Ezer lépcső

Fantasy / Novellák (945 katt) Norton
  2011.03.08.

A dinkák és a caffaládék már évek óta harcban álltak egymással. Hol ez, hol az okozott igen komoly veszteségeket a másiknak. A véres csatározások ezúttal azonban véget érni látszottak. A dinkák elfoglalták diznobarlonggert, a caffaládék legendás erődítményét.

A győzelem mámorában Dzsekon hadfival madarat lehetett volna fogatni. A legfőképpen akkor, mikor a nagyvezír reá bízta az örömhír átadását a raptorátusnak.

A raptorátus szinte isteni hatalommal rendelkezett a dinkák felett, a feladat ezért igen megtisztelő volt. Dzsekonnak fel kellett mennie az égi várban lakó istenemberhez, hogy megörvendeztesse a csodálatos hírrel.

Ezer lépcső vezetett a hegytetőn tündöklő „Mennyei Otthonba”. Az éltes hadfi megigazgatta öltözetét, és nekivágott a nagy útnak. Az első ötven lépcsőfokot még fütyörészve tette meg, a következő ötvennél azonban már bedugult a „fütyülője”.

A kétszázadik lépcsőnél igen erősen szuszogott, háromszáznál pedig pihennie kellett.

Négyszáz környékén valósággal szakadt róla a veríték, ötszáznál pedig alig érezte a lábait.

Hatszáznál a pokolba kívánta a nagyvezírt a megtisztelő feladataival együtt, hétszáznál az öngyilkosságon kezdett gondolkodni.

Hétszázötven táján fel akarta adni, de vissza már nem fordulhatott.

Leült egy kicsit, és a sorson merengett. A pihenés után nagyon rosszul esett továbbmennie, de nem adta fel. Elérte a nyolcszázas szintet, majd a kilencszázasat. Egyre többször kellett pihennie, de végül sikerült megtennie a legutolsó szakaszt. Ekkor már szinte önkívületi állapotba került.

Halálosan kimerülve egy csodálatos síkságra jutott. Az égi vár fennkölten tornyosult elé. A bejárathoz ötven lépcsőfok vezetett. Elkáromkodta magát, és felmászott az ívelt, kétszárnyú ajtóig.

Amint a raptorátus színe elé járult, a szíve szinte a torkában dobogott. A földre borult, és remegő hangon adta elő a győzelemről szóló örömhírt.

Az istenember nagyon hálás volt neki, és elégedetten köszönte meg az információkat. Dzsekon ekkor úgy érezte, ez kárpótlás volt számára minden eddigi kellemetlenségért. Lesz miről mesélni az unokáinak!

Eufórikus hangulatban indult el visszafelé. A lefelé út már közel sem volt olyan fárasztó, mint felfele. A leginkább talán arra kellett vigyáznia, hogy nehogy túlságosan gyorsan haladjon, mert ha megbotlik, nagyot bukhat.

Egy kicsit így is pihennie kellett, de a fáradtságot kompenzálták a raptorátus köszönő szavai, melyek végig a fülében visszhangzottak.

Mikor leért a nagyvezírhez, büszkén számolt be a történtekről.

- Hatalmas örömet okoztál most nekünk, hős Dzsekon! - kiáltotta elragadtatva a vezír. - De most én is megörvendeztetlek téged egy nagyszerű hírrel. Pár pillanattal ezelőtt érkezett a cicvarón flottánk, és közölték velem, hogy sikerült elfoglalnunk Zdabotát is. Rád hárul újfent a feladat, hogy átadd a hírt a raptorátusnak!

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 2 db)