Kirándulás a párolgás birodalmába

Szépirodalom / Novellák (645 katt) T. Bálint
  2014.10.06.

Magok sarjadtak bennem, virágok nyíltak a testemben. Agyamat savban oldott gondolatok öntötték el. Macskakövesúton sétálni mentem, aminek a réseiben titokzatos kék fény égett. Csak végig akartam menni a Sárgakövesúton, végig a Sárgakövesúton. A lét párologni kezdett, elillant, semmivé foszlott. Nem volt igaz a Valóság, csupán szemfényvesztés. Lebegtem, nem éreztem már a testem, Én voltam, Én a szellem. Rozsdás kés fúródott a szívembe. Nem akartam mást, mint visszaszaladni a rideg, sötét toronyba. Teát főztem, hogy az idegen lázat csillapítsam. Bebújtam bűzlő lyukamba, rothadástól hemzsegő emberi vackomba. Mint holmi különc szörny a koporsóból, a takaró alól úgy kukucskáltam ki. Repültem az űrön át, Én az üstökös, egészen föl a lélek mélységéig. Találkoztam a szivárványlényekkel, lelkem lakóival. Akkor és ott kristálytükrön keresztül szembenéztem önmagammal. Végtelenek tűnő csigalépcsőn ereszkedtem le agyam fellegeiből a testembe.

Előző oldal T. Bálint