Esti harangszó

Szépirodalom / Novellák (578 katt) Dawn Bat
  2015.02.28.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2015/3 számában.

Mindennap hajnali öt órakor, pontban öt órakor már ott állt a kis bódéja előtt a Főtéren található park bal oldalán. Ahogy megszólalt a szemben lévő templom nagyharangja, már nyílt is a bódéajtaja. Mielőtt belépett, erőteljesen beletörölte cipője talpát a lábtörlőbe, nem sietett, rengeteg ideje volt még a hivatalos órarend szerinti nyitáshoz. De ezt minden hajnalban már huszonöt éve így csinálta: ajtónyitás, lábtörlés és abban a pillanatban felkapcsolta a villanyt is. Majd a sarokban álló seprű után nyúlt, egy szem por-piszok nem volt a földön, de ő még is ezt tette... sepregetett.

Nem volt nagy a bódé, csak az volt benne, amire szüksége volt: egy kisebb íróasztal, pici szekrény polcokkal és egy szék, ja, és egy nagyon öreg Szokol rádió.

Visszatérve a reggeli tevékenységhez, sepregetés után portörlés és az ablakot törölte meg, miután elkészült, körbenézett kicsiny birodalmában... pödrött fehér bajusz megrándult, szemét hunyorította és egy megelégedett huncut mosoly ült ki az arcára. Furcsa morgás hallatszott, mormolás féleség:

- Így már jó – odalépett az asztalkához, határozott mozdulattal hátrahúzta a széket, leült.

Pár pillanat telt el így, s közben a szemközti templom kertjében figyelte a tiszteletest, aki egypár szálrózsát, vöröset, metszett le s ott helyben vázába tette. Tekintetük találkozott, bár soha nem beszéltek egymással, de tudták abban a kicsiny időtöredékben, hogy mennyire is ismerik egymást. Huszonöt éves furcsa barátság állt már a hátuk mögött.

Megint egy morgás féleség hallatszott:

- Jó reggelt,"vén csuhás"! Imádkozz lelkemért!

Valószínű a tiszteletes is jó reggelt kívánhatott, mert mozgott a szája és utána keresztet vetett.

Bekapcsolta a rádiót. Mindig ugyanaz az adó ment, klasszikus zeneadó: Vivaldi, Mozart, Chopin és a többiek, rajongott értük. Szabad idejében hegedült és a műveikből játszott. Már is jobban érezte magát, ahogy meghallotta Beethoven 9 szimfóniáját. Kihúzta az asztalka fiókját s kivett egy füzetet, írószert, szépen katonás rendben kirakta a busz- és villamosjegy tömböket. Mire mindezekkel készen lett, fel is tűntek az első emberek a Téren s távolról hallani lehetett a közeledő villamos halk zakatolását. Ott ült kackiás bajuszával, tiszta, élére vasalt egyenruhájában s a végtelenül kedves mosolyával az arcán... várt, várta az első vevőket.

***
- Reggelt, egy villamos jegyet kérek - törte meg Vivaldi kellemes dallamát.
– Jó reggelt, uram, remélem, jól van s kellemes lesz a napja! Tessék a jegy!

És ez így ment zárásig. Akárhogy szóltak hozzá, mindig megkérdezte: Jól van, ura... Hölgyem, csodálatos a frizurája... Kis öreg, ma vigyél haza jó jegyet, és ehhez hasonlókat mondott a vásárlóknak.

Mindenkivel figyelmes volt, ismerte az embereket... De egyik nap feljelentés érkezett a főnökeihez, ugyanis gorombán rá kiáltott egy hölgyre, aki a férjével az egyik buszjáratra akart jegyet venni. Nem is értette a főnöke, hogy mit jelentsen ez, ezért azonnal kiment a jegyárushoz, de mire odaért, nem volt kivel beszéljen...

A Főtérre nagy szirénázással megérkezett a mentőkocsi, de sajnos az öregemberen nem tudtak segíteni, agyvérzés... Meghalt.

***

A jelentésben, ami a főnöke asztalán hevert, majd egy fiók mélyére s feledésbe is merült, ez állt:

"... hangos és erélyes szóval illette XY nevű hölgyet, aki jegyet óhajtott vásárolni, majd kinyúlt az ablakon és megragadta a hölgy ruháját, rángatni kezdte, kidülledt szemekkel nézett rá s a következőt mondta:

- Az Ördög vigyen el, hívjad már!"

A szemtanuk szerint kérte a hölgyet s annak férjét, hogy hívják ki a mentőt, mert nagyon rosszul van, de ezt nem hallották, csak a fent leírt megjegyzést. Ezért jelentették fel...

***
Zúg a Főtér a templom nagyharangjától, búcsúzik a „vén csuhás” barátjától...

Előző oldal Dawn Bat