Szerényke első tavasza...

Szépirodalom / Novellák (51 katt) csabi6669
  2017.04.08.

Nem is olyan régen Hársfa-völgy közelében, midőn a nagy erdei mulatságok készülődtek, Harkály és Pacsirta vígan dalolászták a Tavasz asszony érkezését. Eközben a völgy lakói virágkoszorút készítettek. A legszebbeket a hajlékonyszárú Gyermeklánc kisasszonyok. Fordultak, pördültek derekuk körül egyet-kettőt, már szinte hintáztak is a faágakon. A Nagylevelű Hársfák vidámsága elfedte azt a kis szomorúságot, a fanedvek csordulását, melyeket a völgy legkisebb facsemetéje, az a kis hársfa ontott magából, akit néhány napkeltével ezelőtt szült ide a természet. Kicsiny ágain a zöldellő, apró hárs levelek a fény felé nyújtóztak. Olyan friss, üde és reménnyel teli, bár aligha veszik őt észre testvérei, hisz hatalmas lombjaik beterítik az erdőt. Szegény kis hárs lassan növekedett, nem olyan erős, mint a többi korabeli sudárifjú.

- Szerényke - kiáltott Hársfi –, elállod a Napot! - nevetett.
Rázendítettek a többiek is.
- Nem a Napot állja el, csupán azt hiszi, ha folyton előtte áll, varázsereje lesz tőle - kacagta Hárshölgy.
- Ügyet se vess rájuk, nem tudják, még mit rejtesz magadban, benned rejlik az élet varázsereje - vigasztalta a kis hársfát Pitypang asszonyság. - Nézz csak rám, kósza fehér loboncomat is megsajnálja a szellő - elmosolyodtak.
Ekkor megszólalt Szellő úr.
- Gyermekeid aranyhaját el nem fújom, de a te kecses, lágy fürtjeidben örömömet lelem, akkor lélegzem fel igazán - bókolt.
- Bizony, Pitypangné - szipogta Szerényke -, igaz, hogy már megőszültél, de a koszorú táncot még mindig szépen járod. Én pedig... - könnyek közt rebegte.
- Te, kis hárs, te benned olyan erő lakozik, nézd, hogy szeret ez a sok kis termés és apró erdei állatka. Hozzád jönnek, mert csupán a te leveleidet érik el, melyeket a szeretet formált, magadba szívod a madarak csicsergését, a patak friss csobogását s a napfény erejét. Várd hát te is Tavasz asszonyt, mutasd meg a többieknek, hogy bár apróra nőttél, lélegzeteddel vidámságot és életet lehelsz a völgybe - bíztatta Pitypang asszonyság.
- És ha észre sem vesznek, meg sem hallanak? - kérdezte Szerényke. - Akkor mégis mit tegyek?

Hirtelen a patak vize felzendült, meglocsolta a kis hárs gyökereit, ekkor megtörtént a csoda, az erdő madarai repdesni kezdtek és énekelték:

- Itt van hát, megérkezett Tavasz asszonyság!

A többi hárs ámulva nézett maga elé, azt hitték, csak a napsugár árnyékát látják a kis hársfán.

- Megérte hát - szólt az öreg Hárs -, megérte a várakozás, a szerénység, hogy ennyi időn át érte a napfény, a szellő és a patak vize, s most lám meghozta nekünk a Tavaszt.

A kis hárs, nem értette, megfásulva állt ott a tisztás szélén, és csodálkozva kérdezte:

- Ki? Ki hozta el a Tavaszt, hol a Tavasz?
- Te, kis hárs - válaszolta Pitypangné. - Te vagy magad a Tavasz.
- De hiszen én semmit sem tettem - válaszolta Szerényke.
- Csöndben, s nyugodtságban hitted, hogy különleges vagy, s szerénységed meghozta a Tavasz első hajtását.

Megkezdődött hát a Tavasz. A Hársfa-völgy apraja nagyja együtt énekelték a tavaszindulót. A szellő szállt ágról ágra, virágról virágra, a napfény megcsillant harmaton, vízcseppen, s a vízcsepp, az az apró csepp még ott árad a boldog kis hársfában. Gyermeklánc kisasszonyok körberingják Szerénykét, aki elhozta közéjük a várva várt Tavaszt.

Előző oldal csabi6669