Egy zenész halálára
Búskomor felhőkben felolvadt az élet,
A csendes esőnek halk nyögése várt,
Elmállott falakon dörömbölt a lélek,
Felköhögtem pár emléket s némi sárt.
Puha léptek jöttek, mint puha varázslat,
Remegve szorítottam egy kopott gitárt,
Sajgó gondolatom hörgött, mint vadállat,
Dob dörrent valahol, s a ritmus kivárt.
Én meg csak játszottam, táncoltak az ujjak,
Táncolt a hangszedőn egy kicsiny bogár,
Sörízű volt nyelvem, mint ifjú koromban,
S a hely, a piciny aszfalt, mint árbockosár.
Messzire láttam én, oly messzire néztem,
Velem vonaglott az egész nagy világ,
Én meg oly nyugodtan, mint az anyaméhben,
Elhamvadtam, mint magányos szívvirág.
