Linktár

Ábrándos álmom

Létünk emlékei elvesznek a
múló idő kavargó ködében,
elfeledik néma nevünket, s
eltűnünk a szürke szélben.

Még sírunk, ám a holnap
az édes enyhülést elhozza,
keserű könnyeink árját a
hideg, fekete eső elmossa.

Mind másként létezünk, én
az árnyékban, te a fényben,
ámde az út végén már mind
egyedül vagyunk a sötétben.

Ezüst fátylunk fakó oldalán
nem tudunk boldogan élni,
mégis pereg percnyi időnk,
nem bírunk némán elmúlni.