Árnyak ölelése IV.

Fantasy / Novellák (839 katt) bel corma
  2014.04.29.

A Látó

Már indulásra készen álltak, de Ameliát nem hagyta nyugodni egy gondolat. Tisztában volt vele, hogy hajnal előtt még el kell intéznie valamit. Csendesen közelítette meg a feketére festett házat. Az emeleten szürkés fény derengett és megrebbent a függöny. Elmosolyodott. Tudta, hogy már várják! Akadálytalanul jutott fel az emeletre, és óvatosan lenyomta a kilincset. Az ajtó nyitva volt...

A szobát édeskés illatú füst lengte be, ami a kékes fénnyel lobogó gyertyákból áradt. A falat, a padlót, de még a mennyezetet is feketére festették. A szoba összes berendezése egy asztal és két szék volt. Az asztalnál egy középkorú, őszülő hajú nő ült. Könnyű, sötét selyemruhát viselt, ami nélkülözött minden pompát. Mosolygós, zöld szemében megcsillant a gyertyafény.

- Már vártalak téged, gyermekem...

Amelia óvatosan leült a nővel szemközti székre.

- Tudod, hogy miért jöttem hozzád, igaz?
- Látom azt, hogy kétségek gyötörnek téged a küldetéssel kapcsolatban.
- Tudod, az előkészületek... Simán mennek a dolgok, minden olyan könnyen összeáll, mintha...
- Előre megtervezték volna? - a Látó bölcs tekintete megrebbent.
- Igen... Nagy anya, kérlek, segíts, mit tegyek?

Az asszony töprengett egy sort, mielőtt megszólalt volna.

- Próbáld meg a szíveddel nézni a dolgokat! Nem minden az, aminek tűnik... A szép néha undorító és rohadt belül, a csúfról pedig kiderül, hogy egyáltalán nem gonosz... Kérdőjelezz meg mindent, amit látsz, inkább a belső hangodra, a megérzésedre hallgass!

A lány fáradtan hátradőlt a széken és felsóhajtott.

- Nem hangzik túl jól...
- Lesz még rosszabb is! Az út végén szembe kell majd nézned a saját félelmeddel is...
- Túlélem... ezt az egészet?
- A jövő folyton változik attól függően, hogy milyen döntéseket hozunk...
A fejvadász keserűen elmosolyodott.
- Mindig rejtvényekben beszélsz... Nem könnyíted meg a dolgomat!

A nő közelebb húzta a székét a lányhoz és mellé ült. Szemében különös fények gyúltak és gyöngéden megfogta Amelia kezét.

- Gyermekem... Mintha csak tegnap lett volna, hogy a bölcsődet ringattam. Apró voltál és törékeny, de most... Nézz csak magadra! Erős vagy... Erősebb, mint hinnéd!
- A sötét úrnő... megnyilatkozott? - a lány érezte, ahogy az ajka kiszárad.
Az öregasszony megrázta a fejét.
- Némaságba burkolózik, de az ereje... Teljesen kitölt belülről. Utoljára akkor éreztem ezt, amikor...
- Amikor legyőzte a démonokat? - a fejvadász hangja rekedt suttogás volt csupán.
- Pontosan. Azóta csönd honol a mennyben, ám ez törékeny béke... A szörnyetegek sohasem tettek le arról, hogy bosszút álljanak azon, aki megalázta őket.
- Túl sokan vannak, Aleia - Mithra pedig egyedül néz szembe velük...
- Azért, ő sem tétlenkedik ám! - a Látó bátorítólag megpaskolta a lány kezét.
- Úgy gondolod, hogy a küldetésem része az Istennő tervének?
- Hamarosan minden mozaikdarab a helyére kerül! - a nő, látva a lány szemében felizzó indulatot száraz hangon felnevetett. - Ne aggódj, mára már kifogytam a rejtvényekből! - komolyabb hangon folytatta. - Mielőtt elindulnál, adnom kell neked még valamit... Ez az, meg is van! - egy fekete bársonyból készült erszényt varázsolt elő ruhája zsebéből és letette az asztal közepére. Amelia maga elé húzta és óvatosan kibontotta. Alig bírt megszólalni a döbbenettől.
- Aleia - Mithra fekete rúnakövei! - mondta remegő hangon. - Hogyan...
- Nekem... már nincs szükségem rájuk. Eddig engem segítettek, mostantól... téged szolgálnak majd. Ne aggódj, áldás van rajtuk!
- Köszönöm...
- Nekem az is elég köszönet lesz, ha épségben visszahozod őket! - Az öregasszony búcsúzóul még megsimogatta a lány arcát.

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 2 db)