Az utolsó teljes nap

Szépirodalom / Novellák (473 katt) Kétvirág
  2015.09.15.

Ez a pár nap különleges. Most, ha tudod, hova nézzél, mind a hét fejét láthatod. Még ezen az éjszakán. Mire felkel a nap, nem marad más, csak a hat üres nyak és az Egyetlen fej. Akkor majd felemelem újra a pajzsom, hogy megvédjem legalább ezt az Egy fejét. A legutolsót. De még tart a varázslat. Minden feje önálló csoda. Minden feje a bölcsesség kútja. Mindannyian mások, és mégis mindannyian egyetlen Tündér.

Ezen a néhány, túlságosan rövid napon beszélgettem a fejjel, Akinek a levágásból harangszó fakadt. Hogyan magyarázzam el, amit tanultam tőle? Azt mondta, hogy mindig harcoljak az álmaimért. Hogy figyeljek a másikra! Vegyem észre egyáltalán, hogy akivel beszélgetek, az nem én vagyok. De még csak nem is az én képzeletem teremtménye. Így leírva ezek csak trivialitások.

Hogyan tudnám átadni a biztonságot, amit adott? Ha elmesélném, hogyan nevetett rám, nem mondanék semmit, vagy nem azt mondanám, amit akarok. (Erre a fej, Aki megmaradt nekünk, szokta felhívni a figyelmem.)

Most átölelve tartom Őt, és nézem a hat csodálatos fejét, ahogy halványodnak. Énekelnek nekem, hogy ne féljek.

http://listenonrepeat.com/watch/?v=mlmhMS_luX8#Lullaby_for_a_Stormy_Night

A könnyeim mossák az arcom, mint az eső. Magányosnak és elhagyatottnak érzem magam, de hálás vagyok ezekért a napokért, amikor a világ olyan volt kicsit, amilyennek lennie kellene; és amilyen volt.

Holnapra a könnyeim ragyogó jégkristályokká fagynak majd a pajzsomon. Csúszós lesz tőlük és kemény. Én pedig magasba emelem a felkelő nap első sugarára. Megvédem a Hétfejű Tündér utolsó fejét. Csak csendben és magamban siratom majd az elveszett hatot.

Előző oldal Kétvirág