Tornyok II.
Mikor az első megrázkódtatás után tudtam egy kicsit józanul gondolkodni, azon kezdtem el törni a fejem, miképp tudok ebből a lehetetlen helyzetből szabadulni. Már átkoztam a percet, mikor a tornyok közelébe vitt a balvégzet.
Megfordultam, és a csigalépcső felé indultam. Elemi erő rántott vissza, és mintha az akaratom is béklyóba lett volna zárva.
– Velünk maradsz! – süvöltötte földinek nem nevezhető hangon a rettenetes rém.
Velünk? Ez szöget ütött fejembe. Nincs egyedül? A rémes nő elindult felém olyan légies mozgással, mintha lebegne a padló felett.
– Jöjj velem!
Ennek a két szónak a nyers ereje magával rántott. Akaratom elhagyott, és követtem a lépcsőn lefelé.
A torony belseje teljes átalakuláson esett át mióta beléptem ide. A falakat, az idő és enyészet marta rozsdája borította. Denevérek és patkányok lakává tette. A lépcső fokai recsegtek lépteim alatt. A rém továbbra is szinte lebegett lefelé, s közben suttogó hangon beszélt.
– Te is egy leszel velünk. A felső hatalom szolgája. Vártunk rád, s megjöttél. A lelked itt marad, a véred porrá lesz.
Megborzongtam, és szédülés jött rám. Megálltam egy pillanatra, s mintha a vonzás, mi elmémet a rémhez kötötte, gyengült volna. Reménnyel töltött el ez a felfedezés. Talán a szabadulás sem lehetetlen.
A távolság növekedésével az akaratom is erősebb. Már csak el kéne távolodnom ettől a borzalomtól. Mikor a torony aljába értünk. felém fordult. A gyomrom liftezett a látványtól. Teste hullámzott a férgek tekergődzésétől, ahogy bőre alatt a rothadó húsát zabálták.
– Valaha sok vágyam volt, sokféle testi vágy. A szellemi igényeimet háttérbe szorították. De egy baleset megnyomorította testem, s a szellemem megnyílt.
Nemsokára mágussá képeztem magam, majd megtalált a Nagyúr. A földi életemért cserébe nekem adta az örökkévalóság ígéretét. Csecsemők húsát ettem az erőm növelése érdekében. A nagyúr erőt és célt adott. Az egész világot igába hajtjuk, hogy vágyaink szolgája legyen. Viszont ehhez társak kellenek. A vadász, és a vándor. A három torony őre. Jer, ismerd meg a vadászt!
Kilépett a toronyból, s megindult a másik torony felé.
– Jöjj vadász! – rikította azon a hangon, melybe most is beleborzongom.
És jött a rettenet. A második torony lakója kilépett a toronyból. Félig elrothadt húsán férgek nyüzsögtek. Jobb napokat látott öltözete cafatokban lógott ocsmány testén. Kezében egy meghatározhatatlan eredetű véres húscafatot lóbált. Már nem bírta a gyomrom tovább. Öklendeztem a vacsorám maradékát epével keverve. A vadász odacsoszogott, és felnyalogatta a hányadékot. Az undor végigfutott egész valómon.
– Jer hát közénk! – hörögte. – Jer!
Nem láttam kiutat.
Ez a vég?
