájt elugrott, hogy rendbe tegye az állatokat a kovács tanyáján, és ebédet hozzon. Délutánra Agda elígérkezett az öregéhez, először Skazz állt be a helyére, aztán megérkezett friss utánpótlásként Agda öccse, és felváltotta. A szén rohamosan fogyott, a harci kedvvel együtt, a szekértengely nyúlt, a szögkupac egyre nagyobbra duzzadt. Mire Agda visszatért a vacsorával, odakint már kezdett sötétedni. Ettek pár falatot, közben Skazz megetette az állatokat, és bezárta a tyúkokat.

– Engem vár az ágyam – kacsintott Skazz Kregre, és hatalmasat ásított. – Holnap innen folytatjuk, rendben?
– Én itt leszek – mondta fogcsikorgatva Kreg. Alig állt a lábán, szédült, a tenyere sajgott, de akaratereje még nem hagyta cserben. Másfél napja dolgozott, a felén már túl volt, de a neheze még csak ezután jön.
– Én is maradok – jelentette ki Samu. Kreg nem mert volna fogadni rá, hogy még egyszer fel bírja emelni a kalapácsot.
– Én elküldöm az öcsémet – csatlakozott Agda.

Reggelre végeztek a nyújtással, bevállazták és leütötték a markolattüskét, már csak a penge leélezése és a vércsatorna hiányzott, aztán jöhet a köszörülés. Skazz hajnalhasadás előtt visszatért, és magára vállalta az élezést, mondván, hogy az úgyis egyemberes munka. Samu felfeküdt a satupadra, és azonnal elnyomta az álom, Agda öccse hazament, Kreg a fáradtsággal küzdve járkált fel és alá. Nem mert leülni, attól félt, rögtön elaludna és elveszítené a fogadást. Nézte egy darabig, hogyan boldogul Skazz, aztán kilépett, hogy kiszellőztesse a fejét, és ellássa az állatokat.

Délre végeztek a kovácsolással. Ebédre Agda marhapörköltet, friss, ropogós kenyeret és valami ínycsiklandó, krémes süteményt hozott. Mindnyájan kimerültek, mégis volt bennük valami fiatalos erő. Tekintetük azt sugallta, a test talán kimerülhet, de a lélek soha.

Skazz kilágyította a pengét, aztán belefogtak a köszörülésbe. Kreg hajtotta a követ, Skazz köszörült. Időnként cseréltek, Kreg pedig hamar rájött, hogy nem a szögkészítés a legmonotonabb munka a világon. Agda és Samu közben a tűznél bohóckodtak, minden áron folytatni akarták a szögkovácsolást, amíg Kregék a karddal dolgoznak. Aznap éjjel egyikük sem ment haza. Közelebb jártak a győzelemhez, mint amiben valaha is reménykedni mertek. A fáradt arcokon mosoly ült, mindenki összeszedte maradék erejét, ha másért nem is, hát legalább azért, hogy ezzel buzdítsák a többieket. Közben Kreg és Skazz kitartóan dolgozott. Nem sikerült minden revefoltot kiszedni, de végül úgy döntöttek, jó lesz úgy, ahogy van, csak sikerüljön még reggeli előtt beedzeni, mert délre visszaér a kovács, és addigra el kell tüntetni a nyomokat. Még belegondolni is szörnyű, mit tenne, ha rajtakapná őket.

Mindnyájan tudták, hogy az edzés lesz a munka legkritikusabb része. Ha valamit elrontanak, a kard eltörik, és minden eddigi munkájuk kárba vész. Kreg pontosan három napja semmit nem aludt, de a holtponton már átbukott, úgy érezte, kész a feladatra. Hosszasan vitáztak a hőkezelés mikéntjéről. Skazz csak az éleket edzette volna, hogy a vastagabb részekről vissza tudjon melegedni a penge, Kreg viszont ragaszkodott ahhoz, hogy anyagában hőkezeljék, hűtsék le teljesen, és majd a tűz felett eresszék meg. Skazz végül feladta, így a feladat Kregre maradt. Két lapos fogóval tartotta az acélt, lassú tűzön, óvatosan melegítette, míg enyhe vörös nem lett. A többiek feszülten figyelték minden mozdulatát. Kreg elfordult a tűztől, és a vizes vályú felé lépett.

– MI A FÉSZKES FENE FOLYIK ITT?! ANYASZOMORÍTÓ BANDA, MAJD ÉN MEGMUTATOM, HOL LAKIK AZ ÚRISTEN!

– Ne most, Skazz! – dühöngött Kreg oda se nézve, de aztán elhallgatott. Túl nagy volt a csend, szinte érezni lehetett a feszültséget. Lassan hátrafordult, és szembetalálta magát a mesterével.

A penge és az inas arca elszürkült, ellenben a kovácsé egyre vörösebb lett. Tekintete a szablyáról a szögkupacra, majd a szekértengely megmaradt részére ugrott.

– SAJÁTKEZŰLEG FOJTALAK MEG MINDAHÁNYÓTOKAT!

Kreg dermedten állt. Ha ezután a vízbefojtás jön, akkor még van remény, ha a kezek törgelése, akkor mindennek vége.

– ELTÖRGELEM A KEZETEKET, HA EZT MÉG EGYSZER MEGLÁTOM!

Akkor ennyi – törődött bele Kreg. Az egyetlen kiút, ha megnyílik alatta a föld, és elnyeli mestere izzó tekintete elől.

– Az askaloni acélt nem lehet vízben edzeni – folytatta kissé higgadtabban a kovács. – Skazz fiam, ugorj ki Agdával az olajért, de el ne tévesszétek a hordót! Hadd edze be Kreg azt a szablyát.

Kreg nem hitt a fülének. Teljesen lebénult a sokktól és a kimerültségtől, de végül csak leesett neki a tantusz. Bambán mesterére vigyorgott, aztán ájultan zuhant a padlóra. Később csak azt bánta, hogy mire felébresztették, Skazz már rég beedzette a pengét. Azóta tartja a mondás Zöldorongon, hogy jól hőkezelni csak alvó inas mellett lehet.

Előző oldal Nimretil
Vélemények a műről (eddig 2 db)