Szellemek árnyéka - Hatodik fejezet
Úgy döntöttem, hogy egyelőre az őrmester háza előtt hagyom a járgányt, emlékezetem szerint nem lehet messze innen az Öregkocsma. Átvágva az úton a templom mellett, a töltés felé vezető kavicsosra fordultam, és ballagtam a kocsma felé. Reggel nem sokszor járok kocsmába, de ha a szolgálat így követeli, hát legyen, mosolyogtam magamban, de eszembe jutott, hogy motorral jöttem ezért elvetettem az ötletet, hogy alkoholos italt igyak.
A kocsma, ami mellett tegnap Dezsővel elrobogtunk, közelről még meghökkentőbb látványt nyújtott. Egy festéket rég látott fakorlátos terasz-szerűség vette körül, amin szedett-vetett asztalok és székek álltak festői összevisszaságban. A cégérként használt gumiabroncs vígan lengedezett a kellemesen meleg nyári szélben. Egy vaskos láncon függött, ami kellemetlenül nyikorgott, míg a gumi víg táncot járt a tornác gerendájáról lógva. Felléptem a teraszra és átellenben megláttam a bejárati ajtót is, ami egy féltéglával kitámasztva hívogatta a betérni vágyót. Az ajtó felett időtől megfakulva ÁFÉSZ 10. számú italbolt feliratú tábla díszelgett, ami valami rejtélyes módon átvészelte a történelem viharos évtizedeit.
A helyiségbe belépve megcsapott az olcsó kannás bor és a csapolószekrény tálcájában pihenő sör jellegzetesen savanyú szaga. A légypiszkos, rég mosott sötétítő függönyök okozta félhomályt a szemem lassan megszokta, így körbenézhettem a teremnek is beillő söntésben. Egy krómbevonatú muzeális jellegű söntéspulttal álltam szemben, mely mögött egy húszas évei végén járó roppant csinos lány állt. A terem berendezése különböző színű, formájú, és korú asztalok és székek kaotikusan érdekes szétszórtságában merült ki. A falat rég érvényét vesztette ártáblák és olyan régi plakátok borították, amiért a gyűjtők valószínűleg ölre mentek volna, ha erre hozza őket a sorsuk. Egyébként a kocsma egy vendéget sem vonzott ebben az órában.
Míg a különböző színű, láthatóan toldozott-foldozott járólapon a söntés felé ballagtam, a lány mosolya kísért. Szép álmodozó kék szempár, vállig érő haj és amennyit a pult fölött láttam belőle remek alak, ez jellemezte első blikkre a lányt. Mit ne mondjak, eddig tetszik a kocsma.
– Jó napot kívánok! Kaphatnák egy kólát? – kértem kiszáradt hangon, pedig eddig nem éreztem a torkomban ezt a furcsa csomót.
– Szia! – mondta a világ legtermészetesebb módján, és a háta mögötti hűtőből elővett egy üveg italt és kibontotta. – Andi vagyok.
A hangja is olyan kellemes volt, hogy majd elolvadtam tőle. Míg a hűtő felé fordult szemügyre tudtam venni hátulról is. Csodálatos, gondoltam. Egy könnyű póló és egy szűk rövidnadrág volt a teljes ruházata, ami ebben a melegben nem is annyira meglepő. Rég éreztem ekkora fokú vonzalmat első látásra egy idegen lány iránt.
Lesimítottam a kobakomon ágaskodó hajamat és megköszöntem az italt, majd úgy éreztem, illő lenne nekem is bemutatkoznom.
– Tenkes Huba, nagyon örülök – mondtam kissé elcsukló hangon, és belekortyoltam az elém tett italba.
– Átutazóban vagy? Nem láttalak még errefelé.
– Úgy is mondhatjuk – mondtam, kicsit összeszedve magam – Munka ügyben vagyok itt, egy bűnügyi nyomozást folytatok. A fővárosi kapitányság nyomozója vagyok és szeretnék információkat gyűjteni egy gyilkossági ügyben.
Andi kissé elsápadt és a mosoly is megfakult az arcán.
– Szörnyű eset, de fogadj meg egy tanácsot. Jobban teszed, ha nem reklámozod, hogy zsaru vagy, mert nem nagyon fog veled szóba állni senki. Kissé bizalmatlanok a magadfajtával szemben.
Hasznos tanács, gondoltam és gyorsan átfutott a fejemen, hogy ki tudhatja a kilétemet a környéken. Vidéken elég gyorsan terjednek a hírek, de bízom benne hogy még nem kürtölte szét senki, hogy rendőr vagyok. Dezsőt majd felhívom, Rózsával majd beszélek, visszafelé majd szólok az őrmesternek is. Egyelőre meg kell próbálnom rábírni a lányt, hogy ne áruljon el.
– Figyelj Andi, nem lehetne, hogy köztünk maradjon, hogy én zsaru vagyok? – kérdeztem.
– Ha szeretnéd, én zipzárt húzok a számra, de rajtam kívül más nem tudja? Eléggé pletykás ám a falu.
– Csak a körzetes őrmester, az előbb beszéltem vele, talán ennyi idő alatt nem reklámozta az ittlétem – mondtam és elmerültem Andi kék szemében.
– Ő nem túl szószátyár, majd ebédszünetben beszélek vele, ha hazamegyek.
A szívem összetört egy pillanat alatt. Tehát Andi foglalt, pedig reménykedtem egy kicsit, hogy elmélyíthetem vele az ismeretségemet. Úgy látszik, szereti az érett férfiakat, mert kinézetre az őrmester lehetett vagy ötven éves.
– Értem, gondolom a férjedet könnyen meggyőzöd róla – mondtam kissé szomorúan.
– A férjem? – kacagott fel. – Nekem olyan nincs, ő az apám. A fiúk túl mulyák ahhoz hogy kikezdjenek velem, és apámtól is tartanak, pedig ő nagyon jó ember.
Akkora kő gördült le a szívemről, hogy szinte hallottam a hangját. Tehát Andi szabad, és én a környékbeli udvarlók távolságtartását is mélységesen megértem. Ez a lány gyönyörű, az apja pedig eléggé tekintélyt parancsoló.
– Vendégek nem szoktak itt lenni? – kérdeztem – Szeretnék néhány emberrel elcsevegni, és egy bizonyos Tóth Jancsikával is szívesen beszélnék. Tudtommal ő találta meg az áldozatot.
– Ha késő délután jössz, tele van a kocsma, de ilyenkor sok a dolguk az embereknek. Csak néha ugrik be valaki egy szíverősítőre. Reggel a kisboltban megveszik a napi löttyüket, azzal kitartanak délutánig – nevetett Andi. – Ha tanácsolhatok valamit, álcázd magad túrázónak, itt elég sok megfordul és őket szeretik a helyiek, mert szívesen fizetnek pár kört nekik az útbaigazításért cserébe.
Remek ötletnek tartottam, amit Andi mondott és egyébként is úgy terveztem, hogy az éjszakát a kompkikötőnél fogom tölteni. Kíváncsi voltam a mendemondák valóságtartalmát illetően. Megköszöntem Andinak a kólát, amit nem engedett kifizetni és fütyörészve elindultam az őrmester háza felé a motoromhoz.
(folytatjuk)
