A kérdés

Szépirodalom / Novellák (708 katt) maggoth1
  2015.01.08.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/12 számában.

Jerry félórával korábban ért be a munkahelyére, elővette aktuális olvasmányát, és belemerült. Tökéletesen részévé vált a történetnek, mint mindig. Kamaszkorában a szülei még pszichiáterhez is elvitték, mert gyanúsnak találták ezt az elmélyedést, de a szakember csak annyit állapított meg róla, hogy vérbeli könyvmoly. Az ifjú Jerry Brain érzékenysége azonban más területen is megnyilvánult: időnként látta a jövőt, noha erről mélyen hallgatott. Kénytelen volt titkolni különös adottságát, mert akárhányszor csak beszélni próbált róla valakinek, iszonyatos rosszullét pecsételte le az ajkát. Alig haladt néhány oldalt az olvasásban, nyílt az ajtó, és Howard Blumsky lépett be rajta, aki a szomszédos asztalt birtokolta, és Jerry csekély tagot számláló baráti körébe tartozott. A magas, jóképű, hátrazselézett hajú férfi gunyoros pillantást vetett rá.

– Üdv, mit olvasol már megint?
– Áh, csak egy lektűrt – legyintett Jerry. – Két fickó küzd teljesen értelmetlenül egy összeomlófélben lévő templomért. Az egész történet tulajdonképpen egy nagyívű metafora életről, szerelemről és nőkről.
– Aha – bólogatott Howard. – Szóval engem nem érdekelne.
– Nem – ismerte el Jerry kesernyés lemondással a hangjában. – Téged nem annyira.
– Hű, de várom a hétvégét! – váltott témát a piperkőc külsejű Blumsky, miközben elterpeszkedett a saját asztalnál. – Azért lássuk be, nem mindennapi esemény egy céges víkend a Karib-tengeren! Még most is nehéz elhinni, hogy a főnökség képes ilyen nagylelkű gesztusra.

Az alacsonyabb termetű Jerry egyetértően bólogatott. Az iroda vezetőit tényleg megszállhatta valami, mert idáig nem akadt rá példa, hogy befizették volna valamelyik kirendeltség dolgozóit egy tengeri vakációra.

– Képzeld csak el – villantott rá cinkos vigyort Howard –, kikötünk egy egzotikus szigeten, és fűszoknyás lányok sereglenek elénk élénk színű koktélokkal a kezükben!
Nem szabad eljönnöd erre az útra! – Jerry legszívesebben Howard arcába üvöltött volna, de már attól is émelyegni kezdett, hogy felötlött benne ez a gondolat.
– Az biztosan nagyon jó lesz – nyögte ki nagy nehezen, amikor összeszedte magát.
– Naná – bólogatott Howard, észre sem véve barátja belső küzdelmeit –, bár lefogadom, hogy te az egész út alatt a kabinodban fogsz olvasgatni.
– Meglehet – helyeselt Jerry. – Olvasni jó.

Ez vált a végszavává, mert kezdett a helyiségbe szivárogni a többi kolléga, és kisvártatva a beesett arcú irodavezető, Greg Styles is megérkezett. Jerry tette a dolgát, de lélekben messze járt. Sokszor szerette volna meggátolni a vízióiban előrevetített eseményeket, de semmit sem tehetett ellenük. Egyszer látomása támadt, hogy újévkor eltöri a lábát, ám hiába zárkózott a lakásába, egy rázuhanó könyvespolc elvégezte, amit egy hó alatt lapuló jégfoltnak kellett volna. Arra a következtetésre jutott, léteznek olyan dolgok, amelyek eleve elrendeltettek.

Képek rohanták meg az utaztatásuk eszközéül szolgáló óceánjáró, a Góliát pusztulásáról. Kifehéredő ujjakkal az asztal peremébe kapaszkodott, nehogy előre zuhanjon. A hajó elsüllyedéséről szóló látomások öt napja kezdődtek, és mindig ugyanazt a forgatókönyvet követték. A fedélzeti étterem teraszán iszogató utasok gondtalanul cseverésztek, amikor egyik pillanatról a másikra egy vihar közepén találták magukat. Az nem derült ki, miként keveredhetett a korszerű berendezésekkel felszerelt Góliát ilyen ítéletidőbe, Jerry csupán annyit érzékelt az egészből, hogy pillanatok alatt elszabadult a pokol. Az ultramodern vízi jármű léket kapott, és süllyedni kezdett, aminek hatására pánik tört ki. Az egyik pincér elhaló kiáltással a tengerbe zuhant, miközben a rémült emberek egymást tiporva a mentőcsónakok felé tülekedtek az irreálisan megdőlt fedélzeten. Howard véres rongybabaként egy felborult asztal alatt hever, megüvegesedett tekintetében kihunyt az élet.

Jerry a kabinjában heverészett, amikor a végzet pörölye lesújtott. Törött tárgyak záporoztak körülötte, miközben egy hatalmas, sárga, műanyag bőrönddel a kezében kifelé igyekezett. Sikeresen kijutott a főfedélzetre, ám ott egy kapitális méretű hullám átröpítette a korláton, és ő végtelennek tűnő zuhanás után a tengerbe csapódott. Riadtan kapálózott, hogy áttörje a buraként ráboruló víztömeget, és az utolsó erejével kitapogatta a saját poggyászát, amely a feje felett lebegett. Vizet köhögve a felszínre jutott a bőrönd segítségével, aztán azt használva tutajként eltávolodott a süllyedő Góliáttól. A vízió ekkor idősíkot váltott, és Jerry ismeretlen parton találta magát. Lába mellett ott hevert a poggyász, ő pedig egy hegy tetején állt, és az alant elterülő vidéket kémlelte. A kies tájékon nyoma sem látszott modernebb épületnek, de még egy primitívebb bennszülött falunak sem, ami arra utalt, hogy egy lakatlan szigetre vetette a végzet.

Jerry megrázkódott, és visszatért az iroda steril valóságába.

– Jól vagy? – tudakolta a közelében ülő Howard, baráti gesztussal felé nyújtva egy zsebkendőt. – Egy ideje úgy meredsz a képernyőre, mint aki kísértetet lát.
– Minden rendben – válaszolta kábán a könyvmoly, miközben megtörölgette a homlokát. – Csak kicsit elméláztam.

A karibi víkendig hátralévő időszakot álomszerű transzban töltötte. Rengeteget rágódott rajta, miként tudná a rá váró helyzetből a legjobbat kihozni. Élete során számtalan filozófiai művet olvasott, amelyek azt állították, a helyes válaszhoz a megfelelő kérdést kell feltenni. Ébredéskor végül rálelt a megoldásra, amitől egyszerre minden sokkal egyszerűbbé vált.

Kirohant a lakásából, és némi keresgélés után megtalálta az egyik környékbeli üzlet kirakatában a vízióiban látott sárga, műanyag bőröndöt. Kiderült, hogy nemcsak masszív darab, hanem százméteres mélységig vízhatlan is. Megvette, aztán beszerzett még néhány dolgot, és egy taxival a kikötőhöz vitette magát. A sofőr útközben egy szót sem szólt hozzá, talán megérezte, hogy utasának nincs kedve beszélgetni. Az iroda dolgozói a Góliát feljárója előtt gyülekeztek, már csak rá és Greg Stylesra vártak.

– Könyvek? – kérdezte Howard szarkasztikusan, amikor felfedezte Jerry poggyászát. – Magaddal hoztál egy komplett könyvtárat?
– Úgy van – felelte ő szégyenlős mosollyal.
– Jó ég! – sóhajtotta eltúlzott megbotránkozással Howard. – De hiszen csak két napra megyünk, cimbora, nem egy emberöltőre!

Jerry vállat vont, aztán amikor az irodavezető is felbukkant a csoportosulás szélén, megragadta a bőrönd kézreálló fogantyúját, és felfelé indult a csúszásgátló lécekkel borított pallón. Mielőtt taxit fogott volna, bejárta a környékbeli antikváriumokat. A világirodalom páratlan gyöngyszemei mellett gyógynövénykalauzok és túlélési kézikönyvek garmadáját gyűjtötte be. Szerencsére az utolsó pillanatban eszébe jutott a kérdés, amelyet számtalan bibliofilnek feltettek már az idők folyamán: milyen könyveket vinnél magaddal egy hajóútra, ha előre tudnád, hogy egy lakatlan szigeten rekedsz?

Előző oldal maggoth1
Vélemények a műről (eddig 2 db)