Hearts of Europe - Ördögkórus

A jövő útjai / Novellák (706 katt) Grigorij Proverka
  2015.01.30.

Mintha magának az Ördögnek kórusa volna.
Dörgés.
Robbanás.
Halál.
Megnyíltak a Pokol kapui. Hallom őket. A távolból. Legalább ezer fajta hang. Ezer ágyú. A bretonok. Itt vannak. Megnyitották a kaput az Alvilágba. Iszonyatos. Körülöttünk csapódnak bele a megkínzott földbe. És felrobbannak. Rémesen hangosak. A bombák.
Fülemből vér folyik. Forró vér. Nem bírom ki.
Ki vagyok én?
Egy Oszlopőr. Egy gibraltári. Egy senki. Egy halott.
Halott vagyok és tudom, csak még élni vágyom.
Élni vágyom, ezért írok. Írok, ameddig végleg meg nem halok.
Úrnőm, az Őrület!
Hiszen őrült vagyok.
Hiszen körülöttem mindenki őrült.
Az egyik a földön fekszik. Nevet. Őrülten nevet. Próbálja elfojtani a hangokat. Az Ő füle is vérzik. Ő sem bírja. Körülöttem senki sem bírja.
A Százados úr?
Ő a legrosszabb.
Csak mereven bámul ki az ablakon.
Kinézek hát én is.
Egy ház most omlik össze. Egy spanyol ház. Egy még élő húscsomó kúszik ki a romok közül. Deréktól felfelé szénné égett. Derékon alul pedig... Nos... Hiányos. Egyik lába a combtőtől, másik a térdtől lefelé hiányzik. Csak vörös húscsomókat és véráztatta rongyokat vonszol maga után a földön. Az utca közepére kúszik. Nem ordít, csak lefekszik. És meghal.
Megdöglött.
Ő is.
Mint mindenki más.
A Százados úr elfordítja tekintetét.
Én követem.
Odakint tovább szól az Ördög kórusa.
Bumm-bumm!
Itt egy másik közülünk.
Ő is őrült.
Remegve járkál, rángatózik. Minden robbanás után görcsbe rándul a teste.
Az öklébe harap, próbál lenyugodni.
Neki nem megy.
Írnia kellene, ha nem remegne. Megnyugtatná.
Engem is megnyugtat. Ebből tudom, hogy még élek, hiába vagyok halott.
Megremeg a ház fala.
Egy hangos dörej a ház mögül. Pereg a vakolat, akadozik a világítás.
Elment az áram.
Sötét van, hiába hajnalodik.
És most egy ordítás.
Egy Negyedik rohan be folyosóról. Egy Kölyök.
Csurom vér.
Meghaltak négyen, azt mondja. Cafatokra robbantak.
Leül a padra és sírni kezd.
Még mindig nincs áram.
Reméljük, hogy nem a villanyszerelő halt meg.


A távolban elhalt a kórus.
Abbamarad a Bumm-bumm!
Csend.
Régen hallottalak, barátom.
Végre csend van.
Csak a halk, fojtott vinnyogást hallom a padlón fekvőtől. Csak a ceruza kopott maradéka serceg a kezemben. Csak a lapok járnak az ujjaim alatt.
Végre csend van.


Ám nem tart soká.
Halljuk a távolból.
Ordítás és kommandírozás.
A Százados úr is rákezd.
Jegyzetelj, Hadírnok! Ezt mondja.
Jegyzetelek.
Előkerül a machingeber. Kitámasztják az ablakba.
Fegyverolaj szaga száll a levegőben.
Hamarosan újra megszólal az Ördög kórusa.
Második felvonás.
Mi, magyarok és horvátok védjük a házat. Fedezzük az utcát.
Itt nem törnek át.
Bretonok jönnek, franciák, spanyolok és portugálok.
Sokkal többen.
Mint a sáskák a hajnali ködben.
Halljuk őket. Látjuk őket. Érezzük őket.
Ott elől. Most másznak elő az árkaikból.
Szerencsétlenek a füsttengerben.
Halljuk a vezényszavakat. Halljuk, de nem értjük.
Ezek a kelták...
Kidugjuk a puskacsöveket a pince ablakain. Csattan a zár a machingeberen.
Jönnek a ködben!

Halljuk őket.
Ezek nem a skandinávok, vagy az oroszok.
Ezek nem ordítanak és nem rohannak kétségbeesetten.
Csak lassan masíroznak előre.
Lopakodnak. Legalábbis próbálnak.
De mi látjuk őket.
Tudjuk, hogy hol jönnek.
Ott, a leomlott ház romjai között.
Legalább százan.
Mi húszan vagyunk.
Négy már halott.
Tüzet nyitunk.
Én írok.
Ők jönnek.
Közel kúsztak hozzánk és most rohannak.
Dörög a machingeber. Ezt tudja a cseh pilka.
Szórja a golyót.
Dörögnek a molcsvai puskák is.
Hull a breton.
Hull a francia.
Hull a spanyol.
Hull a portugál.
Gibraltárnak véráztatta földje keblére boldogan száll megannyi lélek.
Ők is meghaltak, minket itt hagytak.
Játsszuk tovább az ördög kórusát.
A Nevetős mosolyogva lő és tölt egymás után. Olyan sebes, akár a Halál kaszája is lehetne. Eleven emberként is látom.
A Remegős forgatja a pilkát. A gépágyú, a machingeber tűzlánc koszorút köt a Háború istennőjének hajába.
A Százados úr kommandíroz. Hangját elnyeli a durrogás.
A Kölyök mellettem ül.
Még csak gyerek.
De már Ő is érzi.
Itt megtanulod, hogy jobb neki nem ellenállni.
Hagynod kell neki, hogy nyugodtan vezessen végig a Sötét folyosón. Hadd ízleltesse meg neked a Halál keserűen édes ízét.
Úrnőm, te drága, ki Őrületet adtál nekünk!
Neked szánom ezt a lelket is, itt, mellettem.
Fogadd őt is kebeledre!
Hiszen ép elmével itt nem bírhatja ki!
Küzdj az életért, Katona! Ezt mondom neki mosolyogva.
Ölj! Ölj többet és többet! Szabadulj meg az emberség kicsinyes látszatától!
Nem vagyunk többek vadaknál, akik a civilizált világban elvesztették maguk mellől a valódi szellem útmutatását.
Lásd, fiam! Lásd az emberi lélek valódi, sötét oldalát!
Nem mozdul.
Csak néz maga elé.
Bajtársainak vére lassan görgedezik a homlokán.
Közeledik felé.
Én már átéltem.
Most már a Sötét folyosón jár.
Ó, te drága Gibraltár, fogadd őt kebeledre!
Ó, te drága Úrnőm, mutass neki utat!
Ó, te drága Őrület, vedd el tőle a Reményt!

Itt már úgysincs arra semmi szükség.

Hiszen látom a szemében, már Ő is halott.
Akárcsak mi mindannyian.
Ezernyi holt lélekkel egy dobozba zárva, egy romos város börtönében.
Sok száz őrült halandó egy cél érdekében.
Ölj! Ölj, többet és többet. Sose lankadjon a fegyelmed.
Mert ha nem így teszel, akkor a következő pillanatban téged ölnek meg.

Előző oldal Grigorij Proverka