Mesék a lápból - A disznagló szarovnyikok VI.

Neoprimitív / Írások (597 katt) Petya
  2017.02.18.

6. – Feldúlt boly

Maláj magához tért. Fogalma sem volt róla, hol lehet. Csak a fulladás riasztó élménye és a zuhanás emléke maradt. Még nem sokkal ezelőtt Svejk lifegő lakosztályában áztatták magukat Barnabással és jött Bandi. Megmentette őket. Talán a termeszvárban van? De ott sötétnek kell lennie, az egy zárt hely. Itt viszont világos van. Körülötte minden csillog-villog. Látja a lombozatot, és alatta pedig egy tavat... Ez a...!

Igen, annak kell lennie! Szinte pulzált a levegő körülötte. Az ágakon sorban madarak ültek és énekeltek. Szanaszét a kavicsokon békák brekegtek kórusban. A parton pedig ketten ácsorogtak. Rá vártak. Maláj feltápászkodott és előrebotorkált. Közeledtére egyikük üdvözölte.

- Szervusz, Maláj! Nézd!
Barnabás pingvinbe volt öltözve. Fekete szmokingját és fehér ingjét barna foltok áztatták.
- Beavattak! - ujjongott.
- Most te következel - szólt szelíden a másik. Megfogta Maláj karját és elindultak befelé.
- Ez az, amire gondolok? - értetlenkedett Maláj.
- Az bizony - bólogatott Barnabás.
- Tényleg lehetséges?
- Lemerítelek a tó vizébe. Mire felemelkedsz, érezni fogod a duzzadó erőt, a magabiztosságot, a lét lüktetését - szólt az idegen.
- Én már érzem - kacsintott Barnabás. A víz már térdig ért.
Maláj nem vette le szemét a másikról.
- Te vagy, Ganésa?
- Ganésa mindenhol ott van. A fűben, a fában, a levegőben, a végbélben. Bennem is és benned is.
- Akkor te...
- Igen, az apád vagyok.
Maláj mellkasát nyaldosták a habok. A rég nem látott arc eltűnt, amint az erős kéz a víz alá nyomta.

A madárcsicsergés elmosódott, egybeolvadt különféle zajokkal. Aztán valamiben megkapaszkodott és kievickélt egy száraz részre. A váladék hömpölygött mellette. Alig látott valamit, olyan sötét volt.

- Barnabás! Hallasz engem?

Nem válaszolt senki sem. Hirtelen nem tudta, merre induljon, mi tévő legyen. Egyáltalán annak örült, hogy nem fulladt bele a slejmbe. Közeledő hangok, lábak erdeje törte meg a morajlást. Megtorpantak, mikor közelébe értek.

- Ki van ott? Állj! Mondd, idegen, mit választasz? Termesz vagy teremsz?

Maláj nem értette a dolgot. Fogalma sem volt, mit hadovál az a valami. Mikor közelebb ért, egyértelművé vált, hogy egy termeszkatona. Egy egész raj volt vele. Fenyegetően csattogtatták rágóikat. Halovány spóra-fény oszlatta el a sötétséget. Mielőtt válaszolhatott volna, valami más is partra evickélt. Egy százlábú szolga.

- Termesz vagy teremsz? - szegezte neki rögvest a kérdést egy másik katona. A szerencsétlen épp hogy megúszta, máris újra fenyegetettség alá kerül. Tudta azonban, mit kell felelnie, mert nem habozott, mint tette azt Maláj.
- Teremsz!

A rajon gúnyos morajlás futott végig. Nem hagyták elmenekülni, nyomban lecsaptak rá. Közrefogták a százlábút, ami hiába kapálózott. Leszorították és egyesével nekiálltak kitépkedni a lábait. Borzasztóan üvöltött, de haláltusája beleveszett azoknak az átkaiba, akik nem fértek a közelébe.

- Tehát - fordult ismét Maláj felé a termeszkatona -, termesz vagy teremsz?
- Termesz?
- Kérdezed vagy mondod!? - ripakodott rá a katona.
- Mondom! - sietett a válasszal Maláj.
- Jó, hogy mondod, akkor üdv a csapatban. Sietnünk kell, rengeteg az ellenforradalmár. Sok-sok apró lábacskát kell még kihuzigálni a helyéről.
Maláj látta, amint a lábhíjas tetemet belehajítják a váladékba. Nyomban elmerült.
- Ne félj, a sajátjainkat nem bántjuk! Viszont akik a régi rendszer kiszolgálói, azoknak nincs kegyelem.
- Mégis mitől bolydult meg a boly?
- Neked tudnod kéne! Te okoztad ezt a katyvaszt a többi barátoddal együtt. Amiért igazán hálásak vagyunk. Erőt adtál a harchoz!
Helyeslő morajt hallattak a többiek. Maláj úgy érezte magát, mint aki egy megrészegült bandával tart lépést józanul.
- Eddig a "ha kellesz, ott teremsz" szellemében zajlott az élet. De mostantól másképp lesz. Mostantól a "ha kellesz, ott termesz" jeligére csapják össze bokájukat a bakák! Jajj a legyőzötteknek!
- Jajj a legyőzötteknek! - ismételték mind, azzal szétfutottak minden irányba.

Maláj feltűnés nélkül be tudott slisszolni egy mellékjáratba. Dulakodást hallott egy szomszédos folyosóról. Bepillantott és nem látott mást, csak életre-halálra szóló csatározást. Szakadtak a végtagok, harsantak a jelszavak, nyíltszíni testnedvcserék zajlottak. Bugyogott a nyirokfolyadék, záporozott az emésztőnedv. Maláj eleget látott. Keresztülfurakodta magát az öldöklésen és végig remélte, hogy talál kiutat ebből a pokolból.

- A szárnyashangyák! Küldjétek a szárnyashangyákat! Irtsák őket! Pusztuljanak! Velünk vannak! Velünk harcolnak!

Egymást ölik, szörnyülködött Maláj. Megfertőzte őket valami beteg ideológia, amitől egymásnak estek. Egyetlen betűnyi különbség... Jesszus isten! Felfele rohant, félt, ha lefele tart, sosem talál kiutat. Apró ablakokon tűzött be a fény, kitekintett az egyiken. A nyílt színen is zajlott az ütközet. Szárnyaló rovarok nyüzsögtek mindenfelé. Tetemhalmok gyűltek a termeszfal tövében.

Maláj csak egyet akart. Megtalálni Barnabást és eltűnni innen a fenébe. Aztán csoda történt. Meghallotta Barnabás hangját valahonnan a feje fölül. Kiabált, bajban lehetett. Felrohant egy üres folyosón. Egy emelettel feljebb alakokat látott a beszűrődő fényben. Felismerte Barnabást. Ott állt szemtől szemben egy hatalmas rovarral, aminek a hátán egy pár hártyás szárny feszült. Körülöttük döglött vagy döglődő rovartetemek.

- Maláj! Segíts! Ez ki akar nyírni!
- Ő is termesz-párti! Teremsz-ellenes! Ne bántsd! Nem velük van!
A rovar hátra fordult és Malájra függesztette tekintetét.
- De én igen.
Maláj megrémült. Azt hitte, lépten-nyomon az új ideológia híveibe botlik majd. Erre pont ezt a nagydarabot kapja ki? Most mit tegyenek!?
- Fuss, Barna! Menekülj!
De amint eliramodott volna, Barnabásra lecsapott a szárnyas katona. Magához szorította, túszul ejtette. Pont akkor, mikor befutott egy termesz raj.
- Jajj a legyőzötteknek!
- Szegjétek a szárnyát! Ne kíméljétek!
Barnabással az ízelt lábai között a falhoz hátrált. A termeszek tétován közeledtek felé. Felismerték a szarovnyikokat, nem akartak ártani nekik. Csak a szárnyast akarták.
- Engedd el és küzdj meg velünk!
De az nem akart harcba bocsátkozni ekkora túlerővel szemben. Már a falnál állt közvetlenül egy nagyobb lyuk mellett.
- Ne!
Kitárta szárnyait készen a távozásra.
- Ne rabold el őt! Engedd el! Kérlek!
- A Legyek Ura boldog lesz, ha meglátja az ajándékom! Bár vihetnélek téged is. Kicsi szarovnyik - suttogta és kiröppent a szabadba.

Maláj gondolkodás nélkül utána vetette magát, de elvétette. Szétnyílt a föld, alatta pedig csak a tátongó szakadék maradt. Félig már halott volt. Lemondott ugyanis az újabb csodálatos megmenekülésről. De a Szentlélek csak nem akart kiszökni belőle. Azonnal valami puhán landolt, amint zuhanni kezdett. Fekete, szőrös tomporából kihúzta az arcát és elkiáltotta magát.

- Bandi! Gyorsan utánuk!
- Igazán semmiség, csak az életedet mentettem meg, lássuk csak... Igen, harmadszor! Egyszer már tényleg megköszönhetnéd!
- Ne örülj ennyire, Póc! Iparkodd magad! Társaságunk van!
Maláj oldalra kapta a fejét. Egy termesz katona is vele ugrott. Kérdő tekintetére gyorsan választ kapott.
- Mindent az elvtársakért! Ennyivel tartozom a forradalom kirobbantójának! De most siess, nem akarok a levegőben szörnyethalni!
Maláj hátranézett. Egy egész seregnyi szárnyas termesz üldözte őket. Ők pedig azt az egyet, amelyik elvitte Barnabást.
- Szép kis díszkíséret, mondhatom - ingatta a fejét a termesz. - Nyomi vagyok. Ne haragudj, én hoztalak titeket a barátoddal a sejk birodalmába. Hidd el, nem jó kedvemben!
- Nincs harag - nyugtatta meg Maláj Nyomit. - Nincs, ha mind élve túljutunk ezen. Kapaszkodj, Bandit ismerve nem lesz egy kéjutazás! Bandi, taposs bele, had szóljon!

Előző oldal Petya