A varsa
– Ez meg mi a fene? – kérdeztem.
– A varsa, amiről már beszéltem neked. Most meglátod, mi is ez a jószág. Gyere segíts! – kért meg, és odébb húzódott, hogy odaférjek a madzaghoz én is.
Óvatosan, nehogy felborítsam a ladikot, odamentem az öreg mellé és megragadva a madzagot segítettem a víz alól kihúzni a varsát. Néhány pillanat múlva ki is bukkant a vízből a már a parton látott dróthálóból készült alkotmány. Két hatalmas szárnyszerűség volt ráerősítve a varsa testére, amit nem volt könnyű úgy fordítani a ladik teste mellé, hogy ne verje ki a szemem, vagy sodorjon bele a vízbe. Ahogy kiemeltük a vízből, fénylő halak vergődését láttam a varsában. A varsa tetején lévő ajtószerűséget kinyitva Lajos bácsi ügyesen egyenként kezdte kiszedegetni a halakat, amiket a már előkészített szákba helyezett, ami a csónak farához volt kötve egy erős zsinórral.
– Na, nem akarsz segíteni? – kérdezte tőlem az öreg.
Nem akartam, de nem maradhattam szégyenbe, ezért belenyúltam a varsába és megragadtam egy hal testét, ami természetesen azonnal kicsúszott a kezemből.
– A kopoltyújánál fogd meg, de jó erősen! – nevetett Lajos bácsi.
– Az meg hol van neki?
– A nyakánál – kacagott fel ismét.
– Nincs ennek nyaka, ne marhulj! – mondtam neki, mire megmutatta a technikát, amivel ki tudtam a halakat emelni a varsából.
Mikor úgy tűnt, hogy az összes halat kiemeltük, valami szürkeséget láttam meg a varsa alján a vízben.
– Még van benne valami – mondtam.
– Akkor vedd ki, mire vársz! – intett a varsa felé Lajos bácsi.
Belenyúltam a varsába és megragadtam a testet, ami a varsa alján volt. Furcsa volt a tapintása és mintha ennek tényleg lett volna nyaka is. Elég nehezen akart kijönni, mintha kapaszkodott volna, pedig élettelennek tűnt a teste.
– Mi a búbánatos franc! – kiáltottam fel, és dobtam el magamtól a szörnyet, ami épp kiemeltem a varsából.
Egy rettenetes kinézetű szörnyszerűséget hajítottam vissza a varsában, az öreg hangos nevetése közepette.
– Csak egy pézsmapatkány – mondta az öreg és benyúlva a varsába a csónak fenekébe fektette a jószágot.
– Csak egy patkány? – kérdeztem. – Aztán mit csinálsz vele, megeszed ezt is? – néztem undorral a kis állatra.
Felvilágosított az öreg, hogy a szőrméjéért fizetnek, nem is keveset, bár télen érdemes őket fogni, mert akkor dúsabb a bundájuk. Na, én biztos nem ebből a mesterségből fogok meggazdagodni, gondoltam, és miután visszahelyeztük a varsát a vízbe, ismét evezőtudásomat csillogtattam meg nagyon büszkén, ami kis mosolyt varázsolt az öreg arcára.
– Na, aztán merre megyünk? – kérdeztem.
– Merre mennénk? Ha nem akarsz visszamenni, akkor előre. Keresztbe is mehetünk, de nincs sok értelme – mondta az öreg, és gondolatban igazat is adtam neki. Ilyen hülye kérdést is csak én tehetek fel.