Málnafolt

Szépirodalom / Novellák (53 katt) Szombatfalvi László
  2019.04.07.

A település élénkségében – majdhogynem észrevétlenül – tízéves forma, kócolt hajú fiú közeledett. A hegy felől jött, kimérten lépkedett. Rönkszállítók hagyta keréknyomokat kerülgetett, maszatos inge testére tapadt, tréningfelsőjét dereka köré kötötte, és kezében egy félig rakott szatyrot cipelt.

A falu és az országút közötti köves mederben patak zuhog, fölötte széles, idő marta betonhíd áll, mint egy elméretezett kapu, egy letűnt, elméretezett világ jelképe. Két irányból jövet, betonút találkozik a hídtorkolatán, hátrább régi munkásszállók, a köztér híd felőli oldalán fabódé.

A fiú megállt, amikor a fabódéval egy irányba ért, amely olyan mindenes büféféleségként szolgált. A kis helyiség ablaka nyitva volt, előtte, a bódé oldalán végig keskeny pult. A meghosszabbított tető alatt három kopott vasasztal sorakozott. Magasan járt a nap, felhevítette a levegőt, a betont, a vasszerkezetet.

Sóvárogva nézte néhány pillanatig a fiú a bódé ablakát, aztán a hídkorláthoz ment, és leült a betonpadkára.

Nemsokára az országúton magas kiránduló busz húzott félre. Egy csapat gyerek és két felnőtt szállt ki a buszból. A gyerekek hangoskodtak, átjöttek a hídon, a bódé köré sereglettek, az ablaknál üdítőt vettek és szomjukat oltották.

A betonpadkán ülő fiú óvatosan magához közelebb húzta az előtte fekvő szatyrot, és szomorkásan nézte az üdítős üvegeket.

– Mennyi a málna?

Megrezzent az idegen hang hallatán. Napszemüveges férfi állt előtte árnyékot vetve rá. A fiú a szatyor málnára pillantott, aztán az idegenre.

– Nem eladó a málna, bácsi.
– Adok tíz lejt érte… Na?
A fiú csak a fejét rázta.
– Van az vagy három kiló… Tessék húsz lej. – A férfi két tízlejest nyújtott a fiúnak.
– Nem eladó. Nagymamámnak szedtem – válaszolt halkan a fiú.
– Húsz lej, gondold meg!
A fiú megint csak a fejét rázta.
– Ha nem, hát nem – mondta a férfi, és azzal tovább lépett a gyerekek közé.

*

– Már azt hittem, elé se kerülsz! Nem megmondtam, itthon légy délre!… Szentisten! Már megint hogy nézel ki?! Minden pillanatban betoppanhat keresztapád.
– A Kis-Kendőn voltam. Málnát szedtem a…
– Jaj! A szatyor, dobhatom a kukába, a málnafolt nem megy ki.
– De a nagyinak…
– Egy szót se! Eredj mosakodni… Hallod az autót? Megjött keresztapád, igyekezz!
Kopogtattak, magas, barna férfi lépett az előszobába.
– Gyere, Géza… A drágalátos fiam most került elé, pedig a lelkére kötöttem, itthon legyen, mire megjövök, megyünk a nagyihoz látogatóba a kórházba.
– Ne idegeskedj, a látogatási idő hét óráig tart.
– Jaj, ha nem vinnél a városba te, nem is tudom, hogy érnék anyósomhoz. Vissza is csak későn van járat.
– Jobban van?
– Igen, holnapután haza engedik, és én még nem is voltam nála, csak a férjem… Géza, ha van nálad, megkérlek, adj húsz lejt a jövő hétig, ne állítsak oda üres kézzel.

Előző oldal Szombatfalvi László