Az új otthon

Szépirodalom / Novellák (35 katt) Ann Heart
  2019.10.27.

Simon egér történetei (mese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó, mely az erdő mélyén álldogált. Egy idős, hajlott hátú nénike élt benne, aki nagyon szerette az állatokat. Voltak tyúkjai, kakasai, kecskéi, két kutyusa, Bodri és Vándor, egy fehér cicája, Hópehely és volt két egérkéje is, akik a kandalló melletti lyukban éltek. Piri néni mindig tett nekik finomságokat a bejárat elé, amit el is tüntettek minden nap.

Ám egyszer megesett, hogy a nénike főzni kezdett, de kintről zajt hallott. Kiment gyorsan, hogy megnézze, mi történik a baromfiudvarban. Mire kiért, már vége volt a csetepaténak, csak a két kutya ugatott levegőt sem véve. Egy héja a szárnyasok közé vágott és egy tyúkot megsebesített. Ám az a kutyák ugatásától megriadt és nyomban tovaszállt az erdő sűrű lombjai közé. Nyoma viszont, a szanaszét szóródó gazdátlan tollak ott hevertek a földön, szegény tyúkocska pedig csak pihegett és szárnyát lógatta a földre. Piri néni odament hozzá, felvette és bevitte a fészerbe, ahol ellátta az állat törött szárnyát.

- Még szerencse, hogy ennyivel megúsztad, szegény pára - mondta, majd visszavitte a társai közé.

Ezután visszament a házba, de ami ott fogadta, attól földbe gyökerezett a lába. A kandallóból a tűz terjedni kezdett, már a mennyezeti gerendákat nyaldosta. Megfeledkezett az éppen tűzre tett ételről, mely először odakozmált, majd lángra kapott.

Az egérkék az odúban pihentek, miután pocakjuk tele lett a Piri nénitől kapott finom falatoktól. Simon és édesanyja boldogok voltak, hogy ilyen csodálatos helyen élhetnek. Ennél jobbat nem is kívánhattak, hiszen biztonságban voltak még Hófehér karmaitól is, ugyanis a néni megtiltotta neki az egerek bármilyen nemű bántalmazását. Így a házba szabad ki és bejárásuk volt. Már majdnem álomba merültek, mikor Simon valami szokatlant érzett. Orrát furcsa, fojtogatóan füstös szag csapta meg. Anyukája is felpattant, majd gyorsan az ajtóhoz rohant, mikor meglátta az alatta bekúszó füstöt.

- Jaj, Istenem! Mi történik itt?
- Mi a baj, anya? - kérdezte, miközben odasietett hozzá. Ami ekkor a szeme elé tárult, megijesztette, hiszen ilyet még soha sem látott. A kandallóból kilépő tűz már a gerendákat nyaldosta és lassan elérte az ajtajukat is.
- Mennünk kell! Gyere, add a kezed! - mondta, majd neki iramodtak a kijárat felé. Éppen akkor nyílt ki az ajtó és lépett be Piri néni, így a lába között gyorsan kiszaladtak a szabadba. Futottak, míg a lábuk bírta, csak a kutyák hangos csaholását hallották és a néni jajveszékelését.
- Anyu! Én... már... nem... bírom tovább - zihálta a kisegér, majd megálltak. Az erdőben minden idegen és ijesztő volt. Egy varjú suhant el a fejük felett és a hirtelen károgástól megijedve tovább futottak, amíg nem találtak menedéket egy kivágott fa kilátszó gyökerei között.
- Most mi lesz? - kérdezte édesanyjától levegő után kapkodva.
- Keresünk egy otthonnak alkalmas odút.
- Menjünk vissza, anya! Itt minden olyan félelmetes. Nem szeretem.
- Tudom, kicsim, de már annyit futottunk, hogy nem találnánk vissza. És lehet, hogy a ház is leégett. Sajnálom, de valahol helyet kell találnunk estig, különben…
- Szép jónapot! Eltévedtek? - kérdezte egy érces hang kintről.
- Ki az? Kérem, ne egyen meg minket!
Nevetés hallatszott, mely köhögésbe fulladt.
- Elnézést! Egerekkel nem táplálkozom. Kissé nagy falat lenne számomra.
A kilátásba egy fej lógott be csápokkal. Simon anyja mögé menekült ijedtében.
- Nem kell félni! Én csak egy vén csiga vagyok. Egész nap az erdőt járom a magam gyorsaságával. Néha behúzódok a házamba és alszok, aztán újból útnak indulok.
- Ó, esetleg nem tudna valami odút, ahová beköltözhetnénk? - merészkedtek kijjebb.
- Várjunk csak! Most költözött el egy egércsalád nem messze innen. Egy villámsújtotta tölgyfában laktak. Ha egyenesen tovább mennek, hamarosan meglátják. Könnyen felismerhető.
- Köszönjük a segítséget…
- Oszvald a nevem. Szívesen!
- Én Rita vagyok, ő pedig itt Simon.
- Örültem a találkozásnak.

Az egérkék elhagyták menedékhelyüket és elindultak megkeresni a sérült fát. Ahogy mentek, egyszer csak Simon megpillantott egy egérlányt nem messze tőlük. Egy gomba mögé rejtőzködött és onnan figyelte őket.

- Anya! Nézd! - mutatott arra, de mire ő odanézett, már nem volt ott senki.
- Nem érünk rá, kisfiam! Sietnünk kell!

Nemsokára szemük elé tárult a látvány, aminek megörültek mindketten. És nem csak a fa volt az, ami kissé rémisztő alakjával megörvendeztette őket, hanem amit tőle nem messze láttak. Egy ideig csak álltak és nézték őket, majd elindultak új otthonuk felé.

Előző oldal Ann Heart