Álomország hercegnője

Szépirodalom / Novellák (517 katt) Tad Rayder
  2016.10.31.

Mindenki csak kérdezte, hogy ki is ő. Mert mindenki eddig csak hallott róla, de soha nem látták. Nem is láthatták, mert Flóra hercegnő Álomország lakója volt, ahol csak a hozzá hasonló királyi sarjak tengethették hétköznapjaikat. S hogy kik kérdezték? Hát az emberek, akik nem nyertek bebocsátást Álomországba, és így csak érdeklődhettek felőle mindig, mint ahogy tették azt csodálói. Nem ismerték, de csodálták. Igazi szerencsének nevezték az ország alattvalói, hogy ott lehettek a közelében. A hercegnőt mindenki szerette, különös, emberszerető és odaadó, barátságos mivoltáért.

Minden reggel, amikor felébredt, Claudia, az egyik alattvaló már elkészítette neki a reggelit, és a reggeli mellé járó gyümölcslevet. Claudiára sok más alattvaló is irigykedett, mert mindenki Flóra kisasszony közelében szeretett volna lenni. De megértették a többiek, hogy Claudiát a király választotta lánya mellé, hogy minden kívánságát teljesítse. Nagy vágya volt gyermekkora óta Flóra hercegnőnek, hogy lovagolhasson. Így hát, amikor felkelt, mindig eltöltött Claudia társaságában pár órát Romolusz, a díjnyertes mén hátán, és ezt az időt élvezte a legjobban , mert ekkor érezte magát igazán szabadnak. Romolusszal való kapcsolata olyan volt, mint egy anya-gyermek kapcsolat, legjobban így lehetne jellemezni. Amikor Flóra felült a ló hátára, mintha egy másik világban lett volna és teljesen eltudott lazulni, s ilyenkor egyáltalán nem jutott eszébe, hogy ő Álomország királyának a lánya, és nem mellesleg hercegnő. Ilyenkor mintha átváltozott volna a lovak hercegnőjévé.

Sokan azt kezdték el pusmogni az udvarban, hogy a hercegnő olyan, mint egy suttogó, oly gyengéden tud bánni a lovakkal. Valahol ez igaz is volt, mert ahány ló megfordult a hercegnő kezében, azok engedelmeskedtek neki szó nélkül. Valami különös kapcsolat mindig kialakult közte és a lovak között.

A hegyek úgy magasodtak Álomország fölé, mint valami óriási takaró a gazdája fölé. A napnak már kezdett ereje lenni, és úgy égetett, hogy már félni kellett attól, hogy meg ne égjen a hercegnő. Claudiával lassan visszamentek a birtokra, ahol már várta a hercegnőt a többi alattvalója.

Nagyon sokat hódolt másik szenvedélyének, a zongorázásnak is. De saját bevallása szerint gyűlölte nézni a kezeit, ahogy ütik a zongora billentyűit. Nagyon nem szerette, hogy a kezén olyan vékony a bőr és kilátszanak rajta az erek, s ez olyan távolságtartást idézett elő közte és a zongora közt. Pedig ha tudnák, milyen gyönyörűen játszik. Hangzott egy távoli hang a kastély falai között, úgy szállt tova a messzeségbe. Hirtelen eszébe jutott gyermekkori barátja, Blasinho, akinek mindig játszani szokott. Amikor rá szokta magát szánni, hogy leül s játszik egy-két órát, akkor az egész kastélyt maga köré tudja csábítani a játékával. A dallamok úgy szökkennek ki a keze alól, mint valami madárfióka, ami épp most készül elhagyni a családi fészket. Azt mondja, a zongorajáték megnyugtatja.

Most lehet, hogy azt kérdezik, hogy hogyan tud egy hercegnő ennyi mindennel foglalkozni? De el kell, hogy áruljam önöknek, ez még nem minden, amit eddig leírtam. Ott van az igazi szenvedélye, a tánc, amit már gyermekkora óta művel, és nekem volt szerencsém látni, hogy tényleg jól csinálja. Amit anno elkezdett, az a néptánc volt, és amióta elkezdte, azóta a legfelsőbb fokon csinálja azt, amit csinál. Néptánccsoportba jár és a társaival együtt fellépésekre is elmegy, ahol rendszerint nagy sikert arat a tudásával. Az édesapja, Álomország királya mérhetetlenül büszke az ő hercegnőjére, amit el is hiszek. Mert amibe Flóra hercegnő belekezd, azt szívvel lélekkel csinálja, és mindig magához mérten a legjobbra törekszik.

Igaz, kötik a királyi udvar szabályai, de azért hétvégente el szokott kéretőzni a királytól szórakozni. Ilyenkor Claudiát is magával szokta vinni, hogy elfeledjék a súlyos hétköznapok terheit, és kikapcsolódjanak, és kirúgjanak a hámból. Claudia már négy teljes éve, hogy Flóra hercegnő mellett van, s ha kell, mindent meg is tesz érte. Amióta egymás mellett vannak, tényleg szó szerint a legjobb barátnők lettek, s ezt a királyi udvarban is elfogadták, mert látták, hogy Claudia vigyáz a lányukra, ha kell, az élete árán is.

Ez nem volt másképp akkor sem, amikor a hercegnőt ledobta magáról az egyik ló. De Claudia ott volt mellette, mint mindig. Az udvarban egyre jobban lehetett hallani olyan visszhangokat, hogy biztos a hercegnő hibája volt, mert nem figyelt eléggé. Amikor ezek a fülébe jutottak, mintha teljesen megváltozott volna, az addig nagyon kedves és szeretni való hercegnőből egy csapásra egy undok, ki nem állható személyiség lett, de mind csak azért, amit híreszteltek róla, és mind csak azokkal, akik ezt megillették. Nem kért büntetést az apjától az őt szapulókra, mert úgy gondolta, hogy ez épp elég büntetés, ahogy most viselkedett velük, s az eset után azok, akik a háta mögött beszéltek, még ők esedeztek a hercegnő bocsánatáért. Ez nagyon fájt Flóra hercegnőnek, ahogy viselkedtek vele, de nagyon sokáig csak tűrt és nem szólt az őt bántókhoz. Úgy gondolta, hogy elrendezi magában, s lecsillapodnak a kedélyek és az ellene szólók is belátják, hogy nem ő volt a hibás azért, ami történt. De nem így lett. S a hercegnő megunta és elhordta az udvarnépét mindennek.

- Ti alávaló gyászhuszárok, nem gondoljátok, hogy vissza kellene magatokat fogni? Ti mertek rám intő szavakat szórni? Ti, akik meggyalázzátok ezzel a királyi udvar és Álomország becsületét! Szerencsétlen csürhe! - csattant fel a hercegnő bosszúsan. Ilyennek még soha nem látták az udvarban lakók, de az biztos, hogy egy életre megtanulták, hogy nem beszélnek a hercegnő háta mögött, mert akkor az ég is beleremeg a haragjába és a dühébe.

Hála Istennek, a szolganépek tanultak az esetből, és soha nem csináltak ilyet többet. S a hercegnő is olyan volt, mint régen, imádni való, kedves és szeretetre méltó. Remélem, Kedves Olvasóm, tetszett ez a történet Flóráról, Álomország hercegnőjéről.

Sümeg, 2015. VI. 25.-26.

Előző oldal Tad Rayder
Vélemények a műről (eddig 1 db)