Harc nélkül

A jövő útjai / Novellák (1039 katt) Xenothep
  2011.07.24.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/7 számában.

Technikailag egy amatőr csillagász fedezte fel legelőször a közeledő objektumot. Órákig tanulmányozta, fényképezte, számításokat végzett, és már minden dokumentáció készen állt, hogy a nyilvánosság elé tárja, amikor az összefüggések egy olyan láncolatát fedezte fel, aminek jelentőségét felfogva szinte azonnal szívrohamot kapott. Holttestét a jegyzeteivel együtt csak hetekkel később fedezték fel, de akkor már rég mindegy volt.

Az AO bolygó különböző pontjain pár perces eltéréssel észlelték az objektumot; azonnali hírembargót rendeltek el, a lakosságot folyamatosan félretájékoztatták, ködös történeteket előadva egy szikkadt meteorról. Minden nemzet már szinte a zsebében érezte a sikert, amikor a közeledő „meteor” sugározni kezdte jeleit, közben szabályszerűen pályára állva. Mire a politikai vezetőknek sikerült kimagyarázni, hogy egy közönséges szikla miért is sugároz kódolt üzenetet, főleg a jelen kor technikai adottságának megfelelően, célzottan rádióállomásokra küldve minden hullámhosszon, addigra már nagyjából mindenki tisztában volt azzal a bolygón, hogy történelmi fordulópont következik. Ebben nem is tévedtek.

A hibát ezután követték el.

Az Epszilon elnök kiadta az utasítást a hadügyminiszternek, aki azonnal összeállította a megfelelő csapatot. Pénz nem számított. A Gamma elnök nem hamarkodta el a döntését, összehívta tanácsadó testületét. Arcán töprengő arckifejezéssel hallgatta órákig a különböző nézetekből adódó, egymásnak néha ellentmondó álláspontokat.

- Bármi is ez - kezdte egy Gamma tudós - nyilvánvalóan tudatos tervezés alkotta tárgy! Fejlettségi foka nagyobb is talán, mint a mi civilizációnké, ezért javaslatom, hogy tanulmányozás céljából gyűjtsük be! Sokat tanulhatnánk...
- Marhaság! - szólt közbe a Gamma hadügyminiszter - A jeleket bár még eleddig nem tudtuk megfejteni, teljesen egyértelmű, hogy hadüzenet! Különben miért nem teszik egyértelművé jövetelük célját? Javaslom az azonnali megsemmisítést!

Az Alfa ország legkiválóbb űrhajósai és tudósai már útra készen álltak, az engedélyt is megkapták. A nép büszkeségtől dagadó mellel nézte a média képernyőit, mikor bejelentették az indulást. A Kappák titkos hírszerzése persze mindenről tudott, így az ő hajóik is készen álltak. Egy tudósokkal megtömve, meg egy legmodernebb fegyverekkel felszerelt katonai cirkáló.

Kísérőnek és megfigyelőnek. Természetesen.

A Béták kettős napjuk felé nézve borultak arccal a földre Neugához imádkozva, hogy világosítsa meg elméjüket; mi célból jöttek az idegenek, vagy idegenek-e ők egyáltalán? Az Iota miniszter a rendkívüli helyzetre való tekintettel hívta össze a csúcstalálkozót. A szövetség minden tagja izgatottan tolongott a tanácsteremben, ahol a környező kivetítőkön látszottak az Alfák, Kappák űrhajói, valamint a Delta műholdak fotói. Ez utóbbiak ragadták meg leginkább a jelenlévők figyelmét. Egy tudóscsoport izgatottan magyarázott, de jó negyedóra múltán apránként mindenki megértette, hogy fogalma sincs senkinek, mit is látnak. Ha, talán, feltételezések szerint, noha, meg ámbár, de semmi konkrétum. A nagy felbontású képeken egy gyönyörű, a kettős nap fényében türkizkéknek látszó, hatalmas idom látszott, amelyet áttetsző „aura” vett körül, de érdekes módon ez nem követte az idom formáját. Áramvonalas test, gömbölyded formák, amelyek rengeteg művészt megihlettek szerte a világban.

Készültek festmények, fotómontázsok, fantáziarajzok, képeslapok, nyomtatott pólók, bögrék. Megalakultak az első csoportok, akik meggyőződése szerint az idegenek csakis jó szándékúak lehetnek. Az AO népe bizakodva tekintett a jövőbe.

Mindezen közben az Omega tudósok összeállítottak egy jelsorozatot, aztán nagy teljesítményű adóikkal megcélozták a valamit. Pár perces adás után az idegen objektumról áradó adások megszűntek, az éter elcsendesedett. Az Alfa, Kappa hajók már a közelébe értek, gyanakodva figyelték, meg egymást is. Sokáig nem történt semmi. Az objektum nem reagált közelségükre semmilyen módon, csak némán úszott a bolygó felszíne felett a közönyös űrben. Napok teltek el minden eredmény nélkül, végül a Kappa hajón dolgozó tudósok vezetője nem bírta tovább, és hívta az elnököt.

- Uram, ha nem mehetünk közelebb, semmit nem tudunk meg! Ez csak a készletek esztelen pazarlása!

Ez így elégnek is bizonyult, mint indok. Megkapták az engedélyt, végre újra elindulhattak. Az Alfák persze azonnal követték őket; tulajdonképpen, bár érdekeik eltértek, ugyanazt akarták - maguknak. A valami több négyzetkilométer kiterjedésű hatalmas teste közelebbről sem nyújtott semmilyen információt. Egy Alfa tudós úgy fogalmazott: olyan, mint egy hologram. A dimenziói elmosódtak, mintha az alakját is változtatta volna, bár ennek a lézerrel rendszeresen mért adatok ellent mondtak.

Senki nem mondta ki, de valahogy megnyugtató érzést keltett a tudat, hogy nem csak ők vannak itt most. Valamiféle falkaöntudat kezdett épp kibontakozni, egyfajta bajtársiasság, amikor baj történt.

Hogy a rakétát ki indította el, kinek a parancsára, az örökre a feledésbe merült. Még az sem derült ki egyértelműen, hogy Alfa vagy Kappa hajó lőtte ki, de mindannyiuk vére jéggé dermedt, amint a vörösre festett romboló szerkezet az idegen objektum egyik központi kiemelkedése felé indult. Minden akadály nélkül átsuhant az optikailag érzékelhető külső aurán, majd iszonyatos pusztítást végzett az objektumon megcélzott területen. Burkolatának darabjai, mint milliárdnyi színes üvegkristály záporoztak szerte, a torpedó ütötte résen pedig valamilyen gáznemű anyag ömlött szabadon az űrbe. Az Alfa hajó még tudott pár nagy felbontású képet csinálni, amiket el is küldött, aztán a következő pillanatban a meglőtt objektum aurája vörössé vált, robbanásszerűen kitágult, elsöpörve a közelében lebegő, hozzá képest parányi hajókat.

Az Epszilon hadiflotta készen állt, elnökük szeme lángban égett. A birtoklási vágy lángjától.

- Hozzák le! Kell nekünk! Senki nem teheti rá a kezét! Micsoda lehetőség?...

Az Epszilon hadiflotta pedig ment, körbevette a parancs szerint, őrizve, hogy senki más ne mehessen a közelébe. Arra gondosan ügyeltek azért, hogy ágyúik célzómezejébe még véletlenül se kerüljön. A nemzetek gyászolták halottaikat, a fórumokon ádáz viták folytak okokról, tényekről, hibákról és hőstettekről. A médiában elterjedt az Alfa elnök egyik nyilatkozatában elhangzott elnevezés, így az objektumot lassan mindenki „a roncs”-nak hívta. Az Alfa kutatóhajó által elküldött utolsó képeken láthatták a roncs belsejének egy kis részét. Két-, talán háromszintű belső fedélzetének képeit tanulmányozva a szakértők arra megállapításra jutottak, hogy az idegenek méreteikben, felépítésükben nem lehetnek nagyon eltérőek tőlük. A szerteszét repült berendezéseket az Epszilonok begyűjtötték, majd további vizsgálat céljából titkos katonai laboratóriumokba vitték. Minden vezető eredményre várt. A kutatásokat végző tudóscsoport vezetője kissé rezignáltan és meglehetősen nyúzottan bámult a képernyőről az elnökre, aki nyájasan kérdezte.

- Mi hírrel tud szolgálni nekem?
- Elnök úr... ez csak a szokásos.
- Mit ért azon, hogy szokásos?

A tudós egy vékony, hosszúkás tárgyat tartott fel fáradtan mosolyogva .

- Ez onnan származik. Veszélyesnek látszik, pedig ártalmatlan. Ez egy gázüzemű töltőtoll. Ez itt... ez pedig egy edény, egy közönséges üvegpohár egy darabja. A rajta lévő szennyeződést analizálva megállapíthattuk, hogy egy szintetikus folyadékot tartalmazott, amelyet akár még mi magunk is elfogyaszthatnánk minden probléma nélkül. Talán egyfajta üdítőital.

Az elnök visszanyelte azon szavakat, amelyeket legszívesebben teli tüdőből ordított volna, ehelyett csak közelebb hajolt a képernyőhöz.

- És mondja maga... mondja, mi van a többi tárggyal?
- Elnök úr én... Láttuk a videókat, a felvételeket, a torpedó bezúzta a hajó fedélzetének 3 szintjét, szerteszórva az űrbe ezeket a tárgyakat, amiket szemmel láthatóan használtak a mindennapi életük során, mégis azt kell mondanom, hogy...
- Hogy mi? Hogy mi?? - ordította az elnök, mire a tudós arca megfeszült.
- A hajón nincs élet. Nem is volt, a támadás előtt sem. Üres.

Megfordult egy pillanatra, majd egy gyűrött papírlapot tartott maga elé.

- A jelentések szerint a hajó burkolata regenerálódni kezdett, mintha khm... gyógyulna. Egyelőre nem tudok szakértői véleményt mondani. A regenerálódás üteme lassú, körülbelül két hétig fog tartani. Ez alatt az idő alatt bejuthatnánk a belsejébe további vizsgálatok céljából.

Az elnök arca szinte varázsütésszerűen változott meg. Mosolyogva nyúlt a megszakító gomb felé, aztán a meglepett tudósra kacsintott.

- Remek munkát végeztek. Minden támogatást megkapnak a továbbiakban is, csak kérniük kell.

Még azon a héten indult a kutatóhajó.

Epszilon nagyhatalomként kisajátította a roncsot, nem is igen palástolva szándékait, ami egyre feszültebb politikai helyzetet teremtett. Új szövetségek köttettek, remegő indulatok hullámzottak a látszólag békés felszín alatt. A nagy gondolkodók kérdéseket tettek fel, és megpróbáltak rájuk válaszokat adni. Miért engedte be a hajó védelmi rendszere a torpedót? Miért csak utána „lőtt” vissza? Megtorlásképpen? De ki torolta meg, ha nincs is élőlény a fedélzeten? Miféle hajó ez, ha ilyen iszonyú fegyverzete van? Hadihajó? Akkor hol a legénység? Hol a flotta, amelynek tagja? Kérdések tömkelege, mind mind válasz nélkül maradt. Az Epszilonok behatoltak a hajótestbe a résen át, végigjárták a kies fedélzeteket, mindent dokumentáltak, aztán visszaszálltak hajóikra. Rengeteg új adatot szereztek, de ami az Epszilon tudóscsoport vezetőjét leginkább érdekelte, az nem volt köztük. Utolsóként lépett ki a tátongó résen olyannyira a gondolataiba merülve, hogy kis híján sétálni indult az idegen felszínen. Egy katona elnéző mosollyal fogta őt könyéken, és terelte a leszálló egységhez.

A tudós gondolatai közt elveszve járkált fel-alá lakrészében. Tudták már, hogy a hajó valóban kihalt, szó szerint, de még ha lett is volna bárminemű élet rajta, a támadás során elszökő gáz hiánya nyilván végzetes csapásként hat rá. A gáz a legközönségesebb levegő volt egyébiránt. Olyan, amilyet ők maguk is lélegeztek, az AO népe. A roncs felszereléseit vizsgálva láthatták az ajtók, ülőalkalmatosságok méretéből és formájából, hogy az idegen faj nagyon is hasonlóan nézhet ki. A tudós megállt egy pillanatra, és felvonta szemöldökét.

Viszont nem találtak hibernátorokat, se a mindennapi élethez szükséges alapvető felszereléseket. Se élelem, se ruházat, se lakrészek, se raktárak, se orvosi szoba, semmi az égvilágon, de ami a legzavarbaejtőbbnek tűnt, hogy a hajóra vezérlőtermet sem építettek. Az egész belseje ismerősnek tűnt a méretek, formák miatt, ugyanakkor nyilvánvaló az alapfelszerelés hiánya. Lehetetlennek tűnt meghatározni a hajó funkcióját. Idejön, de nem támad, meglövik, mire erejét demonstrálandó elsöpri a támadóit. Nincs legénysége, szemmel láthatóan soha nem is volt, mi a fenét keres hát itt? Hírvivő futár? A rádióadást már megfejtették, de azon kívül, hogy a tízes számrendszer különböző kombinációit felhasználva pontosan leírja az univerzumot alkotó ismert elemek képleteit, mást nem közöl. A támadás során szerterepülő tárgyak listáját nézte ezek után. Írótoll, üres papírlapok, különféle kéziszerszámok, működésképtelen műszerek, mint például légnyomás- vagy sugárzásmérő, egy ősinek tűnő rádió, szintetikus poharak, evőeszközök, semmi személyes. Valakik, valahol megépítették ezt a monstrumot, majd meghatározott céllal ide küldték.

Miért?

Az idős AO lerogyott a foteljébe, és a kezébe temette az arcát. Előbb-utóbb megszerzik a hajó fegyverzetét, mindegy is, hogy az ki lesz, onnantól azok lesznek a szuperhatalom. Ha valóban idejön az a faj, esetleg hódítási szándékkal, amely a hajót építette, egyenlő esélyekkel küzdhetnek ellene. A saját fegyverzetükkel. A tudós inkább leharapta volna a nyelvét, minthogy kimondja hangosan, de úgy érezte, nem fogják megfejteni a hajó titkát, és a fegyvereit sem fogják felhasználni így. Emellett sötét gondolatok kínozták, mert megsejtett valamit az igazságból, de nem maradt ideje, hogy elmondja.

A háború kirobbant.

Az űrben kezdődött, amikor az Epszilon vezérhajó kilőtte a diplomáciai küldöttként érkező szövetségi hajót, fedélzetén több nemzet vezetőivel, azután az AO-n folytatódott. Támadás, megtorlás, agresszió, terror, amely minden nemzetet elért végül, mígnem hónapokon át tartó világégés következett. Néha egy-egy csoport megpróbálta megkaparintani a roncsot, vagy legalább megsemmisíteni, de a végeredmény mindig ugyanaz lett. Vagy egymást lőtték halomra, vagy aktiválták a roncs védelmi rendszerét, ami aztán lesöpörte őket vörösen fénylő aurájával.

A fényvillanások egyre ritkultak az AO felszínén, odalenn egyre kevesebb érték maradt, amiért küzdeni lehessen, a roncs pedig elérhetetlenné vált az utolsó űrhajó szétlövésével. Az életben maradtak már cél nélkül harcoltak, amíg készleteik ki nem fogytak, akkor eldobták fegyvereiket, és zokogva rohantak a kiégett felszínen porladó romok közé; a szégyen égette arcukat. Az éjjelek sokkal sötétebbek lettek a villamosság megszűnésével, így jól kivehetővé vált az égbolton a némán felettük lebegő roncs. Káprázatosan szép látvány volt, mint egy csiszolt gyémánt, az ég bársonyán heverő legszebb ékkő.

Gyűlölték.

A hidegségéért és a közönyéért.

A Béta Egyesült Törzsek vezetője hátra hajtotta csuklyáját, felemelte karjait, így várva, hogy elhalkuljon a moraj.

- Testvéreim! Neuga egy jelet küldött nekünk! Megérkezett a válasz, amire mindannyian oly' régóta várunk! Az AO népei elfelejtették Neugát, és Neuga elfordult tőlük! Az AO népei meggyalázták a földet, és a föld most kiveti őket! Az AO népei nem látták a jelet, pedig ott van most is! Neuga megadta a választ!

Különös szerkezetet toltak be egy kis taligán, amit fiatal Béták hamar összeállítottak, majd a háttérbe húzódtak alázatosan.

- Ez itt egy gép. A neve rádióvevő, amit a modern világ lakói használtak, az AO bűnös népei, míg aztán hatalomvágyuk el nem emésztette őket. Eme szerkezet képes beszélni hozzánk. Rajta keresztül Neuga üzenetét hallhatjuk. Figyeljetek!

Az idős Béta eltekerte az erősítő gombját, mire a teremben szétömlött egy félelmetes statikus háttérzaj, amiben egyetlen szó ismétlődött tisztán, érthetően, és teljesen nemtelenül. Odafenn az idegen hajó sérülései már majdnem teljesen eltűntek. Pásztázó sugarai végigsimogatták a megtépázott AO-t. Az opciók immár megfelelőek voltak, így a következő utasítás szerint aktiválta jeladóit ismét. Erről mit sem tudva a Béták elmosolyodtak, és kettős napjuk felé nézve borultak arcra, hálát adva Neugának, aki a gép segítségével továbbra is biztosította őket arról, hogy:

- Vége.

Előző oldal Xenothep
Vélemények a műről (eddig 9 db)