Végül

Szépirodalom / Versek (254 katt) Kolumbán Jenő
  2017.01.06.

Ha messzire vezetne valami út
már azon el sem indulok.
Kijárat nélküli lett az alagút
barlang, ahol magam vagyok.

Kijutott nekem az összes meséből
bőven a valóságból is.
Ember az élettel végül megbékül.
Magáéval és mással is.

Neveltek engem és én is neveltem,
van két aranyos jó gyerek.
Nem gondolkoztam csak nagyon szerettem
amíg szeretnem lehetett.

Volt emlékekből jövőt raknék össze.
Szeretnék szépet, élhetőt.
De megint a világgal megyek szembe.
Nehéz vennem a levegőt.

Elfáradt a lélek és minden izom
ülök fotelomban csendben.
Egyfolytában csak azon gondolkodom
mit is lehetne még tennem.

Kevés vagyok a küzdelemhez, léthez
is csak éppen alig elég.
Közelítek már titkos végtelenhez
talán vár ott egy menedék.

Előző oldal Kolumbán Jenő