Ai no seinou - A szerelem nevében I.

Fantasy / Novellák (568 katt) angyalka146
  2015.07.03.

Különös színekben derengett az asztrális tér. A piros, arany, lila, zöld és kék megszámlálhatatlan árnyalataiban. Meleg volt. Szinte fülledt idő. A lég pedig tele volt édes, fűszeres illatokkal, melyek elbódították érzékszerveimet. Szédültem. Az intenzív illatoktól enyhe hányingerem támadt. Már fél éve utaztam e térnek és időnek különös világában, mégsem tudtam megszokni. Végtagjaim gyengék voltak, érzékeim tompák.

- Vigyázz!

Kai figyelmeztetése épp időben ért. Magam elé tartottam pallosom, így sikerült kivédenem a démon támadását. Ma különösen erős és elszánt ellenfelekre bukkantunk! Értelmesek voltak, előre gondolkodtak. A szívem a torkomban dobogott, hiszen csak néhány centin múlott, hogy nem haltam meg! De nem sok időm maradt ezen gondolkodni, hiszen a bestia újra támadt. Kezében tűzgömb jelent meg, melyet felém hajított. Elugrottam előle és elmémmel összpontosítani kezdtem. Éreztem, amint az energia szétárad bennem, melegíti a testem. Fejem lüktetni kezdett, szemeimet le kellett hunynom. Végre elértem erőm maximumát és elmormoltam a szavakat:

- A szerelem nevében tisztulj meg bűneid alól! Adjon az ég feloldozást, és járjon át a fény!

Kilöktem magamból az erőt, mely lágyan körbetekerte a démont, mire az visítani kezdett, majd elégett a tiszta fényben. Eközben Kai is elmondta a varázsszavakat és immáron az ő ellenfele is megsemmisült. Fáradtan, pihegve rogytunk le a földre. Ma éjjel is kemény csatát vívtunk!

***

Kedves Naplóm!

Sokáig gondolkodtam azon, elkezdjek-e írni vagy sem, de mivel nincs kivel megbeszélnem a dolgokat, magamban pedig már nem tudom tartani, úgy döntöttem, előveszlek a fiók mélyéről, és végre megnyitlak.

A nevem Ai, tizenhét éves vagyok, végzős középiskolás. Örülök a találkozásnak! A szüleimmel és az idegesítő öcsémmel élek együtt. Barátaim nem igazán vannak, mert idegen számomra a saját korosztályom. Csak a pasikról, a divatról, meg a szexről tudnak beszélni, engem pedig ezek nem igazán érdekelnek. Velem sokkal különösebb dolgok történnek!

Tegnap este álmomban már megint egy démonnal küzdöttem. Az utóbbi időben elég sokszor álmodom ezt. Talán sokat foglalkozok a témával, ez lehet az oka. Nem tudom, miért, de az elmúlt néhány hónapban csak az angyalokról és démonokról szóló könyvek kötik le a figyelmemet.

Tudtad, hogy az angyalok és démonok rendekben élnek? A rend olyan, mint a kaszt: kategóriák, s mutatja, hogy vannak magasabb és alacsonyabb osztályok. Például az alacsony osztályokba tartozó démonok szállják meg az embereket, de nincsen varázserejük, a magasabba tartozók a mágiát is jól ismerik, kitűnően használják azt. Tegnap este egy tűzdémon ellen küzdöttem, de harcoltam már víz-, sár- és jégdémon ellen is. A harcban használt fegyverük alapján neveztem el őket, különben nem sokat tudok róluk. Elég csúnyák szegények, és sötét aura lengi körül őket. Tényleg fekete, és csak úgy árad belőlük a rosszindulat!

Társam is van a harcokban, a neve Kai. Nagyon rendes fiúnak tűnik, de nem sokat beszél. Egy kicsit tetszik nekem. Magas, bátor és merész, mindig figyel rám, sokszor megmentette már az életem…

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 3 db)