Mannához
Szellemem mélyéből felbuggyanó
Forró láva tömeg lepte el testemet,
Szeretkeztem Veled
Az volt a megtestesült
Szerelem, ittas boldogság
S az özön mámora elmúlt már, igen.
Magam mögött hagytam
Gyarló és mocskos jellemem
Őszinte lehettem volna Veled,
A múltunk már
Bezárt dobozban van, bújtatott helyen.
Megállt az idő, ha rád gondoltam, Manna
Lelked minden pillangó szárnyalása
Bevonzott engemet,
Mint vadász a vadat,
Sok, nagyon sok szerelmi „falat”.
Útra keltünk
S megleltük a csodát,
Mentünk ketten
Az örökkévalóságba,
Hisz mindvégig tudtuk,
Boldogan hiszem.
Létezik, hiszen,
A lélek vándorlása,
Jelen van mindig
Így talán látlak
Még valaha, Drága egyetlenem.
Szentes, 2023 nyár
