Fantáziaország

Neoprimitív / Írások (139 katt) Jimmy Cartwright
  2022.07.14.

Humbug Edömér egyszerű, hétköznapi ember volt, negyvenes évei közepén. Szakmája szerint végzett mezőgazdasági technikus, közelebbről is állattenyésztő, konkrétabban szarvasmarha-tenyésztő technikus. Fizikálisan és szellemileg is friss, mondhatni erőteljes volt. Egy nagyobb méretű mezővárosban élt, s itt is dolgozott mindaddig egy termelőszövetkezetben (később mezőgazdasági részvénytársaságban), amíg jó tíz évvel ezelőtt le nem építették a szarvasmarha-tenyésztő ágazatot. Edömér azóta nem igazán találta meg a helyét. Volt már éjjeliőr, strandfelügyelő, biztosítási ügynök, „emelem” építő kisiparos, biztonsági őr is. Egyszóval próbált megélni, ahogy mindenki más is. Jelenleg közfoglalkoztatott, s a tágabb értelemben vett otthonának utcáit és tereit tartja karban. Pontosabban leginkább gereblyét, kapát, meg ásót, ezeket is inkább kézben. Edömér nagycsaládos volt, ami Fantáziaországban azt jelentette, hogy a család össztömege meghaladta a 0,5 tonnát. Edömér maga jó egy mázsa volt, felesége, Etelka cirka 150 kg. Gyermekeik: Huba, Edömér, Ödön és Sára átlagosan 70 kg-ot nyomtak fekvő, ülő és álló helyzetben egyaránt.

Humbug Edömér ugyanolyan ember volt, mint bármely másik Fantáziaországban élő személy: nem szerette ha hülyének nézik. Márpedig úgy tűnt, Fantáziaország uralkodója szűkebb pátriáján kívül mindenki mást annak néz. Bár tulajdonképpen még az is lehet, hogy az uralkodó saját pátriáját is idióta, béna, szedett-vedett társaságnak tartja, csak velük nem érezteti. Fantáziaország egyébként is érdekes szeglete volt a Világnak. Első, és legkülönösebb érdekessége az volt ugyanis, hogy önmagával volt határos. Ezt a tényt egyes nagy hatalmú magiszterek azzal az elmélettel kívánták megmagyarázni, miszerint úgy száz évvel ezelőtt, ismeretlen mágikus hatásokra, megmásíthatatlan téranomáliák keletkeztek, s ezek okozták a mai napig tartó furcsaságot. Más tudósok kozmikus hatások által előidézett – többek által határozottan állított fekete lyuk tevékenységeknek köszönhetően – kvantuminstabilizációt emlegetnek. Alig negyed tucatnyi kutató pedig azt merte állítani, hogy ez nem mágikusan, és még csak nem is kozmikusan előidézett jelenség, hanem bizonyos emberi csoportok szándékos tevékenykedése arra vonatkozóan, hogy addig egymás mellett békében élő népek egymás torkának essenek. Mi több, emellett azt is ki merték jelenteni, hogy Fantáziaország mindenkori uralkodója pusztán csak egy báb, nagyobb hatalmak kezében. Természetesen ezen utóbbi személyeket – Fantáziaország uralkodójánál nagyobb hatalmak nyomására – eretnekeknek, felbujtóknak bélyegezték meg, s nyilvános kivégzéseiket természetesen minden televízió, rádió és internetes hírportál élőben közvetítette – az aktuálisan regnáló uralkodó, és természetesen a felette álló csoport legnagyobb megelégedésére.

Ugyan Humbug Edömér a fenti kérdésben – megfelelő információk hiányában – nem tudott állást foglalni – meg hát valójában nem is érdekelte a dolog –, azt viszont nem tudta megállni szó nélkül, ha Fantáziaország vezetői az ő, már így is üres zsebében és pénztárcájában kezdtek ismét kutakodni, mondván, valamiből fenn kell tartani Fantáziaország jólétét.

Így aztán Humbug Edömér, hasonló lyukas cipőben járó kollégáival rendre kibeszélte az éppen aktuális zsebbenyúlásokat. Együtt morogtak, amikor Fantáziaország vezetői azt találták ki, hogy bevezetik a cicadót. Egészen pontosan macska adót, de a köznyelv csak cicadónak hívta. Fel is merült bennük a kérdés, hogy miért csak a macskatartókat adóztatják meg. Miért nem vetnek ki adót akkor már az akvaristákra, a terráriumistákra, vagy épp azokra, akik aranyhörcsögöt tartanak? Netalán a macskatartók által nem igazán kedvelt kutyatartókra. Persze a magyarázat kézenfekvő volt. Macskatartóból nagyságrendekkel több volt, mint a más állatot tartókból, ráadásul a cicák éjjeli kóborlásaik során előszeretettel piszkítanak a közterületekre, amit ilyetén módon gyakrabban kell takarítani, ami természetesen többletköltség, mi több, több munkásra van szükség, akiket pedig valamiből fizetni kell. Természetesen itt is volt kivétel, hiszen a szobatiszta házi macskákat tartók mentesültek a cicadó megfizetésétől, amennyiben bizonyítani tudták, hogy kiskedvencük piszka rögtön a megfelelő helyre kerül, s nem a közterületet szennyezi.

Humbug Edömér és családja – több száz más családdal együtt – már nem csak a száját jártatta, hanem utcára is vonult, amikor a felsőoktatási rendszert alakították át az oktatási magiszterek. Néhány félresikerült varázslattal ugyanis éppen azoknak kedveztek, akik eddig is megtehették, hogy tanulmányaikat neves mágusok és professzorok segítségével gyarapítsák tovább, míg a tehetséges, ámbár nem kifejezetten tehetős nebulók előtt minden efféle lehetőség bezárult. Az oktatási magiszterek – saját bevallásuk szerint – próbálták megsemmisíteni a félresikerült varázslatokat, ám azok kitartóbbaknak bizonyultak, mint gondolták. A baj akkor tetőzött, amikor az oktatási főfőmagiszter kijelentette, hogy ha már így történt, s a hiba nem javítható – legalábbis a következő kampányidőszakig (s akkor is csak illúziómágiával lehet rajta némileg csiszolni) – marad a rendszer, ahogy van. A kijelentést követő néhány nap szegényebb sorsú családok számtalan demonstrációjától volt hangos az utca és a sajtó, hiszen nekik, egészen pontosan tehetséges gyermekeiknek a felsőoktatás jelenthette volna a kiutat szorult helyzetükből. Így viszont legfeljebb csak a szorulás maradt a részükre. Ám a jól kitanult, eszes, és minden hájjal megkent adóügyi magiszterek ebben is meglátták a lehetőséget.

Éppen ezért Humbug Edömért és tekintélyes méretű családját – no meg több ezer másik családot – komolyan érzékeny pontján találta el az uralkodó jóváhagyásával kivetett új adófajta, melyet a köznyelv csak „kakadoo”-nak nevezett. Bár a közüzemi számlák sokaságában rendre leledzett egy „Csatornadíj” feliratú is, ez az új adófajta ezt fejelte meg még néhány Fabatkával. A „kakadoo” nem volt más, mint a székelésre kivetett adó. Természetesen a föld és a szűkebb lakókörnyezet környezetvédelme volt a ludas a kérdésben. Illetve egészen pontosan a kontinens államait tömörítő Ad Absurdum Konföderáció Legfelsőbb Mágikus Tanácsa (továbbiakban AAKLeMaT), amely utasításba adta a tagállamoknak, hogy találjanak ki valamit az ökokatasztrófa elkerülésére, de legalábbis kitolására. (Persze Fantáziaország lakosságának nagy része rögtön arra gondolt, hogy sokkal inkább megint velük tolnak ki.) Az AAKLeMaT képviselői példaként hozták fel, hogy ugyan a szarvasmarha-állomány hátvágánygáza – a szarvasmarha-állomány teljes hiánya okán – már szerencsére nem pusztítja tovább a bolygó ózonrétegét, a gázok csökkenésének üteme azonban nem megfelelő mértékű, és a Globális Felmelegedés mértéke sem csökkent jelentősen. Mindeközben jelezték, hogy azonos okokból – bizonyos nem létező háttérhatalmak nyomására – a sertésállományt is kiegyelték (amely alatt természetesen azt kell érteni, hogy minden egyes példányt „feldolgoztak”), s az eredmények még így sem kielégítőek. Erre pedig a megfelelési kényszertől szenvedő Fantáziaország uralkodója – teljes megfelelési kényszeredettségében – utasításba adta az ország tudós főinek, hogy kezdjenek valamit az eddig nem megfelelően kezelt és feldolgozott emberi ürülékkel. Senkinek még csak elképzelése sem volt, honnan is jött ez az elképesztően remek ötlete!

Fantáziaország tudós fői – egészen konkrétan az adóügyi magiszterek egy szűk, magukat csak Kulafiknak nevező csoportja – pedig kiötlötték, hogy a legjobb megoldás az, ha minden egyes székelés után adót kell fizetni, mégpedig rögtön kétfélét. Egyet magáért a székelésért, egyet pedig a lehúzásért. (Zárójelben jegyzem meg, hogy már a tervezet hallatán is voltak néhányan, pl. Humbug Edömér és családja, akik másként értelmezték a „lehúzás” kifejezést.) Az ebből származó bevételeket pedig mindenféle ülepítők, biogáz-erőművek fejlesztésére és építésére fordítják majd, így védve meg a káros anyagoktól Természetanyát.

Az új adó bevezetése pedig Humbug Edömért és családját is érzékenyen érintette, mi több, székelési szokásaik radikális megváltoztatására kényszerítette. A napi rendszeres, háromszori székelés helyett mindenki csak egyszer végezhette el nagydolgát, ráadásul ezt is összehangolták, hogy csak egyszer kelljen lehúzni, ezáltal is csökkentve a fizetnivalót. Ám ezzel természetesen nem tudták átvágni a jól szakképzett hatóságokat, mivel azok számítottak az ilyesfajta trükkök százaira, és eleve úgy kalkulálták ki a „kakadoo” díjait, hogy az efféle próbálkozások ne okozzanak hiányt a ki(kal)kulált bevételekben.

Aprópopó! Itt kell megemlítenem, hogy az idei nyár határozottan színesen telt Fantáziaország székesfővárosában. Történt ugyanis, hogy a Homlokegyenest Másként Rajtolók (továbbiakban HoMáR-ok) Fantáziaország helyett Szivárványországban érezték magukat, miképpen saját olimpiát rendeztek szokásos évi felvonulásuk előtt, majd alig egy hónappal későbbre gyermektábort szerveztek. Ezt a céltévesztést Fantáziaország lakosai nemigen nézték jó szemmel, ám nagy részük inkább nem is vett minderről tudomást. Azonban az ország évezredes hagyományait tisztelő kevesek, beleértve Humbug Edömért és családját is – megmentve Fantáziaország erkölcsi becsületét – kiálltak a HoMáR-ok ellenében, s ha fizikailag nem is, minden más síkon felülemelkedtek rajtuk, illetve az őket védő Testőrségen.

Mindeközben a Világ többi részében egyre csak romlott a helyzet. Az Intermaterialista Mágusok Föderációja©®TM, a Warázslóipari Beavatottak Garmadája©®TM és más pénzügyi szervezetek által adósságspirálba lökött országok kormányai sorra jelentették be az országuk csődjét, így Fantáziaország uralkodójának volt alkalma olyasféle lelkesítő beszédeket tartani, amelyekben például az ország gazdasági erejét méltatta – a becsődölt országokhoz képest –, külön kiemelve, hogy az élelmiszerek, az építőanyagok, az elektronikai berendezések, a gépjárművek s egyéb luxuscikkek után az üzemanyagárak is elérték a példának tekintett – ám jelenleg összeomlófélben lévő – nyugati országok színvonalát. (A lakosok azon kérdésére – melyet az időközben egyfajta vezetővé előlépett Humbug Edömér tett fel – miszerint a bérek mikor mutatnak legalább hasonló színvonalat, csak üres tekintettel mosolygott.) Az uralkodó lelkendezett arról, hogy bizony Fantáziaország anyagi helyzete stabil, köszönhetően a fent említett szervezetek jószándékú segítségének, s így már bizonyos, hogy az ország kitart a következő kampányidőszakig, esetleg egy kicsit tovább is. Arról természetesen már kevésbé ejtett szót a nagy lelkendezés közepette, hogy a fenti szervezetek mit is kértek cserébe jószándékú, ámde korántsem önzetlen segítségük fejébe. A kiszivárgott hírek szerint bizonyos adóterheken kell csökkentenie az uralkodónak. Egyesek sejteni vélik – különösen Humbug Edömér –, hogy ezek az adóterhek jelenleg nem a lakosságot sújtják, így azok csökkentése továbbra sem javítja az ország lakosainak helyzetét, mi több, tovább mélyíti a problémákat. Mindezt tetézte még az őslakosság ellen, a bevándorlók által elkövetett egyre több, s egyre brutálisabb bűncselekmény is.

Ezen utóbbi atrocitások ellen a Magisztrátus sajnálatos módon tehetetlen volt, mivel minden erejét lekötötte, hogy az egyre erősödő Fantáziaország Hagyományait Maradéktalanul Őrzők Mozgalmát (mely több más alszervezetből tevődött össze) ellehetetlenítse, míg ez utóbbiak épp azon igyekeztek, hogy az őslakosok ellen elkövetett atrocitásokat a törvény adta kereteken belül megfékezzék. Ezen gyűjtőszervezet sikerében és fejlődésében elévülhetetlen érdemeket szerző Humbug Edömér időközben olyan népszerűségre tett szert, hogy a következő kampányidőszak végén a nép – több más lelkes mozgalmistával együtt – beválasztotta arra, hogy a Magisztrátusban folytassa áldásos tevékenységét.

Humbug Edömérnek és kicsiny, ám annál képzettebb csapatának első dolga az volt, hogy beadványban kérték az értelmetlen adók eltörlését (mint pl. a kakadoo, a cicadó), illetve egyúttal működőképes megoldásokat vázoltak fel az így kieső bevételek pótlására, mi több, olyan, addig ki nem mondott javaslatokat tettek, amelyek jelentősen csökkentették volna a – természetesen nem létező – felsőbb hatalmak befolyását Fantáziaországban. Ezen beadványokkal, javaslatokkal és a Magisztrátusban megütött hangnemmel az ország lakosainak igen jelentős része mögéjük állt, s már nem féltek kimondani, amit addig is gondoltak. A lakosságból többen már-már csak azt sérelmezték, hogy beválasztott képviselőik csak a hangnemet ütik.

Persze néhány évvel később kiderült a turpisság, miszerint Humbug Edömért már évekkel ezelőtt beszervezte a – még mindig nem létező – felsőbb hatalom, mindenféle anyagi javakat ígérve s juttatva neki. Ám, ahogyan az Fantáziaországban már-már évezredes hagyomány, a rossz végül elnyerte méltó büntetését, s a lakosság a saját kénye-kedve szerint rendet tett – főleg Humbug Edömér, a Magisztrátus és a hozzá kapcsolódó Garázdasági Szagemberek országszerte szana-széjjel hajigált testrészei között –, majd visszatértek őseik titkon megőrzött tudásához, s ma már boldogan élnek annak tudatában, hogy a Világ többi részén hasonló változások mentek végbe.

Vége...?

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 2 db)