Angyalka

Szépirodalom / Novellák (423 katt) SzaGe
  2023.04.13.

– Szia anya! Már nagyon vártalak!
– Szia Sacika! Jöttem, ahogy tudtam! Hogy van az én nagylányom? – Anna leült lánya kórházi ágya mellé, retiküljét maga mellé tette, és beledobta a slusszkulcsát.
– Kicsit fáj kezem a sok szuritól. Ha felemelem, akkor nem érzem annyira. Látod, így ni! – Sacika alkarját sötét foltok csúfították. Anna legszívesebben elsírta volna magát. Hosszú hetek óta húzódott lánya kezelése, amibe már mindketten belefáradtak.
– Látom, látom – mondta végül Anna, de egy pillanatra elcsuklott a hangja.
– Anya, nem felejtettél el valamit?
– Nem bizony! Itt van a táskámban. Ezt kérted, ugye?
– Igen! Az egyik kedvenc rongybabám, Polly! Annyira szeretem! – Sacika felült, de látszólag nehezére esett a mozdulat. Magához ölelte rózsaszín babáját, hogy érezze a frissen mosott illatát. Anyja varrta neki pár évvel ezelőtt. Azóta gyerekkorának elengedhetetlen kelléke lett. – Csak a főnővér meg ne lássa! – mosolygott Sacika. – Unalmas itt egyedül, de Polly majd felvidít! Köszönöm, anya!

Anna óvatosan megölelte lányát, és simogatni kezdte a hátát.

– Szívesen, csillagom. Ne aggódj, beszéltem a főnővérrel, és azt mondta, hogy veled maradhat. – Anna mosolygott, de egy könnycsepp úszott lefelé az arcán.
– Rendes néni a főnővér – válaszolta Sacika, és lassan visszadőlt az ágyára. – Tegnap este adott egy szurit. Azt mondta, ettől jobban leszek. Képzeld, tényleg jobban lettem! Elmúlt a fájdalom a fejemben! Simán elaludtam, de ma megint hasogat. Anya, mikor lesz ennek vége? Haza akarok menni!
– Bírd ki még egy kicsit, kérlek. Tudod, az a valami a fejedben nem nyugszik. A doktor bácsi meg fogja gyógyítani, csak tedd mindig azt, amire kér – mondta Anna határozottan. Hetek óta, éjjel-nappal fohászkodott, hogy lánya mielőbb meggyógyulhasson. Az orvosok is bizakodóak voltak, legalábbis eleinte.
– Jó, jó, anya. Csak nagyon hiányzol, és Floppy kutya is. – Sacika sápadt tekintete elszomorodott egy pillanatra. – Képzeld, vele álmodtam valamelyik éjjel! Játszottunk a kertben, és dobáltam neki a gumicsontját. Tudod, azt a sárgát, amit szétrágott tavaly. Aztán Floppy egyszer csak eltűnt. Hiába hívogattam, nem jött vissza, én meg egyedül maradtam. Biztos átment a szomszéd macskáját megkergetni. Annyira szeretem Floppyt, anya! – Anna elővett egy papír zsebkendőt, és letörölte kibuggyanó könnyeit. Eszébe jutottak az első percek, amikor hazahozták Sacikának a koromfekete tacskót. Mérhetetlen öröm járta át a családot. Floppy viszont eltűnt pár napja. Valószínűleg elkóborolt. Anna nem akarta elmondani, mi történt a kutyussal, de tisztán érezte, hogy lánya valahogyan ráérzett a dologra.
– Neki is biztosan hiányzol, nekem meg főleg – mondta halkan Anna. Ezután Sacika csendben maradt, és elkezdte az ablakot bámulni. Pár perc némaság után az anyja felé fordult, és egyenesen a szemébe nézett.
– Anya, történt velem valami éjjel, de… csak suttogva merem elmondani.

Anna hátán végigfutott a hideg. Hirtelen más lett a lánya. Voltak komolyabb beszélgetéseik az életről és nehezebb témákról, ám Sacika mindig vidáman fogadta az információkat a világ ügyes-bajos dolgairól.

– Kíváncsivá tettél! Súgd ide a fülembe! – Anna közelebb hajolt.
– Képzeld, meglátogatott tegnap valaki. Azt hiszem, az ablakon keresztül jött be hozzám. Felébresztett, pedig olyan jót aludtam. Leült mellém, megsimogatta az arcomat, és megfogta a kezemet. Apa volt az! Azt kérdezte: „Hogy van az én Angyalkám?”

– Csak álmodtál, kislányom – reflektált Anna lánya különös történetére. Ennek ellenére megborzongott az „apa” szó hallatán.
– Nem, nem! Tényleg itt volt, anya! – nyomatékosította újra Sacika mondandóját, majd hozzátette: – Azt is mondta apa, hogy „Ne félj, nem tart már sokáig! Légy bátor, Sacika!”. Anya, miért sírsz?
– Semmi, semmi, csak rég beszéltünk apádról. Hiányzik. Nagyon szeretett minket. Téged különösen imádott. – Anna újra zsebkendővel itatta fel könnyeit.
– Neked is üzent valamit, anya. Akarod tudni?

Bár Anna kételkedve fogadta Sacika szavait, de nem akarta elszomorítani ellenkezésével.

– Igen, szeretném tudni – felelte végül neki.
– „Beszomúcsó!”, ezt mondta! Mit jelent ez, anya? Anya? – Sacika kérdően, csillogó szemekkel tekintett rá.
– Ez… ez… nem lehet igaz. Sacika, honnan tudsz te erről? „Besame mucho” volt az a dal, amire apád először felkért táncolni azon a bálon. Tudod, akkor jöttünk össze. „Beszomúcsónak” becéztük azt a különleges estét, de megfogadtuk, hogy ez a kettőnk titka marad. Azon a hétvégén fogantál kislányom. – Anna kezét a szájához emelte. Próbált erőt venni magán, egyre nehezebben ment.
– Értem, anya. Képzeld, ezután apa elköszönt, újra megsimogatta az arcomat, és ezt tette a takarómra. Olyan szép ez az arany színű lepke! Vajon apa honnan szerezte? Megtarthatom? Szerintem Pollynak is nagyon tetszik. Nézd csak, anya, máris összebarátkoztak!

Anna szótlanul nézte lányát, ahogyan játszik a lepkével és a rongybabával. Nem hitt az ilyesmiben. Azt gondolta, hogy talán férje mégiscsak elkotyogta titkukat valamikor Sacikának. Ezt már valószínűleg sose fogja megtudni, de a lepkére abszolút nem tudott magyarázatot adni.

– Képtelenség ez az egész! – fakadt ki végül. – Ez a lepke volt apád szerencsehozó kabalája. Mindig magánál tartotta. A temetése előtt beletettem a zsebébe. Kislányom, mi ez az egész? Megrémítesz!

– Anya, olyan megnyugtató volt apa közelsége. Azt hiszem, hamarosan újra találkozok vele. De nagyon fáj a fejem. Mikor múlik már el?

Anna megfogta Sacika kezét, amely hideg volt és nyirkos. A lány erre újra erőt vett magán, és felült.

– Anya, ölelj meg, kérlek!

Előző oldal SzaGe