Fórum - Tökös-mákos

Brrrrr: - Virtuális!

Xen!
Ami azt illeti, elég jókat szoktál virtuáis papírra „álmodozni”.
Nekem legalább is – bejön.

Helyes.
Ha már dolgozol, fizessenek meg. Teljesen igazad van. Valamint ne add fel soha. Én pocsék példakép lennék
Megmaradtam az álmodozás szintjén.

Imádom a lidércfényt és ha rövidebb novellát csinálok azt már ide szánom alapból, de ez nekem kevés Szeretném egy könyvet a nevemmel és még inkább egy képregényt a nevemmel, de megvallom az se fájna ha egy rádióban vagy tévében dolgozhatnék és fizetnének az energiámért, mert a sikertelen munkakeresés elszomorító.

őőő... De persze lehet, hogy nincs igazam!

Attól függ, mi a végső cél.

Egy időben atom sokat írtam, rajzoltam, alkottam, kreáltam, aztán amikor belelovaltam magam abba az őrültségbe, hogy én már pedig ebből fogok megélni, onnantól kezdtem agyhalott módján dolgozni. Értéktelen karcok, rajzok, összegyűrni, elégetni való vacakok keletkeztek, és évekig azt hittem, milyen jó vagyok. Aztán egy nap (pont, mikorron a Lidércfény áttelepült a Lidércfény2-re) fel ébredtem, és azt láttam, hogy a vinyóm, meg a fiókjaim telisteli vannak moslékkal.

Most már csak a Lidércfény érdekel, mármint ide beküldöm a dolgaimat, kapok egy-két kommentet, és ez baromira kielégíti az egómat.
Olvasnak.
Kell ennél több?

Huhú! Offolok az off topicban, de valahol el kell mesélnem. Jó ideje novelláim száma csökkent, de főleg, mert az új alkotásom még lektorom fáradt kezei közt van. Mostanság regényekbe kezdtem bele és pár már második harmadik fejezeténél tart. Ma szerencsém volt a standupon tesztelni magamat, ami lassan videó is lesz. Utána a kedves filmes barátommal neki kezdünk rádiódrámát csinálni, amit msot írok, közben egy képregényt is írok. (Jesszusom én ezért egy fillért se kapok...) Ami ide illően érdekes, hogy ma egy ismerősöm Cabeludo/Nagy Attila írt pár kisregényt (azt hiszem Kapitány elemezte az egyiket) és ez egy érdekes témának tűnik, amit talán meg kéne próbálnom gyakorlásnak mielőtt a regényeket folytatom. Ha jó lesz kirakom egy online e-könyv oldalra és megpróbálom ott publikálni, ami jó bemutatkozó lehetne. Van erről valakinek tapasztalata vagy tanács, véleménye?

Akartam még írni a témához, hogy az is fontos, mennyire maradandót alkot az író/költő, hány embert fog meg az adott művével, ám ha van hozzá tehetsége, kitartása és napi szinten foglalkozik az írással, akkor előbb-utóbb csak letesz valamit az asztalra.

De Cyrus hozzászólásában ez igazából benne van.

Ehhez hasonló kérdés a Karcolaton is felmerül időről időre. Nevezetesen ki számít írónak? Ott végül úgy zártuk le az eszmecserét, hogy író az, aki napi szinten, vagy legalább is rendszeresen foglalkozik az írással, akinél az írás életforma. És ez független attól, hogy megjelent-e műve.
Számomra nincs amatőr, vagy profi író/költő. Tehetséges, középszerű, vagy tehetségtelen létezik. A fiatal tehetségek idővel beérnek, kiforrnak. Egy tehetségtelen író nem tud sokat fejlődni, hiába népszerű, vagy sikeres. Persze vannak írók, akik aprópénzre váltják tehetségüket, s kizárólag az olvasók és a kiadók igényeit nézik.
Az író és költő közötti különbség pedig számomra a következő: az író az epikai, drámai műfajokban van otthon, a líraiban kevésbé. Míg a nagy költők a lírában, a prózában és a drámában is otthonosan mozognak. Lásd: Babits, Kosztolányi, Ady, Petőfi.

Kérdezni egyáltalán nem baj, sőt! Nekem is mindig azt mondták, ha nem tudok valamit, kérdezzek.
Most is milyen tök jó és értelmes dolog kerekedett ki belőle.
Én alapvetően szakmai szempontok alapján nyúltam hozzá, ti pedig kicsit emberibb módon.

"...adott író/költő lehet vérprofi, ha nekem nem tetszik, úgysem áldozok időt az olvasására." Azt hiszem ezzel kimondtad a kulcsszavakat. Végül is tényleg az a lényeg, hogy egy adott iromány hatással van rád vagy sem.

Dehogy volt kár, remekül elbeszélgetünk. Úgyis kezd megint becsontosodni a világ nézetem az inger szegény életmódtól, legalább kicsit zökkenek kifelé, valahányszor belépek kedvenc mocsaramba, ide a fényelgő lidércek közepette.

(Windowsos helyesírás ellenőrző belekötött a "fényelgő" kifejezésembe, de azért sem írom át, mert nekem baromira tetszik. Így döntöttem.)

Szóval azt hiszem, nehéz definiálni, ki a profi/amatőr, mivel ahány ember, annyi vélemény. Nem beszélve arról, hogy adott író/költő lehet vérprofi, ha nekem nem tetszik, úgysem áldozok időt az olvasására. Ugyanakkor itt a Lidércfényen nagyon sok embertől szívesen olvasok bármit, mert egyszerűen nagyon jónak tartom a műveiket. Lehet, hogy témailag egy nulla, de technikailag zseniális, vagy épp fordítva, a lényeg, hogy nem kötöm az orrukra, hogy a rajongójuk vagyok, mert az egonak legtöbbször nem tesz jót a dícséret szemtől-szembe

Rosszul fogalmaztam, nem a klasszikus értelembe vett zenei érzékre gondoltam, hanem pl. az időmértékes verselésre, vagy van, hogy a versszakoknak kifejezetten ringató "dallama" van.
És az is igaz, hogy aki nem tudja, tanítja... Nem is akarom megmondani ki számít költőnek, annál is inkább, mert kezdem azt érezni, több válasz létezik.
Sajnos az is igaz, hogy sok estben a tehetségtelenek aratják le a babérokat, de talán pont ezért kell néha rákérdezni, hogy mi is a valódi érték.
De inkább abba hagyom, mielőtt belegabalyodom. Lehet, hogy kár volt feldobni a kérdést...

Why-att, ami a zenei érzéket illeti, nem egészen értem, minek kell egy költőnek ilyesmi. Ha csak nem dal szöveget ír, komponál, fütyörészik. Egyébiránt nekem van zenei érzékem, nagyon szeretek írni, viszonylag gazdag a szókincsem is, a verseimet mégis a pszichiátrián alkalmazzák elektrosokk helyett. Lehet, hogy tévedek, vagy egyszerűen túlegyszerűsítem, de úgy érzem 2011-ben az a kérdés, hogy ki a profi költő - már nem aktuális.

Mindenféle tehetségtelen ember vinnyog, szövegel, rángatózik, dadog, brummog a médiában, és két napon belül ők az ünnepelt "sztárok", miközben az igazi tehetségek szép csendben kallódnak a kultúra perifériáján.

Na meg, aki nem tudja tanítja, aki tudja csinálja, így valahogy...

Tehát végül is az a költő aki ténylegesen tud verset írni, függetlenül attól, hogy hivatásos-e vagy csak "mellékesen" foglalkozik költészettel, írogatással.
Ha valaki gazdag kifejezésmóddal bír, ismeri a formai szabályosságokat az már jó? Ugyanakkor a költőnek nem kellene rendelkezni még egy kis valamiféle zenei érzékkel, ill. ahhoz hasonlóval, mármint a szöveg ritmusa miatt?
Na jó, lehet már egy kicsit túlbonyolítom...

Óda a falhoz

"Hé mester!
Hova támasztotta a létrát?...
Óda a falhoz."

Az eredeti cím az lett volna, hogy "Óda Ida pókjaihoz", de aztán rájöttem, hogy nem tudok ódát írni, különben is eszembe jutott ez a régi favicc, ami nem azért jó, mert emlékeim szerint én találtam ki, hanem mert primitív a végtelenségig. Szóval ami a pókokat illeti...

Miután Sir Emil Arthur elhunyt, (fekete-fehér kanadai tengerimalacom. Igen titokzatos, és homályos múlttal rendelkezett) sokáig gondolkodtunk, milyen háziállattal kellene feldobnunk hétköznapjainkat. Én, mint egy kihalásra ítélt, igen ritka faj utolsó példánya (homo sapiens idioticus) nem jöhettem szóba. Mivel nem fértem bele szegény Arthur terráriumába. Párom vett egy raklapnyi díszhalat, meg egy sziámi harcost, így alig 3 nappal később már csak egyetlen halacskánk volt, igaz, nagyon jóllakott halacskánk. Ez a projekt így hamvába holt, ki kellett találni valami eredetit.

Pókot akartam.

Egy kisállat kereskedésben összehaverkodtam egy hófehér Palládiummal, mely' mindössze 6.700 forintba került volna, de párom közölte, hogy agyonvágja a mobiltelefonommal az első adandó alkalommal, ez pediglen ugye elég dicstelen vég lett volna számára, nem beszélve arról, hogy 6.700 forintért palacsintát csinálni egy egzotikus kis állatból... Pazarlás.

Féltve őrizgettem Gerzsont, az utolsó élő kaszáspókomat. Kiterjedt dinasztiájának utolsó példánya volt ő is, a többiek csúfos, és szégyenteljes véget értek párom tollseprűje által. Sokszor próbáltam fóbiáját megérteni, (páromét, nem Gerzsonét) és győzködtem: (páromat, nem Gerzsont)
- De drágám... mi bajod kicsi nyolclábú barátainkkal? Megfogják a szúnyogokat, a kóbor röpködő biszbaszokat, a vándorhangyákat, hálójuk kiválóan gyűjti a port, emellett nem hangosak, nem büdösek, nem hullatják a tollukat, szép csöndben éhen döglenek a sarokban...

De párom hajthatatlan volt.

Így aztán, mikor Gerzson is elmúlt, párom egy nap széles mosollyal állított haza - egy hadizsákmány apró díszhallal. Két kedvencem Batman, és Zorro voltak, két halál fekete kis állat. Marha poén volt, hogy nem tudtam melyik az eleje, amíg úszni nem kezdett. Azonban a sziámi rövid úton érvényre juttatta akaratát, és apránként rájöttünk, hogy ez a kis jószág nem annyira társas lény.

Amikor a sziámi is elromlott, ott árválkodott az üres akvárium hónapokig, mi pedig csak sóhajtozva néztük, amint belepi a por. Egy nap minden bátorságom összeszedve azt mondtam:
- Drágám, mi lenne, ha vennénk egy pó...
- Nem.

Tehát a tanulság: kedves Ida, te egy ultra mázlista ember vagy, minden befektetés nélkül egy rahedli pókod van, és még csak díszőrséget sem kell állnod mellettük.

-Xenopók-

Érdekes, néhány évvel ezelőtt (még a régi oldalunk indulásánál) mi is elgondolkodtunk, ki és miért minősül amatőrnek az irodalom világában. Akkor arra jöttünk rá, hogy nem az számít, abból él-e meg valaki, nem is az, hol és hányszor publikál, netalán van-e önálló kötete. (Hiszen ma már nem nagy kunszt magánkiadásban bármit is kiadni.)

Akkor mégis ki az amatőr és a profi? Mi a különbség? Igazán egyszerű.

Egy amatőr író/költő azért minősül annak, mert a megfogalmazása, a stilisztikája, a történetvezetése, írásának dramaturgiája nem mutat profi jelleget. Ennek egy része (autodidakta módon is) tanulható, van, aki ösztönösen ráérez, mit hogyan kell.

Viszont attól lehet még valaki pocsék író/költő, hogy elvégez egy írástanfolyamot, vagy célirányosan ilyen tanulmányokat folytat, hiszen az írás, költészet tanulható részén kívül azért kell némi ihlet, ötlet, tehetség is a dologhoz. Végezhet valaki tisztes iparosmunkát is, csak az írása lapos, lélektelen lesz.

Remélem, sikerült érthető választ adnom.

Szerintetek mikortól költő a költő?
Hogy annak nevezzenek vajon abból is kell megélned? De tudjuk, hogy pusztán az írásból nemigen lehet. Elég ha más munkát végzel és mellette publikálsz legalább egy kötetet vagy valamelyik folyóiratban megjelenítik a versed? Vagy ha magadban farigcsálod a rímeket, esetleg feltöltöd azokat egy oldalra és pozitív visszajelzéseket kapsz akkor is költő vagy? Mikortól lehet elhagyni az amatőr jelzőt (ami persze nem kezdőt, hanem nem hivatásost jelent)?

Pár napja több tucat kispók kelt ki a szobámban, azóta plafonon sétálgatnak, hálót szőnek, odajönnek a fényhez...stb. Nagyon aranyosak. Remélem, nem nőnek túl nagyra.

Sajnos nem tudom.

Részemről azért volt a tiltakozás, mert kissé félreérthetően hangzott.
Eszembe juttatta egy kedves ismerősömet, akinek meggyőződése volt, hogy minden karatés növendék balhés, agresszív vadállat. Mondanom sem kell, soha életében nem vett részt semmilyen harcművészeti edzésen.
Egyébként ki volt ennek a könyvecskének a szerzője?

Az idézet egy Horthy-korszakban készült katonai kiképző könyvecskéből való, tehát egyfajta akkori "hivatalos" álláspont a kérdésről.

Nem akarok konkrét párhuzamot vonni az idézet és a keleti harcművésztek között, csak a témáról beugrott ez a furcsa "hozzáállás".

Nem értem a tiltakozás okát.
Ida csak annyit bátorkodott megjegyezni:
"Magyar embert nem kell megtanítani verekedni, csak alkalmat kell biztosítani rá, hogy gyakoroljon."

Csatlakozom az előttem szólóhoz, én is tiltakozom! A harcművészeteket és az önvédelmi rendszereket pont azért találták ki, hogy ELKERÜLD a verekedést. Egyetértek Why-att kollégával, ezek nem sportok, nem is arról szólnak, hogy egymást ész nélkül csépeljük, hanem ez életforma (mint az írás).
Az pedig önmagáért beszél, hogy egyes irányzatok nagymesterei szellemi és testi frissességben megélnek 80 - 90 évet.
Ami pedig a verekedést illeti: érdekes módon a profi boksz, vagy a pankráció mérkőzéseken sosem balhézik a közönség. A focimeccsre pedig életveszély kimenni.
Állítólag a kézilabdázók súlyosabb sérüléseket szednek össze, mint a ketrecharcosok...

Na de kérem, tiltakozni szeretnék! Lehet, hogy agyoncsépelt dolgot fogok mondani, de a harcművészet NEM verekedés. Sokkal inkább önnevelés és ha valaki nagyon komolyan veszi már-már életstílus, filozófia. Én sem azért járok edzésre, hogy lilára verjem a másikat, ki is rúgnának érte.