Nimretil bemutatkozása

Név: Nimretil
Rang: Felhasználó
Város:-
E-mail cím:nimretil@gmail.com
Honlap:-
Regisztrált:2012.03.13
Utoljára itt járt:2013.02.12

Nimretil eddigi alkotásainak listája kategóriánként


Nimretil eddig 3 művet alkotott, melyet összesen 4733 alkalommal néztek meg a látogatók. Alkotásaira összesen 7 hozzászólást kapott.
Eddig 2 alkalommal véleményezte mások műveit.


Fantasy könyveken nőttem fel, néha-néha belelapozva egy-két komolyabb irományba is. Az írás mindig is érdekelt, bár inkább csak egyfajta szórakozásként: amikor olyan kedvem volt, írtam, amikor nem, akkor akár hónapokig is elvoltam egyetlen papírra vetett szó nélkül.
Rengeteg történetbe kezdtem majd fulladtam bele. Eleinte persze inkább másolásokról volt szó, később azon kaptam magam, hogy már ki sem látszom az ötletek közül. Végül sikerült is leírni közülük párat. Ezeket szépen sorban a "nagyközönség" elé tártam. Ez esetemben azt jelenti, hogy addig mutogattam fűnek-fának, míg végül valahonnan negatív visszajelzést nem kaptam. Nem mintha sokáig kellett volna keresgélnem, ilyen öcs mellett még a családból sem jutottak ki az írásaim.
Aztán egy nap írtam egy novellát, és már csak úgy megszokásból is átküldtem "kritikusomnak". Azt írta: "egész jó". Megmondom őszintén, erre nem számítottam, a szokványos válasz az "elolvastam", aztán ha bővebben kérdez az ember, megtudja, miért nem kellett volna nyaggatnia. Egy szó mint száz, ezzel nem igazán tudtam mit kezdeni. Megmutattam még pár embernek, nekik is tetszett. Már-már kétségbe estem. Most mit tegyek? Végül úgy gondoltam, megpróbálkozom a világhálóval. Hátha...

Előző oldal