Az Időutazó találkozása Jézussal

A jövő útjai / Novellák (578 katt) Kapitány
  2023.06.27.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/11 számában.

Az Időutazó egy napon úgy döntött, hogy különleges időugró gépének segítségével visszamegy Krisztus után 33 körülre, mégpedig Jeruzsálembe, hogy végre saját szemével láthassa ezt a különleges történelmi korszakot is. Ezért egy bőséges reggeli után magára öltött egy általa korhűnek vélt öltözéket, majd egy szintén korhű zsákba bepakolt némi elemózsiát meg két palack Szentkirályi ásványvizet. Fejére egy kockás arab kendőt tekert, úgy gondolta, hogy így felöltözve jobban el tud majd vegyülni a régmúltban élt emberek között. Ezután leellenőrizte a kert végi fészerben elrejtett gépezet akkumulátorainak töltöttségét, majd beült kényelmes forgószékébe, és becsukta a hermetikusan záródó acélajtót. Az érintőképernyős vezérlőpulton begépelte a 33. évet és Jeruzsálem GPS-koordinátáit, majd megnyomta az időugrást elindító gombot. Egy általa C nyelven kifejlesztett speciális algoritmus kiszámította a szükséges adatokat, majd a fizika általában ismert törvényeit meghazudtoló szerkezet áthelyezte alkotóját az ókori Jeruzsálembe.

Az Időutazó néhány percre elvesztette eszméletét, ez eddig minden ugrásánál így történt. Mikor magához tért, és kinézett az egyik apró kémlelőablakon, sivatagos terepet látott maga körül. Kimászott az időugró gépből, majd egy távirányítóval bekapcsolta az álcázó erőteret, mely elrejtette a gépet a kíváncsi helybéliek tekintete elől.

Mikor elnézett a távolba, egy ókori várost látott maga előtt – az algoritmus szokás szerint jól működött, az Időutazó valóban Jeruzsálembe érkezett. Egy poros úton sokan igyekeztek a város felé, ő is beállt a tömegbe, és közben kíváncsian nézelődött. Néha lopva elővette mobiltelefonját, és készített egy-egy fotót, hogy legyen képi dokumentációja is erről a korszakról. Egy körülbelül negyedórás séta után beért az épületek közé, és kíváncsian nézte az utcákon tülekedő tömeget.

Egyszer váratlanul valaki finoman meglökte hátulról. Az Időutazó megfordult, és egy hosszú szakállú, szimpatikus fiatalembert látott maga előtt.

- Szerintem te engem keresel – mondta a fiatalember. - Talán nem is kellene bemutatkoznom, de azért elmondom: én vagyok a názáreti Jézus.

Az Időutazó hitte is, meg nem is, amit hallott. Ezért hát jobb ötlet híján ő is bemutatkozott az előtte álló ifjúnak.

- Jól tudom, hogy ki vagy – válaszolta ő erre. - Ugye szeretnél valamit kérdezni tőlem?

Az Időutazó erre feltett egy fondorlatos kérdést, amelyet perdöntőnek gondolt ebben a helyzetben:

- Mi vagy te nekünk?
- Én vagyok létetek alapjának eszkatológiai manifesztációja, a kerigma, melyben interperszonális kapcsolataitok legvégső értelme tárul fel előttetek – válaszolta Jézus.
- Upsz, ezt honnan tudod? - kérdezte meglepetten az Időutazó.
- Nem nehéz, én még azt is tudom, hogy hány hajszál van a fejeden!
- Hát azt nem túl nehéz megmondani, ugyanis teljesen kopasz vagyok!
- Biztos vagy ebben? Nézd csak meg! - mondta neki Jézus.

Az Időutazó levette fejéről a kendőt, és keze a megszokott sima felület helyett dús hajat érintett.

- Ugye így már jobb? - kérdezte tőle Jézus. - És ez még nem minden! Milyen vérnyomáscsökkentőt szedsz? Covercard Plust?
- Sajnos igen, minden reggel be kell vennem egy szemet – válaszolta erre az Időutazó.
- Nos, ennek most vége – válaszolta Jézus, majd rátette jobb kezét a meglepett feltalálóra. - Ezen túl nem kell semmilyen gyógyszert szedned, meggyógyítottalak.
- Ez tényleg egy igazi csoda! - kiáltott fel örömében a vérnyomásával évek óta sokat küszködő utazó.
- Örülök, hogy találkoztunk, és annak is örülök, hogy segíthettem rajtad! Vidd el a híremet a jövőbeli embereknek, úgy tudom, hogy a te idődben már nem túl sokan járnak a templomba...

Úgy tűnt, hogy Jézus ezzel befejezettnek tekinti a beszélgetést, és továbbindult Jeruzsálem utcáin. Azonban mielőtt eltűnt volna egy kis mellékutcában, még visszafordult, és megkérdezte az Időutazót:

- Azzal egyébként tisztában vagy, hogy boldogok a sajtkészítők?

Előző oldal Kapitány
Vélemények a műről (eddig 2 db)