Pofonok
Szépirodalom / Novellák (615 katt) | SzaGe |
2022.03.04. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/3 számában.
Egyszer hazafelé utaztam a buszon. Egyedüli utas voltam az esti járaton, ráadásul a legutolsó megállótól laktam pár percre. Ekkor hirtelen megállt az előző rendszerben gyártott sárga jármű. A nagydarab sofőr hátrafordult, felpattant az üléséből, odasietett hozzám és lekevert egy hatalmas pofont. Nyikkanni se mertem annak ellenére, hogy merőben sajgott az arcom. Ezután a marcona férfi visszaült a székébe, mintha mi sem történt volna. Alig vártam, hogy végre leszálljak, és elpanaszoljam valakinek az esetet. A buszmegállóban csak egy öregasszony várakozott. Odarohantam hozzá, de mire kinyitottam volna a számat, csontos ujjaival felszántotta az arcomat, avagy ismét pofon vágtak. Szégyenkezve, orrot lógatva elindultam hazafelé. Pár száz méter megtétele után szeretett barátnőm állt velem szemben. Nagyon megörültem neki, mire ő megölelt, adott egy forró csókot az ajkamra, ezután ismét csattant az arcom. Bár az övé nem volt annyira erős, de a tudat, hogy egész este pofoznak, már nagyon idegbeteggé tett. Miután beléptem a nagykapunkon, egyenesen a fészerbe siettem, és lekaptam apám vadonatúj vasvilláját a fali tartóról. Bosszút forraltam. Engem ne csapjon orcán senki se! Ekkor hasított belém a felismerés, hogy mire is készülök valójában. Letettem a szerszámot. Bementem a házba a nagy tükör elé, belenéztem és irdatlanul arcon csaptam magamat.
Előző oldal | SzaGe |
Vélemények a műről (eddig 2 db) |