Kék Flamingó Szálló

Szépirodalom / Novellák (510 katt) Jason13
  2016.11.12.

George Harris egy sárga Buick volánja mögött ült és a járművet Paradise Falls felé vezette. Ez a kisváros Maine állam szívében feküdt, melyet hatalmas erdőség vett körül. A férfi itt szerette volna megírni legújabb regényét, és egyben megfeledkezni a fél évvel ezelőtt történtekről.

George 5 éve robbant be a köztudatba első regényével, a Sötét rengeteggel. Írását nem csak az olvasni vágyó hétköznapi emberek ismerték el, hanem a kritikusok is. A regény hónapokig pihent a top-listák élén. Majd, amikor a kötettel az író is kezdett feledésbe vészni, jött egy újabb szülemény George agyából, ami duplán annyi sikert ért el, mint az előző. A férfi egyszerre lett dúsgazdag és elismert. Feleségével már sikerei előtt összeházasodott, de kapcsolatukat egyáltalán nem rontotta a gyorsan jött hírnév, sőt! Inkább javította azt. A nőt Elizabeth Steelnek hívták, ő volt George életében a legfontosabb, ironikus, hogy maga miatt vesztette el örökre.

Egy könyv dedikálásáról indultak haza szürke GMC terepjárójukkal Castle Rockból. Az éj már leszállt, nem mellesleg pedig hatalmas vihar tombolt a vidéken. Egy mellékúton haladtak, előttük egy kisbusz haladt. George már igen elfáradt, minél gyorsabban akart hazajutni, ezért hát rálépett a gázpedálra. Mikor a kocsi meglódult, Beth felkiáltott. A kisbusz, ami előttük járt pár méterre, hirtelen befékezett.

George nem totojázott, azonnal balra kanyarodott, hogy megelőzze a járművet. Szembe viszont egy farönköket szállító kamion közelített, ezt pedig a férfi nem vette észre. A hatalmas kamion a terepjáró jobb oldalának csapódott, a kocsi azonnal beborult az erdőbe. Ott vagy 10 métert gurult egy lejtőn, majd egy óriási fatörzs állította meg. A jármű hátsó fele félig leszakadt, ha a kamion hamarabb jön, az első fele járta volna meg.

George a kormányon feküdt, homlokából folyt a vér, orra eltört. Jobb kezével előrenyúlt és rákapaszkodott a kesztyűtartóra. Csak így tudta felemelni fejét. Először a szétzúzódott szélvédőn pillantott ki, látta a félig leszakadt motorháztetőt. Majd oldalra pillantott és megdermedt. Először hányinger tört rá, aztán pedig a felismerés, hogy a nő, akit szeretett, nincs többé. Halott. Feje eltűnt, helyette egy véres paca volt látható, melyből agydarabkák csepegtek.

George Beth halála után nem sokkal elhatározta, megírja utolsó könyvét. Nem tűnt rossz ötletnek az, hogy bánatát a munkába fojtsa. Végső művét egy csendes helyen szerette volna megírni, így esett a választása Paradise Falls-ra. Ez egy csendes kisvárosnak tűnt.

George megérkezett a városba, GPS-be azonnal beírta a Kék Flamingó szálló címét. A település nem volt nagy, egy kisboltban könnyen hozzájuthatott volna az információhoz, hogy merre találja a szállodát. De nem akart megállni, csak menni, míg el nem éri célját.

A kis gép hamar elvezette a férfit a szállóhoz, mely a város közepén állt. Az épület 1 emeletes volt és egy befejezetlen téglalapra hasonlított. Középen a főépület volt található, melynek alsó szintjén a recepció és az étterem állt, az emeleten pedig már a szobák foglaltak helyet.

George leparkolt kocsijával az erre kijelölt helyre, ami pontosan a szálló előtt volt. Gyorsan felkapta a hátsó ülésről a hátizsákját és elindult a bejárat felé.

A horizonton eltűnő nap narancssárga fényt spriccelt végig az égen. Megérkezésekor a recepción nem fogadta senki. A helyiség nem volt nagy, bal oldalt pár fotel állt, jobb oldalt pedig a pult, ami mögül hiányzott a recepciós. George többször is rávágott a kihelyezett csengőre, de csak a sokadik csilingelés után jött elő egy férfi a pult mögötti helyiségből. Ősz haja hátrafésülve borította be feje búbját, szeme előtt pedig szemüveg helyezkedett el. Fekete öltönyt viselt vörös nyakkendővel. Mielőtt megszólalt volna, feltette mindkét kezét a pultra. Ujjai úgy néztek ki, mint valami ragadozó állat karmai.

- Miben állhatok szolgálatára? - kérdezte a férfi rekedt, mély hangon.
- Egy szobát szeretnék - válaszolt George.
- Áh, egy jövendő vendég! Mennyi ideig szeretne nálunk kikapcsolódni?
- Egy hétre vennék ki egy szobát, uram.
- Rendben, de kérem, ne uramozzon. Hívjon Lesternek!

Lester kezet nyújtott George-nak , aki habozott kicsit, hiszen nem akarta megérinteni a férfi karmokhoz hasonló körmökben végződő kezét.

Ezek után elintézték az anyagiakat és Lester elindult körbevezetni George-ot. Nem sokat beszélgettek, az öreg férfi néha közölte, hol is járnak éppen, és ennyi. A szoba az emeleten várta a férfit, egy folyosó végén. A folyosó közepén egy szürke kezeslábast viselő férfi egy kisszéken állva a plafonon lévő lámpát bütykölte. Arcát eltakarta egy vörös baseball sapka.

- Ő itt Kane, a gondnok. Ha valami gondja akad, nyugodtan forduljon hozzá! - mondta Lester.
George megállt Kane mellett, arcát még mindig nem látta a magas férfinak.
- Helló! - ezzel kezet nyújtott a gondnoknak. Az meg lenézett rá, arcára sötétség borult és morgott egyet. Talán ez nála a köszönés, gondolta a férfi, és zavartan zsebbe dugta a kezét, majd elindult a szobája irányába. Lester pedig vele tartott. Mikor odaértek az ajtóhoz, az öreg odahajolt George-hoz.
- Bocsássa meg neki, elég magának való ember – suttogta Lester, majd nézte, ahogy George kinyitja az ajtót. Ahogy a kulcs kinyitotta a zárat, újra megszólalt:
- Na, hát itt lennénk! Én akkor megyek is vissza a helyemre, ha valamire szüksége lesz, csak sikítson! - mondta fura vigyorral az arcán Lester, majd megfordult és elment.

A szoba vidéki szállodához képest nem is volt rossz. Két helyiség volt benne, egy elég nagy fürdőszoba és egy másik szoba, melyben egy nagy ágy, vele szemben egy televízió, az ablak előtt pedig egy íróasztal foglalt helyet.

Pár órával később George a szobájában az íróasztal előtt gubbasztott, laptopján próbált írni, de nem ment neki. Mintha egy ismeretlen erő visszatartotta volna ettől a művelettől. Mikor támadt valami ötlete és már készült volna bepötyögni a gépbe, azonnal ledermedt és elment a kedve az egésztől.

Miután belátta, hogy nem jön össze egy oldal sem, elhatározta, felfedezi a várost. Felállt az asztal elől és az ágy feletti órára pillantott. Este fél nyolc, nincs is késő, gondolta George. Bement a fürdőbe és a kézmosónál forró vízzel megmosta arcát. Ezután belenézett a fali tükörbe, egy kék szemű, fekete hajú, borostás férfi nézett vissza rá.

Felkapta ágyról dzsekijét és elindult körülnézni a kisvárosban. Mikor leért a recepcióra, felkészült rá, hogy újra látnia kell a szimpatikus, de egyben rémnek kinéző recepcióst. De ő már megint nem volt a helyén.

- Az év dolgozója cím tuti az övé - jegyezte meg a férfi kifele menet.

A szállodával szemben egy kis park állt, melynek közepén egy szobor nyújtózkodott a magasba.

George átsétált a parkon, útja során látott pár vénembert és turbékoló szerelmespárt. Mikor kiért a városi oázis másik oldalára, megpillantott egy kocsmát, név szerint Joe hörpintőjét. Ez a nekem való hely, gondolta és elindult az épület felé.

George belépett a füsttől és különböző italoktól bűzlő helyiségbe. Az ablak mellett boxok álltak, ezekből egy volt foglalt. Annál egy középkorú fickó borította magába a jókedvet. A pult az ajtótól vagy 4 méterre helyezkedett el. Az odavezető utat megnehezítették az asztalok, melyek az egész helyiségben elszórtan helyezkedtek el minden logika nélkül. Összesen egy asztalnál ültek, annál egy vénember és egy fiatal srác. Talán az unokája az öregnek, gondolta George.

Mikor megérkezett a pulthoz, észrevette, azt nem támasztja senki. Leült egy bárszékre és megszólította a csapost, aki neki háttal egy korsót törölgetett.

- Egy üveg sört kérek…öhm… - itt megállt, nem tudta, hogy szólítsa a csapost.
- Mac. Hívjon Mac-nek! - fordult szembe vele a férfi. Feje búbja haj nélkül nézett az ég felé, arcát mély ráncok szántották végig, barna szeme beesve figyelte a világot.
- Akkor egy üveg sör. Itt is van, tessék! - a pult alól, egy kis hűtőből elő is vett egy jéghideg Budweisert, letépte fém kupakját és átnyújtotta George-nak, aki a pénzt már letette a pultra.
- Kösz, Mac! - és jó nagyot húzott az üveg tartalmából.
- Szívesen, haver. Turista vagy, vagy mi? Nem láttalak még errefelé.
- Olyasmi. Egy hétig leszek a Kék Flamingóban. Könyvet írok, vagyis inkább próbálok.
- Áh, egy kezdő író! Sok sikert.
- Kösz, de nem vagyok kezdő - mosolygott kínosan George. - Már nem egy könyvem jelent meg.
- Bocs, haver! Tudod, nem olvasok sokat, helyette inkább azt a ládát bámulom, egész nap - mondta Mac, és a sarokban álló tévékészülékre mutatott.

A két férfi vagy egy órán át beszélgetett, senki nem zavarta őket, a kocsma üresen kongott. Szereztem egy barátot, gondolta George, miközben visszafele tartott a szállóba. Amíg ő odavolt, érkezett pár új vendég, ezt abból lehetett tudni, hogy a parkolóban addig nem látott kocsik álltak.

A férfi belépett a recepcióra, ahol nagy zsivaj fogadta. Egy nő kiabált Lesterrel, akinek az arcán erőltetett mosoly húzódott. Látszott rajta, nem élvezi a műsort.

- Rohadjanak meg, maguk szemétládák! Eltűnt a kocsim, maguk meg szart se csinálnak, basszák meg! - üvöltötte a nő.

Szőke haja lelógott a vállán, arca vörös volt a dühtől, kék szeme csak úgy izzott. Bőre kissé napbarnított volt, fehér blúzt és vörös szoknyát viselt.

- Higgye el, hölgyem, mi mindent megteszünk, ami tőlünk telik! - mondta megszeppenve Lester.
A nő ismét ordítani készült, de George megzavarta ebben.
- Hölgyem, mi a baj? – kérdezte nyugodtan a férfi.
- Nem magára tartozik… - mondta Lester, de a nő megszakította.
- Ma délután akartam hazaindulni, és amikor kiértem a parkolóba, nem volt sehol a kocsim. Ez a fickó pedig csak süketel, még a rendőrséget sem értesítette! - üvöltötte a nő.
George-nak megtetszett ez az indulatos nő, de megpróbálta ezt még maga elől is titokban tartani, hiszen a felesége még csak fél éve halt meg, a francba is!
- Jól van, nyugodjon meg! Szépen értesítjük a rendőrséget, és ők majd intézkednek - mondta nyugodtan a férfi és ránézett Lesterre. Ő tudta már, mit kell tennie, azonnal füléhez vette a vezetékes telefonja kagylóját és tárcsázni kezdett. George odalépett a nő mellé.
- Merre is akart volna menni?- kérdezte a férfi.
- Bostonba indultam volna, de úgy látszik, itt ragadok pár napra - mondta halkan, de még mindig ideges volt.
- Figyeljen! Holnap elvihetem oda, én úgy is itt leszek egy hétig. Ha pedig lesz valami, értesítem. Persze, csak akkor, ha a kocsija nem lesz meg még az éjszaka folyamán, amit kétlek - mondta George és belenézett a nő gyönyörű kék szemébe.
Lester a háttérben már a seriffel beszélt telefonon.
- Jól van, belemegyek a játékába. És mit kér majd cserébe? - kérdezte a nő. Arcán már megjelent egy mosoly.
- Egy köszönöm elég lesz...
- Suzanne. A nevem Suzanna Smith - mondta a nő.
- George Harris – mondta a férfi, majd mosolyogva kezet nyújtott a nőnek, aki pont ellentétesen reagált, mint pár órája Kane, a gondnok.

George felment a szobájába. Suzanne megígérte neki, felmegy hozzá, amint végzett a rendőrökkel.

A férfi ledobta kulcsát a polcra, amin a TV állt, majd lehuppant az ágyra és becsukta szemét. Egy terepjáróban ült és egy sötét úton haladt, mely egy erdőn vezetett át. A jármű fényszórója nem égett, de George így is tudta, merre kell kormányoznia. Ahogy kipillantott oldalt az ablakon, mindenféle furcsa élőlényt vett észre, mind őt figyelték. Majd egyszer csak fény világított arcába, kezét szeme elé húzta és oldalra pillantott. Mellette felesége ült, fél feje eltűnt, kilátszott az agya, orrából férgek bújtak elő. De ez nem akadályozta meg abban, hogy férjére pillantson megmaradt szemével és hozzászóljon:

- Szia, drágám! - mondta Beth nem evilági hangon és mutatóujját előre nyújtotta, ahonnan a fénysugár jött. George előre nézett és hiába a fényesség, meglátta a kamiont, ami feléjük közelített. Sőt, még a sofőr körvonalai is kirajzolódtak előtte, aki fekete csuklyában ült a volán mögött. George még azt is meghallotta, amit suttogott:
- Jövök érted, George. Jövök.

Ekkor a férfi felriadt álmából. Valószínűleg a szobaajtót enyhén csapkodó kezek zaja miatt nyílt fel a szeme. Teljesen leizzadt, hirtelen azt se tudta, hol van. Majd meghallotta Suzanne hangját az ajtó másik oldaláról:

- George, itt van? Hahó?- kérdezgette a nő.
A férfi felpattant az ágyról és az ajtóhoz futott.
- Már nyitom is! - és ezzel beengedte Suzanne-t.
- Már azt hittem, nincs itt – mondta a nő és besétált George „birodalmába”.
- Na, mit mondtak a rendőrök? - kérdezte George.
- Felvették az adataim, felírták a kocsim rendszámát, majd utána jöttek a sablon szövegeikkel, hogy minden tőlük telhetők megtesznek. Na, persze – mondta Suzanne és rámosolygott a férfira, aki már becsukta a szobaajtót és leült a nő mellé.
- Tényleg nem okoz magának kellemetlenséget, hogy engem kell majd furikáznia?
- Dehogy! Legalább csinálok valamit az írás helyett. Tudja, egy könyvön dolgozom, de nincs ihletem - mondta mosolyogva George.
A nő nagy szemekkel nézett vissza rá.
- Jézusom! Maga az-az író! De kellemetlen, sajnálom, hogy csak most ismertem fel – mondta nevetve Suzanne.
- Semmi baj, itt a városban se nagyon ismertek fel, úgy látszik, leáldozott a csillagom – ezzel rá mosolygott a nőre. Ő pedig odahajolt hozzá, és megcsókolta. George viszonozta a csókot, majd átölelte Suzanne-t. Ekkor eszébe jutott rémálma szétroncsolódott arcú feleségéről és eltolta maga elől a nőt.
- Valami baj van? – kérdezte Suzanne megdöbbenve.
- Sajnálom, de most szeretném, ha elmenne - mondta halkan George.
- De mi a baj? - jött újra a kérdés Suzanne-től, aki már az ajtónál állt.
- Hosszú történet. A lényeg, hogy erre még nem állok készen - válaszolt a férfi leszegett fejjel és a nőhöz sétált.
- Holnap majd szóljon, mikor indulni szeretne, rendben?
- Rendben. És bocsásson meg, ha kellemetlenséget okoztam. Jó éjt! – és ezzel távozott.

George ezek után besétált a fürdőbe, leült a fürdőkád szélére és sírni kezdett.

Órák hosszat ült egy helyben a fürdőben, mikor lépéseket hallott meg szobája ajtaja elől. Felállt és az ajtóhoz lépkedett, ott pedig kinézett a kukucskáló lyukon. Kane, a gondnok állt a másik oldalt. George mielőtt még megkérdezhette volna, mit akar, Kane berúgta az ajtót. A férfit hatalmas erővel csapta hátra a beszakadó ajtó. Testével a földre zuhant, fejét keményen beütötte a padlóba, orra eltörött. A nagydarab gondnok felé lépett és teljes erővel arcon rúgta.

George egy ablak nélküli szobában tért magához, egy asztalhoz láncolva. Két keze le volt láncolva az asztal mellé. Mindkettőt fel tudta emelni egy kicsivel a feje fölé, de annál tovább nem. A szobában egy kis izzó bocsájtott ki magából némi fényt, de még így is félhomály honolt a helyiségben. George bal oldalra fordította a fejét, és egy lemezvödröt pillantott meg kezétől nem messze. A vödörből éles szúróeszközök kandikáltak ki. A férfi megpróbálta kinyújtani addig a kezét, hogy elérje a kis lemeztároló oldalát, de csak az ujjbegyei érintették meg azt. Ekkor vette észre, hogy a tárgy ujjai mellett pár milliméterre lóg. Azonnal utánanyúlt. Magához közelebb húzta a vödröt és kotorászni kezdett benne. Fűrészek, hentesbárdok álltak ki belőle. Túl nagyok, gondolta George, ezeket támadói azonnal észreveszik, amint belépnek az ajtón. Ahogy jobban elmerült a vödör tartalmában, a szoba ajtaja résnyire kinyílt. George ekkor tapintott meg egy orvosi szikét, amit azonnal megfogott, a vödröt pedig arrébb lökte. Az majdnem az eredeti helyére csúszott vissza. A francba, gondolta a férfi. Azt hitte, a padló víztől sikamlós, de ahogy újra lepillantott a hófehér csempére, észrevette, hogy itt-ott skarlátvörösen izzott a minimális fényben.

Az ajtón Lester, a recepciós lépett be, kezében egy méretes húsklopfolóval. A szerszám szürke fejét vér és szőke hajszálak borították.

- Jó reggelt, Mr. Harris! Elnézést, hogy meg kell zavarnom az álmát, de csinos barátnője után maga a következő a sorban! - mondta ördögi mosollyal az arcán. Kék kezeslábast viselt, melynek jobb ujját teljesen átáztatta a vér.
- A kurva anyádat, te köcsög! – üvöltötte George. Szájából nyál fröccsent mezítelen mellére.
- Ha ilyen szép szavakkal fejezi ki érzéseit, csak felcsigáz! – nevetett Lester, majd groteszk tánclépésekkel a fekvő férfi mellé lépkedett, magasba emelte a klopfolót és lesújtott vele George térdére. A bőr felhasadt, alóla meleg vér serkent ki úgy, mint az összenyomott fánkból a lekvár. A csont pedig úgy tört össze, mint egy zacskó ropi, amire rávágtak.

A férfi torkaszakadtából üvöltött, szeméből könnyek törtek elő fájdalmában. Majd, mielőtt Lester újra lesújtott volna immár a bordáira, kinyögött egy kérdést:

- Miért?
- Hm, tudja, ezt eddig már sokan megkérdezték tőlem, és mindig válaszoltam. Ez az alkalom se lesz kivétel. Itt a városban az emberek a minőségi húst szeretik, a legjobb pedig az emberé. Mi egy szállónak álcázott vágóhíd vagyunk, innen a hús azonnal a hentes pultjába kerül. Az itt lakók persze nem tudják, hogy amit disznónak hisznek, esetleg marhának, az ember. Persze, elsősorban nem azért csináljuk, hogy igényeket elégítsünk ki, nem. Vagyis ez nem igaz, úgy fogalmaznék inkább, hogy azért csináljuk, hogy a saját igényeinket elégítsük ki, a többieké másodlagos. Nincs szórakoztatóbb annál, mint feldarabolni egy embert, higgyen nekem! Na, meg a nyomok eltüntetése is muris. Tudja, hogy a yard ne jöjjön rá arra, amire. Ennyi lett volna hát a mese, jöhet az alvás. - Ezzel Lester újra magasba emelte a klopfolót. De mielőtt lesújthatott volna vele, George a szikét belemélyesztette a hasába. A férfi felordított, majd a csempére ejtette a ˝fegyvert˝. George újra beledöfte a szikét, ezúttal a combjába.

Lester térdre esett, majd másodpercekkel később arccal előre a csempére. George a szikét lerakta a földre, és tapogatni kezdte Lestert. Kulcsokat keresett nála. Igen hamar meg is találta őket. Nehézkesen, de sikerült kiszabadítania végtagjait a rabságból.

Miután ezt megtette, felült a fém asztalon és méregetni kezdte szétroncsolódott térdét. Nem fog tudni két lábra állni, az biztos. Sebesült bal lábát vonszolnia kell maga után, ez nem kérdés. Felvette a földről Lester klopfolóját és elindult az ajtó felé, bicegve. Hamar összerogyott, térde tüzelt a fájdalomtól. De összeszorította a fogát és felállt. Kinyitotta az ajtót, egy sötét, szűk folyosón találta magát. Körülnézett. Jobb oldalt teljes sötétség, bal felől 6 méterre tőle egy lépcső vezetett felfelé.

Hogy hova? Az majd kiderül időben, gondolta a férfi, majd bicegve elindult balra. Lassan haladt előre, bal kezével a falba kapaszkodott, sérült lábát pedig nehézkesen vonszolta maga után. Miközben lassan haladt a lépcső felé, jobb oldalra pillantott, és észrevett magával szemben egy fém ajtót. Ekkor eszébe jutott Suzanne. Mi van, ha még él? - futott át az agyán. Hiába a szőke hajcafatok a klopfoló fején, mi van akkor, ha még él, lélegzik, dobog a szíve? Akkor megmentem, kerüljön bármibe is, futott át George agyán. Nehezen átvánszorgott az ajtóhoz és kinyitotta azt. Arcába belecsapódott a vér szaga, retinájába pedig beleégett az a látvány, ami fogadta.

Kane fehér hentes köpenyben egy fém asztal felett állt, arcát még mindig beárnyékolta baseball sapkája ellenzője. Az asztalon egy élettelen meztelen női test feküdt, felnyitott hassal, szétroncsolódott fejjel. Oldalt, szétrepedt koponyájából agydarabkák csepegtek a padlóra. Kane épp a nő beleit markolta két kézzel és egy laborba készült beletenni, melyben már volt egy tüdő, egy szív és két máj. Ahogy meglátta az ajtóban George-ot, leejtette a beleket, felkapott egy hentesbárdot és határozott léptekkel a férfi felé vette az irányt. George meghátrált a terebélyes férfi láttán, sérült térdébe pedig bele nyílalt a fájdalom, majd háttal a mögötte álló falnak zuhant. Kane, mielőtt lesújtott volna a bárddal, megnyomott egy gombot bent a szobában, az ajtó melletti falon. George ezt nem látta.

A gondnok bárdja George feje mellett csapódott a falba, de ez nem a véletlen műve volt. Kane akarta így. Jobb kezével megragadta a férfi nyakát és emelt rajta egyet. Kihúzta a falból a szúróeszközt és célba vette vele George arcát. Ám a férfi határozottan előrelendítette fejét és homlokával eltörte Kane orrcsontját. Az elengedte a férfi nyakát és hátratántorodott. George a földre zuhant, térdébe újra belemart a fájdalom, de már nem érdekelte. A klopfoló még mindig a kezében volt, Kane lábfeje pedig előtte pár centire. Nem teketóriázott, a súlyos tárggyal rávágott támadója lábára, az reccsent egy nagyot és a nagydarab férfi a hátára esett. Egy hangot nem adott ki magából, de ez most nem foglalkoztatta George-ot. Egész gyorsan lábra állt és a lépcső felé vette az irányt. Nem foglalkozott szétroncsolódott térdével, gyorsan haladt előre.

Az első lépcsőfoknál fejjel előre elesett, állát felhasította a betonlépcsőfok széle. De nem állt meg, kúszott felfelé, ahol egy ajtó zárta el útját. Mögötte Kane a nyomába eredt, de csak kúszva. Megviselhette a lábfejére adott ütés. George elérte az ajtót, nagy nehezen feltápászkodott és kinyitotta azt. A recepción találta magát, a pult mögötti helyiségben. Előtte két rendőr állt, arcukon nyugalom ült. George közéjük esett és üvölteni kezdett.

- Lőjék le! Lőjék le! Meg akart ölni! Feldaraboltak ott lenn egy nőt! Kérem, segítsenek! - üvöltötte a férfi, arcát vér borította. Orra betört, álla szétnyílt, patakzott belőle a vér. De megmenekült, ez a lényeg! Élve megúszta!
- Nyugodjon meg! - mondta az egyik rendőr és letérdelt mellé. Ekkor Lester jelent meg a lépcső tetején, bal kezét hasához tette, folyt belőle a vér, ahogy combjából is.
- Huh, barátom, te aztán nem vagy semmi. Még Kane-t is rendesen elintézted, egy darabig nem fog húst csontozni, az biztos - mondta mosolyogva. – Sebaj, majd megoldjuk valahogy, de kérem, uraim, most öljék meg – mutatóujjával az álló rendőr pisztolytáskájára mutatott. Ő elővette fegyverét.
- Mi a…? – nyögte ki George. Szeméből újra könnyek záporoztak.
- Ők tudnak a húsüzemről. Mit gondolsz, kik tüntetik el a vendégek cuccait? – kérdezte nevetve Lester.

George ráfeküdt hasára és kúszni kezdett előre a linóleum padlón. A mellette térdelő rendőr lassan felállt, intett a társának és elindult Lesterrel az alagsorba. A fegyveres rendőr célba vette a kúszó férfi fejét.

- Nem! A kurva anyátok! – üvöltötte George, szájából vér fröccsent a padlóra, szeméből ömlöttek a könnyek.

Majd a rendőr meghúzta a ravaszt.

Az író agya beterítette a recepció padlóját. Másnap reggel sokáig tartott onnan felsikálni.

VÉGE

Előző oldal Jason13
Vélemények a műről (eddig 1 db)