Dzsó és Dzsek kalandjai a vadnyugaton

A jövő útjai / Novellák (1276 katt) Craz
  2011.01.25.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2015/4 számában.

Az éjszakai égbolton dideregve pislákoltak a csillagok, hiszen a fényük megfagyott a hosszú út alatt, amíg a Földre ért. Ellenben itt a prérin nem volt hideg, biztos azért, mert a föld visszaverte a csillagok fényét, hogy saját maga is jól látszódjon. Például a holdról, ott meg úgy is hideg van. Legalább is az árnyékos oldalon.

Bily Kölyök a holdat nézte. Érdekes módon nem volt tudatában, hogy ott fent annak a kerek valaminek árnyékos oldala is van. Ő csak a saját életének árnyékos oldalát ismerte, amit figyelemre méltó kitartással próbált alkoholba fojtani. Legújabb próbálkozásának vége felé járt, amit az is jelzett, hogy kulacsa alján már alig lötyögött három-négy deci tömény itóka, valamint a csillagok – az ikerholdakkal közös egyetértésben – furcsa táncba kezdtek.

Bily Kölyök egyszer a városka kocsmájában valakitől úgy hallotta, hogy a tengerészek a csillagok tánca szerint tájékozódnak a nyílt tengeren. Most már látta, hogy ez hülyeség. Hiszen ha ennyire táncolnak a csillagok, kizárt dolog, hogy egy hajót elvezessenek valahová. Legfeljebb neki az első kaktusznak.

Bily Kölyök ekkor határozott disszonanciát érzett, ami így berúgva nem volt kis teljesítmény. A belső feszültség abból adódott, hogy legjobb tudomása szerint a tengeren nem sok kaktusz található. Volt viszont egy szép példány tőle két lépésre. Akarom mondani egy lépésre. Akarom mondani…

Eközben pár kilométerrel arrébb – bár itt mérföldben mérnek – leszállt egy időgép.



– Cső Dzsó – köszönt Dzsek, miután kilépett a gépből.
– Cső Dzsek – fogadta az üdvözlést Dzsó, miközben fülig ért a szája.
– Hogy megy az üzlet?
– Láthatod, megint üres a raktár. Mennyit hoztál?
– Négy raklappal, ennyi fért bele az Ezeréves Sólyomba – paskolta meg a gépet Dzsek, ami egyáltalán nem hasonlított egy felspécizett teherszállító űrhajóra.

Kezdve ott, hogy határozottan kocka alakú volt.
Folytatva ott, hogy lényegesen kisebb volt, mint Han Solo legendás járgánya.
Befejezve ott, hogy a Millennium Falconnal sosem csempésztek sört. Legalábbis egyik regényben se találni rá utalást.

– Ebből hiányzik – fedezte fel Dzsó, amint megkezdte a kipakolást.
– Nocsak, akkor valaki megdézsmálta – vigyorgott Dzsek. – Tudod, megszomjaztam ilyen hosszú idő alatt. Úgy kétezer kilométerbe és kétszáz évbe csak belefér két Stella Artois!
– Látom, te sem változol – élcelődött Dzsó, miközben rutinosan elkezdte kipakolni a hatosával csomagolt félliteres dobozokat. – Legalább segíthetnél.
– Ne morogj folyton, mint egy zárlatos hűtőbe zárt perzsamacska – morogta Dzsek, s serényen nekiállt az anyagmozgatásnak.



Az éjszakai égbolton dideregve pislákoltak a csillagok, de most nem táncoltak annyira. Bily Kölyök ugyanis próbált mereven lépkedni, és visszafogott gesztikulálással átkozni a helyi flórát és faunát. Egyrészt, hogy mi a nyavalyáért nőnek a környékre kaktuszok, másrészt, hogy a helyi őshonos állatok miért nem legelik le, döntik ki, cincálják apró darabokra, és ássák el szűkösebb napokra.

Vagy létezhetne egy állat – merengett Bily Kölyök –, melyet nevezzük fókának. Ezek a fókák pedig kaktuszt ehetnének. Sőt lehetnének olyan példányok is, amelyek csak lerágcsálják róla a szúrós tüskéket. Azután a speciális gyomrukban – Bily Kölyök hallotta egyszer a kocsmában, hogy a tehénnek is speciális gyomra van, más, mint az emberé, hiszen füvet eszik, meg néha szakadt kovbojinget is – a kaktusztüskék, mondjuk, átalakulhatnának valamilyen pálinkává.

A fenti eszmefuttatás már el is árulta a figyelmes olvasónak, hogy Bily Kölyök nem ismerte a fóka, agavé, tequila szavak jelentését, bár – főleg egy Amerikában élő embertől szokatlan módon – élénk képzelőerővel rendelkezett. Ebből is látszik, hogy nem itt született. Egy elvesztett háború sodorta szülőhazájától ilyen messzire.



– Na, ez volt az utolsó! – sóhajtott fel Dzsó, megtörölve homlokát a kiadós testmozgás után. – Akkor neki is állhatunk a bepakolásnak.
– Mi van a faládákban? – érdeklődött Dzsek, mivel karakteresen nehéznek bizonyultak, miközben energikusan ráncigálta azokat az Ezeréves Sólyom raktere felé.
– Raktam bele köveket, hogy ne maradjanak félig üresek – válaszolta Dzsó, és vigyorogva figyelte, ahogy barátja egyből nekiesik a zárszerkezetnek.
– Ez neked kő? – vágott Dzsek egy elsőnek kezébe kerülő darabot a már fülig érő szájú társa felé.
– Hát jó, akkor aranyrög. Ami tulajdonképpen kisebb-nagyobb sárga kavics – kapta el Dzsó a homloka közepe felé tartó röppályán haladó, immár azonosított repülő tárgyat.
– Fogadd elismerésem gazdag, ámde annál idiótább barátom – hajolt meg Dzsek, s helyére ráncigálta az arannyal megpakolt ládát.



Az éjszakai égbolton dideregve pislákoltak a csillagok, és zavartan néztek le egy furcsa növényre. Bily Kölyök visszarakta kését a tokjába, hátrált két szisszenésnyit, és elmebeteg vigyorral szemrevételezte műalkotását. Elhatározta, hogy címet is ad a szobornak, de nem tudott dönteni az Őrült fóka hasfájása és a Kaktuszt legázoló részeg ember bosszúja között.
Így hát segítségül fordult a csikóbőrös kulacsához, pálinkát és ihletet merítve belőle. Utóbbiból kevesebbet.

Lassan elindult a közelben terpeszkedő város felé.

Lököttek ezek a tengerentúliak, hogy minden porfészket városnak tartanak – merengett a homokos terepen caplatva.



– Mondd csak, Dzsó, milyenek ezek az amerikai emberek? – kérdezte Dzsek, miközben bátran neki kezdett a következő doboz sörnek. – Nagyon lököttek?
– Szerintem szánalmasak.
– Hogy érted?
– Láttál már bölénysegget bölény nélkül? Idáig hárman vágták le a sörös dobozzal a hüvelykujjukat.
– Szép! És a vadnyugat romantikája?
– Szerinted milyen emberek jöttek ide át Európából? Kedvesek és becsületesek? Néha azon gondolkozom, jó lenne visszamenni még pár évet, és fegyverekkel támogatni a „terrorista” őslakosokat. Jó, hogy még nem fedezték fel a petróleum lelőhelyeiket.
– Hát igen. A saját korunkból látjuk, mi lett ebből. Hirosima, Korea, Irak, Afganisztán, Palesztina, Kenya, India.
– Bizony, főleg a kenyaiaknak nem kellett volna rálelni arra a nagy tengeralatti olajmezőre 2017-ben.
– Akkor végül is itt még boldog tudatlanság honol.
– Ja. Inkább az utóbbi. Néha hiányoznak az otthon megszokott dolgok. A mikróm, az internet hozzáférésem, meg a robot inasom.
– Tényleg, működik a szélkereked?
– Ne is mondd, csak a gond van vele! – sóhajtott fel Dzsó. – Tegnap is megrázta az áram az egyik észkombájn paprikajancsit. Hiába mondtam mindenkinek, hogy ne menjenek a közelébe. Ha lenne rá időm, bekeríteném, és kitennék rá egy táblát, hogy „Birkózógép, csak jenkiknek”, de úgyse értenék.
– Mit, hogy birkózógép?
– Nem, azt, hogy jenkik.
– Nemsokára indulnom kell – közölte Dzsek, majd a beszélgetés közben elfogyasztott sör dobozát össze akarta lapítani.
– Ne gyűrd össze, jó lesz a kovbojoknak célba lövőst játszani!
– Hogy mit?
– Kéthetente versenyt rendezek. Nem olyan drága rá a nevezés, néha harmincan is elindulnak.
– És mi a fődíj?
– Mi lenne? Tíz doboz sör.



Az éjszakai égbolton dideregve pislákoltak a csillagok, majd valami nagy és szögletes takarta el őket elsuhanva a préri felett.

Bily Kölyök rádöbbent, hogy túl sokat ivott. No, nem azért, mert nem létező apró kis futkározó állatokat látott maga mellet a sivatag homokjában – ehhez már egy ideje hozzászokott.

A döbbenetét az okozta, hogy egy felette elsuhanó fémesen csillogó nagy dobozból ezt hallotta kissé hamisan énekelve: Megvakarom a vállamat, mert kitüntetett a vállalat. Amikor fütyörészem a slágeromat, táncra kelnek a bányalovak.

A megrázó a dologban pedig nem az volt, hogy valaki felette énekelt az égen, nem is az, hogy azt egy dobozban, és hamisan tette, hanem az, hogy Bily Kölyök anyanyelvén, azaz magyarul.
Bily Kölyök hirtelen felindulásból a porba öntötte a maradék pálinkáját, és elhatározta, hogy másnaptól jó útra tér. Pár napja hallotta a kocsmában, hogy Dzsó kisegítőt keres. Ezt eldöntve elájult.

Így már nem hallotta, amint egyre halkulva száll a préri felett, hogy: Vidáman húzzuk a csillét, aztán meg toljuk a Csillát. Úúúú-áááá!

Előző oldal Craz
Vélemények a műről (eddig 2 db)