Vámpírvadász V.
Fantasy / Novellák (1511 katt) | bel corma |
2013.12.26. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/2 számában.
Ekkor riadtam fel álmomból. Minden izmom pokolian sajgott az előző nap megpróbáltatásaitól, ám a térdem - szerencsére - már könnyedén hajlott. Nyögve feltápászkodtam az ágyról és kinéztem az ablakon. A horizont halovány, lazacszínben derengett, én pedig keserűen elfintorodtam.
"Lehet, hogy életem utolsó napkeltéjét látom..."
Az ágyam melletti apró asztalkán egy lavór víz, szappan és tiszta ruha várt rám. Rémlett nekem, hogy Georgina hozta be, mielőtt tegnap álomba zuhantam volna. Megmosakodtam és gyorsan felöltöztem. A boszorkány már a konyhában várt rám.
- Csomagoltam neked néhány dolgot, aminek talán hasznát veszed majd – suttogta, és a kezembe nyomta degeszre tömött hátizsákomat. Nem nagyon találtam szavakat a kedvességére.
- Nézd, én... Nem tudom, mit mondhatnék...
- Csak ígérd meg, hogy túléled ezt az egészet - hangjába mintha az aggodalom árnyai keveredtek volna. Hálás voltam azért, amit értem tett, de nem hazudhattam neki.
- Fogalmam sincs arról, hogy mi fog történni, de azt tudom, hogy le kell zárnom ezt a dolgot... Ma éjszaka véget ér.
- Akkor... Már nem tartozom neked?
Halványan elmosolyodtam és némán nemet intettem. A szemébe néztem és komolyabb hangon folytattam:
- Köszönöm... Mindent köszönök neked!
Amíg készülődtem, Georgina szótlan némaságba burkolózott. Éreztem, hogy vár még valamire, de tudtam, hogy azt a valamit én nem adhatom meg neki.
Elbúcsúztunk egymástól, és szomorú tekintete hosszan elkísért engem...
***
Délután értem el azt a helyet, ahol Ariel majdnem a véremet vette. Tűzifát gyűjtöttem, és jókora máglyát raktam a tisztás középen, majd szemügyre vettem a zsákom tartalmát. A víz és az élelem mellett találtam hat ezüst érmét is, amelyek nagyjából két hüvelyk átmérőjűek lehettek és Salamon pecsétjét ábrázolták. Forrón lüktettek a tenyeremben, és ezzel egy időben éles képek villantak fel lelki szemeim előtt. Georgina üzenetet is mellékelt a varázstárgyakhoz, amiért mérhetetlenül hálás voltam neki. Már tudtam, hogy mire használhatnám őket. Gondolatban újra hálát rebegtem a boszorkánynak...
Alkonyatkor meggyújtottam a máglyát, és lábaimat magam alá húzva leültem a tűz közelében. Mélyeket lélegeztem és igyekeztem megszabadulni minden zavaró gondolattól. Lélekben felkészültem az Ariellel való utolsó találkozásra. Nem kellett túl sokáig várnom...
Álmukból felvert madarak rebbentek fel nagy rikácsolás közepette a közeli öreg tölgyfáról. Lassan kinyitottam a szemeimet.
"Isten hozott... kedves!"
Előző oldal | bel corma |