Balszerencse

Szépirodalom / Novellák (1993 katt) Athor R. Chynewa
  2011.04.22.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/3 számában.

Fiatal pár sétál éjjel a kikötő felé a rakparton. A lány szolid sminket, és visszafogott estélyit visel, karján ruhájával harmonizáló színű retiküllel, a férfi olyan öltönyt, melynek árából egy középosztály béli család fél évig jóllakhatna. Gallérja letűrve, inge felső két gombja kigombolva, nyakkendője csomózatlan. Tőlük pártucat lépésre egy koszos, loncsos hajléktalannak tűnő alak hever egy raktárház hulladékkal borított tövében, egy törött izzójú lámpa alatt, a sötétben. Talán alszik… hogy él, azt is csak lassan előgomolygó lehelete mutatja.

Az út nyirkos, mintha csak pár pillanattal ezelőtt állt volna el az eső, ám valójában a tenger felől érkező sós pára telepedett rá mindenre. A férfi hevesen gesztikulálva érvel, a lány csendesen válaszolgat.

- …De Bill… ezt nem gondolhatja komolyan. A demokrácia a létező legjobb társadalmi rend. Hisz’ valójában MIND egyenlők vagyunk, tényleg!
- Ne haragudjon, kisasszony, de ebben sajnos téved. Nem más ez, mint közkedvelt tévhit, mit elhitettek a nagybetűs Néppel. Köztudott, hogy az ember nagy tömegben idióta. Gondoljon csak a történelem során előforduló lincselésekre… vagy az őrjöngő vandalizmusra. Nem is kell messzire visszaemlékezni, ugye? Na most, ha „minden ember egy szavazat” és a „többség dönt” frázisokat összeadjuk ezekkel a tényekkel, akkor arra kell rádöbbennünk, hogy minél több ember van benne egy ügy eldöntésében, exponenciálisan nő annak a valószínűsége, hogy a döntés hibás lesz.
- Ez azért így elég merész kijelentés, nem gondolja?
- Nem, dehogy, csak figyeljen! Nézze meg ezt a mai helyzetet! Minden politikai hatalomra éhező párt a választások előtt megígér MINDENT! Ám ennek nagy részét soha nem fogja megtartani. De tovább megyek; sok ígéret már a kimondása előtt eldöntetett, hogy hazugsággá válik. Ám a fő probléma az, hogy olyanok is szavazhatnak, akiket hihetetlenül könnyen lehet befolyásolni. Gondolok itt például a nyugdíjasokra. Ígérd nekik, hogy emelkedni fog a nyugdíjuk, tuti rád fognak szavazni! Vagy a nagycsaládosok! Ígérd nekik, hogy több szociális juttatást adsz majd nekik, tuti rád fognak szavazni! Hogy a kisebbségről, meg az egyéb olyan rétegekről már ne is beszéljünk, hol az átlag intelligencia a feltétlen reflexek működtetésére elegendő… hát hogy várható el az ilyen emberektől, hogy pártatlanul, felelősen döntsenek?
- Kedves Bill… én úgy gondolom, hogy mindezeknek ettől függetlenül elidegeníthetetlen joguk van a szavazásra, és hogy egyenértékűnek tekintsék őket a többiekkel.
- Hát persze! A Demokráciában! Hiszen épp erről beszélek, hogy ez a rendszer nem alkalmas az emberi civilizáció magasabbra emelésére!
- Akkor mégis, ön mit tartana működőképes rendszernek?
- Hiszen ez nyilvánvaló! Az elitista társadalom a tuti befutó! Mindenki annyit ér, amennyit meg tud fizetni! Aki gazdag, azt bizonyosan nem lehetne megvenni álszent ígéretekkel, hanem valóban olyan döntéseket hozna, mely tovább mutat a „Holnaptól olcsóbb lesz a tej!” ígéreteknél. Akinek meg nincs vagyona, ne akarjon beleszólni az ország dolgaiba!

A pár ekkor a földön heverő alak mellé ér. Az tán meghallhatta beszélgetésüket; megmozdul.

- Uram… egy kis aprót szánna rám?...
- Most nézze meg ezt a fickót! Egész világát kiteszi, hogy vajon holnap lesz-e elég piára, jobb esetben kajára valója? Hát hogy várhatná el tőle bárki, hogy objektív, mindenki számára megfelelő döntést hozzon? De az ön által oly’ nagyra tartott demokráciában ennek a koszos rongycsomónak ugyan annyi joga van, mint nekem, aki az egész városrészét meg tudnám venni csak azért, hogy felgyújtsam, és lássam hogy menekül a fajtája!
- Na de Bill… talán nem kellene ilyen hangosan…
- Ugyan miért ne? Mit tudna tenni azon kívül, hogy csendben megvárja, míg odébb állunk? Hallod, öreg? Ne kunyerálj, menj el dolgozni! Most nézz rá, kedvesem! Ennek a szutyoknak most ugyanannyi joga van, mint nekem. Nem mondod, hogy ez így van jól? Adj neki egy deci pálinkát, és arra szavaz, amire csak akarod!

A koszos férfi újfent megmozdul, úgy tűnik, feláll. Míg a földön ült, nem lehetett tudni, hogy majd’ tíz centivel az öltönyös fölé magasodik. Amaz elnémul, s önkéntelenül egy fél lépést hátrál. Aztán váratlanul egy pisztolycső bújik elő a rongyok közül, és egyenesen rá mered.

- Tudja, uram… egész tetszetős a maga kis elmélete. Ám van benne egy kis bibi! Miből gondolja, hogy csak olyanoknak lenne elég pénze, akik megérdemlik? Példának okáért, én most kiszedem magából az összes titkos bankszámlájának, internetes hozzáférésének a jelszavát. Ahová biometrikus azonosítás szükséges, oda elviszem a maga jobb kezét. Az összes vagyonát, beleértve ingó és ingatlan befektetéseit, pénzzé teszem, és átutalom a saját számlámra. Azt hiszem, kezdi kapizsgálni.

Az öltönyös férfi elsápad, dadogna pár szót, hogy nincs nála készpénz, ezzel nem megy semmire…

- Nem, drágám, azt hiszem, még nem kapizsgálja – szól az estélyibe bújt hölgy, miközben ellép az öltönyöstől, és a másik mellé áll. – Még nem tudja eldönteni, mit is akarsz valójában. Úgy gondolja, még akár nyertes pozícióba is kerülhet, ha jól forgatja a szavakat. Igaz, Bill?
- Ööö… nem találok szavakat. Tehát… az egész nem véletlen volt? Nem véletlenül jöttünk össze a partin?
- Bizony, Bill, nem véletlenül. És amit az imént mondtál… hagy a nagyobb vagyon elengedhetetlen feltétele a felsőbbrendű intelligencia, vagy valami hasonló… komolyan meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg valótlant állítok akkor, mikor azt mondom, csak ezen a környéken találtam parkolót?
- Mi tagadás… nem. De ha már ilyen jól becsaptál a kis barátoddal… arra is gondolhattatok volna, hogy csinálhatsz bármit, akár még meg is ölhetsz, de a pénz útját nyomon lehet követni! Ha mindent el is adsz, és mindent átutalsz magatoknak, előbb-utóbb lebuktok! Ekkora vagyonnal nem lehet eltűnni!
- Akkor jöjjön egy újabb lék az elméleted hajójába! Mint ahogy nem feltétel a magas intelligencia a vagyonszerzéshez, ugyanúgy az alacsony származás nem zárja ki a fejlett intelligenciát! Akár hiszed, akár nem, profi hacker vagyok, bár a szüleim gyári munkások voltak! Nem te vagy az első szerencsétlen, akit sikeresen megkopasztok; értek az elektronikus nyomok eltüntetéséhez! De elég a fecsegésből, kezdhetsz dalolni! Előbb talán a banki jelszavaidat leszel szíves…

A rongyos férfi lassan egy méretes machetét húz elő jobbjával felfedezhetetlen rejtekéből, s az öltönyös torkának szegezi.

- Minek… minek az? – nyel egyet Bill. – Minek két fegyverrel fenyegetni? Inkább elmondok minden jelszót, csak ne bántson! Szólj rá, kedvesem, hogy álljon le! Elmondok mindent!
- Nos.. ez igen megnyugtató – így amaz - , de ezt nem fenyegetés céljából fogom használni.

Azzal egy villámgyors mozdulattal lecsapja a férfi karját. Bill üvöltése percekig visszhangzik a környéken. Senki nem reagál. Vagy kihalt a városrész, vagy senki nem mer előbújni… Az öltönyös a vértócsa közepébe rogy, csonkját markolja.

- Mint korábban már említettem, szükség lehet a karodra, azonosítás céljából. De ne aggódj, van azért egy jó hírem is. – Így a rongyos, azzal a lány felé fordul, rámosolyog, majd a pisztollyal a homloka közepébe lő. A döbbent tekintetű lány halott, mielőtt teste a földre rogyna.

A megcsonkított férfi halálra váltan bámulja a hullát, majd újra a másikra néz.

- Mint említettem, van egy jó hírem is. Ahogy a csaj is mondta, nem te vagy az első áldozatunk. De… szükség van egy utolsóra. Érted, el kell rejtőznünk, és el kell érnünk, hogy többé ne keressenek… Szóval a te pénzed elő fog kerülni. Az összes. Méghozzá egy olyan bankszámlán, ami eddig a miénk volt… Szóval… A dolog úgy néz ki, hogy a lány ki akart rabolni… levágta a karodat, megadtál neki minden jelszót… ő átutalt minden pénzt arra a bizonyos bankszámlára… aztán te elővettél egy eddig rejtegetett pisztolyt, és fejbe lőtted. Itt véget is érhetne a történet, ha bízhatnék abban, hogy nem fogsz elárulni.

- Nem, ígérem, nem fogom!
- …De sajnos nem hihetek neked. Bizonyos, hogy eljárna a szád. Ezért… miután lelőtted a lányt, elindultál, hogy segítséget szerezz. De sajnos… beleestél a tengerbe, és a nagy vérveszteségbe, meg a fulladásba sajnos belehaltál.
- De hát… ha bizonyosan megöl, akkor miért segítenék? Kár volt elmondania a tervét, ezek után biztos nem segítek! A jelszavak nálam maradnak! Soha nem jut hozzá a pénzemhez!
- Ó ugyan már! Bár a hacker tényleg a lány volt, és értett is hozzá, szó se róla, azért valamihez én is konyítok. Kitalálja, mi az?... Igen. Én meg profin kínzok. Ha most megad minden hozzáférést, gyors halála lesz. Ha nem… nos, messze még a reggel. Azon kívül pontosan tudom, hol lakik, és hogy a kedves családja hol lakik… Ugye nem szeretné, ha őket is meg kellene látogatnom, ha ne adj’ isten, túl hamar elvérezne… Szóval ennyit a maga elitista társadalmáról. Amíg lesz valaki, aki magát „elitnek” nevezi, addig lesz, aki csak szeretné. És bizonyosan lesz, aki ezért bármit meg is tenne… és meg is tesz. Hívják a rendszert elitizmusnak… vagy akár demokráciának. Szóval kezdjük, mondjuk a … kajmán-szigeteki számlákkal, rendben?

Előző oldal Athor R. Chynewa
Vélemények a műről (eddig 1 db)