Az okik és az omuk háborúja - II.

Fantasy / Novellák (605 katt) lylly
  2015.08.08.

Másnap reggel Yvonne még napfelkelte előtt felébredt. Tudta, hogy a reggelit mindenki a maga kedve szerinti időben veheti el, csak ezt fél hatig hajtsa végre. A többiek még aludtak, így nyugodtan átöltözhetett. Magára vette az öltözékét mindenestül. Hangtalanul kilépett a levegőre, becsukta az ajtót, majd az étkezőhöz indult. A könnyű, tavaszi szél meglobogtatta a haját. Még senki sem volt fenn ebben a korai órában rajta és pár konyhai alkalmazotton kívül. Többet közülük régóta ismert.

- Szia, én kis Yvonne-om! – üdvözölte kedvesen egyikük.
- Jó napot, Mrs. Harley! – köszönt vissza a lány, a pultról elvett egy adag ételt, majd odament ahhoz az asztalhoz, ahol tegnap is ült.
- Hogyhogy ilyen korán itt vagy? – kérdezte Mrs. Harley.
- Ki szeretnék menni a pályára még azelőtt, hogy a többiek felkelnek.
- Gyakorolni szeretnél?
- Igen. Az utóbbi időben nem nagyon volt a kezemben kard, és kimentem a gyakorlatból. Egy kicsit szeretnék visszazökkenni – válaszolta a lány.
- Rendben, akkor egyél csak! – mondta a nő, megveregette Yvonne vállát, és elsétált.

Yvonne most is csak keveset evett, de neki ez elég volt. Azután elköszönt, majd kiment a hatosok pályájára. Út közben felemelte azokat a kannákat, amikben a víz volt a harcosok számára. Ez akkor kellett, ha nagyon megszomjaztak. A pálya óriási volt. Az egész egy erdőben terült el, ahova ösvény vezetett. A hatodik évesek már bábukat használtak gyakorlásra, és a technikákat tanulták, ezért a terep is úgy volt kialakítva nekik. A lány letette a kannákat, elővette a kardját, és megforgatta a kezében.

„Jó érzés” – gondolta, majd a kardra erősített tokból kihúzta a tőrét. Azt is megvizsgálta, majd eltette. – „A kardot jobban szeretem.”

Újra ki akarta próbálni a villámkart, de azt inkább későbbre tartogatta. Bemelegítésként kétszer, lassan körbefutotta a területet. Mikor visszatért, már nem ment sehová. A többiek bármelyik pillanatban megérkezhettek…

***
Meg is jöttek. Élükön Eliseo Tame haladt, akit Yvonne szintén nagyon régóta ismert. Tame volt a felkészítő, avagy edző. Az hatosok között voltak Yvonne szobatársai. Mikor meglátták, kérdőn néztek Tame-re.

- Ő meg hogy kerül ide? Ő nem egy elsőéves?
Tame nem válaszolt.
- Látom, már bemelegítettél. Jól tetted, bár azt hiszem, neked ez szinte felesleges volt – fordult Eliseo Tame Yvonne-hoz.
- Tudom. Csak szórakozásból csináltam, amíg rátok vártam – felelte a lány.
- Rendben – nézett vissza Tame a többiekhez. – Bemelegítésként fussatok egy kört a terület körül, aztán ide gyertek vissza!
Mikor Yvonne felállt, hogy ő is fusson, Tame visszanyomta a földre.
- Te maradj itt! Jó lenne, ha minél később szereznének tudomást a beültetésről!

Yvonne engedelmeskedett. Mikor mindenki visszaért, sorokba rendeződtek. Némelyikük még szuszogott egy kicsit, de nagyjából mindenki csendben volt.

- Névsorolvasás! – kiáltotta Eliseo Tame. – Ebben a csapatban már van olyan, akinek sorszáma van. Az ilyen emberek tudják a maguk számát, ezért azt fogom olvasni! Majd később elmagyarázom annak, aki nem tudja a dolgokat a sorszámokkal kapcsolatban – közben folyamatosan Yvonne-t figyelte, aki bólintott ezek hallatán.

Tame tehát megtartotta a névsorolvasást.

- Hidgen!
- Jelen!
- Dunch!
- Jelen!
- Blundell!
- Jelen!
Mikor Yvonne nevéhez ért, csak ennyit mondott:
- Első!
És Yvonne válaszolt:
- Jelen!

Senki sem értette, hogy neki miért van sorszáma, a többieknek pedig miért nincs. Mellesleg azt sem értették, hogy miért van Yvonne Noke, egy tizenhat éves lány, akinek ez az első éve, velük, a hatosokkal, akik már mind huszonkét-huszonhárom évesek. Meg is kérdezték:

- Te meg mi a francot keresel itt?! Húzzál vissza a korcsoportodhoz! – ordította le egy lány, Abby Obson.
- Nem mondhatod meg nekem, hogy mit csináljak, és mit nem, mert nem vagy a vezetőm. Mellesleg ha akarod, elintézhetjük ezt egy párbajban – válaszolta Yvonne rezzenéstelen arccal.
- Rendben! – mondta Abby fellelkesülve, és gonoszul vigyorogva húzta elő a kardját.
- Állj, lányok! Hagyjátok abba! – sietett oda Tame, és Yvonne felé fordulva ijedten folytatta. - Yvonne! Ezzel nem lehet viccelődni! És mit mondtam volna Cliff-nek, ha Abby-nek valami baja esik?
- Semmit. Úgysem öltem volna meg! Ő nem ellenfél számomra.
- A kis beképzelt! Még hogy megölni engem! – háborodott fel Abby. – Elsőéves, mégis azt hiszi, hogy meg tud ölni engem! Nem is tudom, hogy hogyan került ide. Nem kéne itt lennie! Eliseo Tame! Ki ez a csaj, hogy a hatosokhoz jöhetett?
Tame sóhajtott egy nagyot.
- Egy ember, aki átesett a beültetésen. A többi magánügy, amit rajta, Cliff Scorpe-on, és még egy pár emberen kívül senki sem tud. Na, elég a kérdésekből, munkára!
- Mi az a beültetés? – kérdezték az emberek egymástól.
- Nem tudom én sem – válaszolták a kérdezettek.

Egyedül egy ember nem értetlenkedett Yvonne-on és Eliseo Tame-en kívül. A lány Mirna Gare néven jelentkezett ide. Yvonne tudta, hogy Mirna őt bámulja, és tudta azt is, hogy miért. Ránézett, majd elkapta a tekintetét.

„Ő az oki – gondolta Yvonne. – Még nincs itt az ideje, hogy megöljem.”

***
Nemsokára már a bábukkal foglalkoztak.

- Szóval! Minden bábunak máshol van a legsebezhetőbb pontja. Ezt jól meg kell figyelnetek, és ki kell tapasztalnotok. Ezeket a pontokat kell támadnotok. Az csinálja jól, aki ezeken a helyeken hasít bele a fatestbe. Most mindenkinek van egy külön „ellenfele”, akivel gyakorolhat. Nemsokára már mozgó bábukra kell támadnotok. Mindenki kezdje el a gyakorlást! Én majd körbemegyek, és megmondom, hogy jól csinálja-e, vagy sem az illető – adta ki az utasítást Tame.

A körben felállított bábuk előtt álltak az emberek. Yvonne egyik oldalán Olin Cobb, a szobatársa, másik oldalán pedig Abby Obson volt. Már mindenki erősen próbálta „megsebezni” a fabábukat, Yvonne viszont csak háttal dőlt neki, a kardja mellett.

- Te meg mit állsz ott? – kérdezte a már kifulladt, verejtékező Abby a lánytól.
- Yvonne! – ment oda Eliseo Tame is, mikor meghallotta a kérdést. – Neked is gyakorolnod kellene!
- Rendben – mondta Yvonne, és a fabábu elé állt, felé fordulva, és a következőt már a deszkáknak szánta. – Viszlát!

Felugrott „ellenfele” fejének magasságába, ami kábé három, négy méter lehetett. Egy mozdulattal levágta annak fejét, majd visszaérkezve a földre újra a faanyagból készült testnek dőlt. Mindezt olyan gyorsan csinálta, hogy csak annyi látszott az egészből, ahogyan odaállt a bábu elé, majd, miközben leesett annak feje, ő már újra nekidőlt a deszkáknak. A kardját a hátára erősített tartóba csúsztatta, majd megszólalt:

- Megyek, és felkantározom Shadowt, a lovamat. Ha jól tudom, ezután lovas edzés lesz… Eliseo! Illusiont is lecsutakoljam?
- Aha… - válaszolta Tame, majd az indulni készülő lány után szólt. – Yvonne! Beszélhetnék veled?

Eliseo Tame nem volt idősebb, mint a többiek. Huszonegy éves múlt. Egy személyben Yvonne nevelőapja volt az övé is. Magyarul mindkettőjüket örökbe fogadták, mondjuk úgy. Eliseo nem állhatott katonának, mert egy régebbi sérülés miatt nem lehetett elvégezni rajta a beültetést. És csak az lehetett katona, akinek ehhez megfelelt az egészsége. Ezért nem lett „beültetett katona”, csak edző. Edző, aki a „beültetett katonákat” tanítja harcolni. Ezt rettentő akaraterővel érte el. Meggyőzte apját. Kérlelte, hogy eddze meg őt, és ha már olyan katona nem lehet, akire szükségük van egy csatában, hadd legyen legalább a felkészítőjük. Sok győzködés után végre Cliff tanítani kezdte, és pár év múlva (körülbelül tizennégy-tizenöt évesen) már ő is egy volt a tanítók közül. Az elején a harcos jelöltek kinevették, de aztán, mikor megérzékelték a képzettségét, tisztelni kezdték. Azóta eltelt hat év. Ő lett a legprofibb az összes felkészítő közül.

- Persze – mondta Yvonne, és visszament Eliseo-hoz. – Mondd!
- Egy hónap múlva lesz a beültetés a szomszéd faluban. Itt utánuk egy héttel. Addig megkérlek, hogy ne legyél ennyire ügyes! – mondta Eliseo, és saját szavai hallatán is mosolyra fakadt.

Yvonne is elmosolyodott, és hirtelen megölelte Eliseo-t. A többiek felvont szemöldökkel néztek rájuk, mivel hallani nem hallották, csak látták a történéseket.

- Majd próbálkozok, Bátyus! – mondta Yvonne, Eliseo pedig összeborzolta húga haját, kibújt az öleléséből, és visszament a többiekhez.

Yvonne odagyalogolt az istállókhoz, ahol minden harcosnak volt egy saját lova. Az övé, Shadow, a fekete andalúz kanca, mint legtöbbször, most is a helyén volt, a leghátsó bokszban. Mellette Eliseo lova, Illusion állt, az almásderes, azték ló. Először Illusiont készítette elő, majd Shadowt. Tudta, hogy a többiek még ellesznek egy ideig, ezért gyalog vezette a lovakat az erdő felé. Félúton már találkozott az egyik harcossal, aki az istálló felé tartott, majd egyre többen haladtak el mellette. Mire odaért, már a bátyján kívül senki sem volt ott. Átadta a lovat a tulajdonosának, majd felült a sajátjára. Eliseo és Yvonne a lovaikon ülve várták a többieket, akik nemsokára szállingózni kezdtek a helyszínre. Mikor mindenki megérkezett, Eliseo Tame kiadta az utasítást:

- Pontosan előttünk láttok egy ösvényt. A szélén pirosra festett botok jelzik az irányt. Ezen az ösvényen kell végigérnetek egy óra alatt. Nem verseny, nem lesz olyan, hogy az első akármit elnyer, csak az a lényeg, hogy egy óra múlva mindannyian itt legyetek! Az út során találkozhattok kidőlt fával, remélem, ez nem lesz akadály számotokra, emelkedőkkel, domboldalakkal, valamint lejtőkkel. A terület sziklás, lehetőleg ne menjetek neki egyiknek se! Ha mindenki visszajött, levezetésnek elmegyünk ügetni a tópartra. Majd adnak nekünk ebédet, és ott folytatjuk a gyakorlatozást. A parton van lehetőség kikötni a lovakat, szóval nem fognak elkóborolni… – mondta Tame. Yvonne-hoz fordulva halkan odasúgta neki: - Ne legyél benne az első tízben!
A lány bólintott.
– Készüljetek fel az indulásra! Ha azt mondom, hogy rajt, akkor húzzatok bele! Vigyázz, kész, rajt! – mondta Eliseo, a többiek pedig nekivágtak az ösvénynek.

Előző oldal lylly