Hó és vér V.

Fantasy / Novellák (299 katt) B.C. Angyal
  2017.03.23.

Az inkvizítorok pedig természetesen utánuk.

- Térjünk le az ösvényről! – indítványozta Ariel, a többiek pedig követték. Üldözőik szétszóródtak és a keresésükre indultak.
- Ezek nem tudják, hogy egységben az erő – morogta a vámpír, Evalue pedig megértette célzását.
- Ezt bízzátok rám – és lassan visszafordult. Leguggolt a földre, tenyereit lassan az avarra helyezte. - Procresco – suttogta és a növényzet nőni, burjánzani kezdett. A fák ágai megnyúltak, a bokrok terebélyesedni kezdtek, az aljnövényzet pedig indaként kapaszkodott a fákra fel.
- Ezzel ellesznek egy ideig – jelentette ki vidáman és visszafordult két döbbent társa felé.
- Mondtam már, hogy félelmetes vagy? – kérdezte Ariel és tisztelettel nézte. Mosoly volt a válasz. Majd szemei megpihentek új társukon. Jóképű férfi – állapította meg és szíve kihagyott egy ütemet. Na, nem! – fortyant fel magában és megrázta vörös üstökét. - Hogy hívnak? – fordult a férfi felé.
- Shaemus – felelte és közben a két nőt szemlélte. Sohasem gondolta volna, hogy egyszer egy vámpír és egy boszorkány lesz a segítségére. „Fényjáró Ariel”: róla sokat hallott már, leginkább rosszat. „Kikapós Evalue”: apró mosolyra húzódott a szája. Róla leginkább csupa buja dolgot tudott meg.
- Miért voltál az inkvizíció börtönében? – ezt már Ariel kérdezte és figyelmesen várta a választ. Szemei bizalmatlanságot tükröztek. Akkor szorongatott helyzetben voltak és így visszagondolva, könnyedén kiszabadították a férfit. Miért? – tűnődött. Tiszta lelkűnek és igazságosnak tűnik, éppen ezért nem értette, mit keresett azon a helyen.

Shaemus elmosolyodott.
De kedves arca van! – nézett rá a vámpír és belül egy furcsa érzés kerítette hatalmába. Gyorsan lerázta magáról és várta a választ.

- Ó, ez hosszú történet, alkalomadtán majd elmesélem. Maradjunk annyiban, nem jöttem ki a főinkvizítorral.

Beszélgetésük itt megszakadt, mert üldözőik az indákhoz értek és kardjukkal csapkodni kezdték azokat.

- Futás! – kiáltott Ariel és újra szaladni kezdtek. Már egy ideje loholtak, amikor Evalue megállt, dobbantott egyet formás kis lábaival, törökülésben leült a földre és közölte, hogy elege van és nem hajlandó tovább menni.
- Éhes vagyok, szomjas, fáradt, koszos és borzasztóan büdös! – tette hozzá a sírás határához közel.
- Hidd el, én is! – fortyant fel Ariel és érezte, amint elönti a düh. – De te is tudod, nincs semmilyen menedékhely a közelben, ezért találnunk kell egyet. Illetve volt, csak te szépen lejárattál engem.
Evalue könnyes szemei harciasak lettek.
- Muszáj volt ennem! Különben is: nem úgy tűnt, mintha nagyon sajnáltad volna a történteket!
- Nem, de intézhetted volna diszkrétebben!
Mielőtt elmérgesedett volna a viszony, a férfi közbeszólt:
- Hölgyeim! Nyugodjanak meg! Ami azt illeti, van innen kb. 20-30 percnyi járásra egy kedves kis kolostor. Ott meghúzódhatunk. Ismerem őket, ezért biztosan tudom, hogy a barátok és a nővérek szívesen látnának minket.
- Kolostor… - fanyalgott a szón Ariel és elhúzta a száját, közben Evalue-re nézett.
- NEM! –válaszolták egyszerre.

***

Egy órával később immáron megfürödve, tiszta ruhában ültek az esti vecsernyén, s miközben a barátok és a nővérek buzgón imádkoztak, azon gondolkodtak, hogyan vette rá őket a férfi, hogy ide jöjjenek. Azért megnézném, hogyan viselkednének, ha kiderülne, egy vámpírt és egy boszorkányt fogadtak be – Ariel a gondolatra elnevette magát, de a nővérek olyan rosszallóan néztek rá, hogy szemeit nyomban lesütötte és buzgón motyogta tovább velük az Ave Maria-t.

Vacsorára sajtot, kenyeret, vajat és zöldségeket ettek, ezután cellájukba, azaz a szobájukba kísérték őket. Ő és Evalue a nővérek lakrészébe kerültek, Shaemus a barátokhoz. Amint a nővér otthagyta őket, fanyalogva megszólalt.

- Olyan, mint a börtön, csak itt ágy is van.

A boszorkány egyetértően bólintott. Leheveredtek az ágyra és aludni próbáltak. Kis idő múlva Evalue hasa hangosan megkondult. A vámpír alig bírta visszafojtani a nevetését.

- Éhes vagyok – panaszkodott a nő és felült. - Láttam innen nem messze egy falu körvonalait. Ahol falu van, ott kocsma is, és ahol kocsma, ott étel és ital. Velem jössz?
- Menjünk! – pattant fel Ariel és elindultak az éjszakába.

Már elhagyták a kolostort, amikor követni kezdték őket.

A kocsmába betérve Evalue azonnal egy szaftos kis vaddisznósültet és két kupa bort rendelt. Egy távoli sarokba húzódtak meg, messze a kíváncsi tekintetek elől. Ariel kedvtelve nézte és újra azon gondolkodott, miért szimpatikus neki a boszorkány.

- Hogyan vagy képes a fényben járni? – kérdezte két harapás között és álláról egy apró kis szaftér csorgott le.
- Ezzel – és megmutatta a gyűrűjét. – Az a mágus készítette nekem, akitől a flaskát is kaptam.
Evalue csak bólintott, ezzel jelezve, hogy megértette.
- És te - kérdezett vissza Ariel -, hogyan tudsz ilyen erős varázslatokat végrehajtani? Jó néhány boszorkányt ismerek, de messze te vagy mind közül a legerősebb. Édesanyád nagyon erős mágus lehetett.
Evalue megrázta vörös üstökét.
- Nem, anyám harmadrangú mágus volt.
- És apád?
Rövid hallgatás után halkan hangzott a válasz:
- Őt nem ismerem.
- Hogyan vagy képes kiszívni az emberekből a chi-t?
Újabb fejrázás.
- Nem tudom, képes vagyok rá és kész.
- Amikor azt mondod, éhes vagy, nem csak a fizikai éhséget érted alatta, ugye?
A boszorkány töprengve ránézett. Azon gondolkodott, adja ki magát vagy sem. Végül döntött.
- Igen, nem csak azt. Időnként lelkekből is táplálkoznom kell. Ha nem teszem, az erőm meggyengül. De ennyit rólam. Most én kérdezek: mi az az ezüst gömb?
- Egy nagyhatalmú szerkezet – lehalkította a hangját, közben nézte, figyelik-e őket. – A vámpírkirálynő bízott meg a megszerzésével. Az eredeti terv szerint el kellett volna hozzá vinnem, de… - Megvonta vállait. – Változott a terv, úgyhogy nálunk marad egy ideig.
- Hagyjatok, kérlek! – egy apró, törékeny, barna hajú nőt löktek meg szemközt éppen. Látszott rajta, retteg a két férfitól.
- Ugyan már, kicsikém, tartozol nekünk.
- Bizony - válaszolta a másik, miközben tapogatni kezdte -, gyere, szórakozzunk szépen!
A két férfi nevetett, a nő reszketett.
- Szemétládák – sziszegte Ariel.
- Két hím…
- Tessék?
- Két hímmel tartozok az istennőnek. Azt hiszem, megtaláltam őket.

Evalue lassan, kéjesen elmosolyodott, a vámpír pedig libabőrös lett. Félelmetes! – jutott eszébe újra a jelző.

- Segítesz? – fordult most felé.
- Természetesen – válaszolta a vámpír -, de egy kis csemegét én is kérek.
- Kapni fogsz, ígérem.

A két nő felállt és lassan, komótosan, csípőjüket ringatva elhaladtak a férfiak mellett. Evalue közben elmormolt egy illatbűbájt is, hogy biztosan kövessék őket. Az erdő felé sétáltak, lassan eltűntek a bozótosban. A férfiak úgy gondolták, nyert ügyük van, és miután meggyőződtek, senki sincs a közelben, utánuk mentek. Evalue már felrajzolta a mágikus kört, indából ügyesen kötelet csavart.

- Előbb az egyiket, utána a másikat – adta ki az utasítást és megrántotta a kötelet.
- Szép kis csirkék vagytok – szólalt meg a láthatóan idősebb férfi és Evalue felé lépett.
- Szerettek játszani? – huncutkodott a boszorkány és meglobogtatta a kötelet.
A férfiak elvigyorodtak.
- Boszorkányok – felelte a társa és ő Ariel felé lépett.
- Majdnem – hangzott a válasz és a férfiakkal a földre feküdtek. Az idősebb Evalue-val a mágikus körbe, a másik nem sokkal messzebb tőlük. Ariel épp egy fához kötözte.
- Milyen játék lesz? – kérdezte.
- Haláli jó – válaszolta a vámpír és szemei felfénylettek. Ariel otthagyta a férfit és belépett ő is a körbe. A férfi kezei meg voltak kötözve, Evalue épp felé hajolt és simogatni kezdte.
- Megvan – mondta, miután megtalálta a keresett pontot. - Ó, Aeval! Kéj, mámor és szenvedélyek istennője! Fogadd el tőlem e férfit áldozatul!

Tenyerét magasba emelte, s ragyogó fény kíséretében egy tőr jelent meg benne, amivel mellkason döfte. Vigyázott, nehogy meghaljon, mert akkor a chi gyorsan kiáramlik belőle.

- A tiéd a vére.

Ariel szívni kezdte a kiömlő vért, ő pedig a férfi száján keresztül az életerőt. A másik férfi eközben malac módjára visított, de a kocsmában akkora zaj volt, hogy nem vették észre. Miután végeztek, őt is bevonszolták a körbe és a rituálét rajta is elvégezték.

Már alkonyodott, amikor visszatértek a kolostor területére. Shaemus ott ült az udvaron és meredten őket nézte.

- Láttam, mit tettetek – felelte.
- Követtél minket? – kérdezte felháborodva Evalue.
Bólintott.
- És most mit fogsz tenni? Feldobsz minket? - A vámpír hangja kihívó volt.
- Nem. Csak szeretném tudni, miért tettétek.
Hangja csendes volt, szemrehányástól mentes. A két nő elszégyellte magát. Végül Ariel magához tért és keményen így válaszolt.
- Én vámpír vagyok, neki pedig a varázslataihoz szüksége van a chi-re – felelte. – Néhanapján táplálkoznunk kell. Ez minket nem zavar, ha téged igen, akkor útjaink elváltak.
Néhány percig csendesen figyelték egymást.
- Merre mentek? – kérdezte a férfi.
- Észak felé – felelte Ariel. – Napnyugtakor indulunk. Ha velünk jössz, akkor fogadd el a szokásainkat, ha nem, maradj itt.

Hárman indultak el a lenyugvó nap fényében.

Előző oldal B.C. Angyal