Linktár

Alkonyat

Mikor az est leszáll,
mindenki másra vár.
Leány a fiút,
fiú a leányt.
Nap a holdat,
hold a csillagot.
Fák a langyos szellős
fuvallatot.
Csak én ülök némán csendesen,
reám nem vár már senki sem.
Én sem várok már csodát,
elmúltak azok az éjszakák.
Mikor ajkad égett ajkamon,
kezed nyomán csillagszóró
szikrázott.
Szívem hangosan dobogott,
hallgatták fenn az angyalok.
Patak habja vígan csobogott,
szerelmünknek ez adott dallamot.
Ahogy jött az éj, úgy szállt tovább,
vitte lelkem fájó sóhaját.
Néztem a pirkadó napot,
vártam a csendes holnapot.
De megmozdult a nagy világ,
kezdte életét a táj.
Hold apó behunyta két szemét,
csillagait aludni küldte
szerte szét.
Már újra a nap ragyog,
csak én látok sötét égboltot.
Felállok s én is ballagok,
ha már úgysem ragyognak a csillagok.
Szemem párás… köd talán?
Nem, csak a könnypatak csordogál,
ne sírj - súgja valaki.
Csak az élet tolt veled így ki.
De elmúlik nem soká,
add helyébe új csodát.