Layla: az angyal, az ördög és a gyermek XV.

Fantasy / Novellák (876 katt) angyalka146
  2013.11.27.

Miután Lucifer elment, egyedül maradtam Ariellel. Vártam, hogy végezzen velem, de ő eltette a kaszáját és fáradtan leült mellém.

- Miért? – suttogtam, s közben fulladoztam a könnyeimtől. - Miért ölted meg a gyerekünket?
- Meg kellett tennem. A nefilinek nem élhetnek, te is tudod.
- De a gyermekünket? Hogy voltál képes?!
- Azt hiszed, nekem könnyű volt?! – csattant fel, majd ő is sírni kezdett. – Évezredek óta szeretlek, mindenhová követlek. Miután meghalsz az egyik testben, addig kutatok, míg újra rád nem lelek. Évezredek óta, Layla!
- Miért szeretsz engem? – most már ránéztem, de közben patakzottak a könnyei.
- Mert Isten ezt kérte tőlem! – tárta szét a karjait dühösen, majd magába roskadt és sírni kezdett. Még sohasem láttam ennyire sebezhetőnek. Szerettem teljes szívemből, ugyanakkor a fájdalom fellángolt bennem.
- Isten? Ne mondd, hogy Isten azt kéri, hogy egy embert szeress! – gúnyosabb élt ütöttem meg, mert tudtam, megbántom. Nem baj, hadd szenvedjen ő is egy keveset!
- Te nem vagy ember. Legalábbis a lelked nem az, sohasem volt – felelte fáradtan.
Szavai megdöbbentettek.
- Ha nem emberi a lelkem, akkor mi vagyok?
- Angyal – suttogta.
- Miért lettem ember?
- Nem tudom.
Egy percre mindketten elhallgattunk.
- Ha jól tudom, tilos az angyalok között a szerelem.
- Igen.
- Nem értem. Hogyan szerethetsz?
- Isten megparancsolta, hogy szeresselek. Én pedig beléd szerettem.

***

- Megnyugodtál már, Úrnőm?
Mammon volt az, aki ezt az ostoba kérdést feltette. A Pokol trónusánál állt minden
nagyobb rendű és rangú ördög, démon és lidérc, és várták, hogy Lucifer ismertesse a Menny elleni támadás tervét velük. Most azonban összehúzták magukat és várták, hogy Lucifer kitörjön. Vihar előtti volt a csend.

- Megöllek – suttogta halkan, de a teremben tisztán hallották szavait.
- Nem teheted, te is tudod. Ha megölsz, ki vezeti majd az ördögi seregeket? – kérdezte könnyedén.
- Nem baj, majd találok valakit helyetted. Megöllek – mondta újra, elnyújtva az „ö” hangot és székéből lassan felemelkedett.
- Ne hamarkodd el, leggyönyörűbb és legkegyetlenebb Úrnőm! Kellek neked.
- Csak akkor, ha engedelmeskedsz – most már felállt trónusáról és kezében megvillant a Tőr.
- Engedelmeskedek én, Úrnőm, de ami fontos, az fontos!
- Igen? – kérdezte vészjósló hangon. – Az én gyűlésemnél fontosabb a babázás?!
- Igen – felelte nyugodtan Mammon. – Szükségem van az ilyen kisded játékokra, hogy beinduljon a fantáziám. Babázás közben ötlöttem ki a Menny lerohanásának tervét.

Egy perc csönd borult a teremre. Lucifer habozni látszott. Bár szíve szerint kitekerte volna Mammon nyakát, de az ötletei kétségkívül zseniálisak voltak.

- Hallgatlak.
- Legyen meglepetés, Úrnőm! – mosolyodott el. – Készülj: három nap múlva megrohamozzuk a Mennyet.

***

Egy hidegfrontnak köszönhetően enyhült a kánikula, és kellemes meleg köszöntött be. Úgy gondoltam, ideje kimozdulnom otthonról és sétálni mentem a közeli parkba. Döbbentem láttam, hogy szemét sehol, a virágágyások rendezettek, a fű szépen lenyírva és gondozva, a közepén lévő kis tó kristálytiszta. Három hattyú úszott kedélyesen benne. Rájöttem, hogy régen csak keresztülvágtam a parkon, sohasem néztem meg, milyen. Elcsodálkoztam szépségem és lelkem nyugodtabb lett. Anyám azonban gondoskodott róla, hogy a törékeny békém ne maradjon meg.

- Mit csináltál?! – kérdeztem tőle dühösen, miután hazaértem.
- Hallottad. Elfogadtam a nevemben egy meghívást hétvégére.
- Amandáékhoz?! – üvöltöttem.
- Igen. Nem tudom, mi bajod vele – értetlenkedett, és tényleg nem tudott róla, mi bajom vele.
- Sajnálom, de nem megyek el.
- De elmész! – makacskodott anyám, s most már ő is dühös lett. – Huszonegy éves, fiatal, csinos lány vagy. Buliznod és szórakoznod kell, nem itthon ülnöd!
- De engedékeny lettél! – vágtam vissza. – Régen könyörögnöm kellett, hogy engedj el!
- Azóta változtak a dolgok – csendesedett el.
- Lehet – vágtam rá, s a szívemben fájdalom éget -, de az életem az enyém és én döntöm el, mit teszek vele.
Sarkon fordultam és felrohantam a szobámba. Uriel közönyösen nézett, majd megszólalt:
- Tényleg rád férne már egy kis emberi társaság. Miért nem mész el?
- Mert nem akarok! – kiáltottam.
- Jól van – emelte meg ő is a hangját -, de ne kiabálj velem!
- Ne haragudj! – roskadtam le az ágyamra és éreztem, hogy tűnődve néz engem.
- Ki ez az Amanda? – kérdezte végül. – Bántott téged?
- Egész életemben – feleltem, s az emlékektől összeszorult a szívem. Hiába évek teltek el, még mindig égették a lelkem az képek.
- Mit tett veled? – hangjában érdeklődés és együttérzés tükröződött.
Nehezen szedtem össze magam, fájt erről beszélnem.
- Tudod, én mindig is szegény voltam, mások levetett ruháit hordtam. Az apám elhagyott minket, anyám meg olyan, amilyen. Eléggé bunkó és buta is szegény, de mégiscsak az anyám. Amandának megadott az ég mindent, semmiben sem szenvedett hiányt. Gazdag, iskolázott szülők, szép ruhák, különórák. És a Jóisten gonosz lélekkel is megáldotta. Mindig minden alkalmat és legfőképp nyilvánosságot megragadott, hogy gúnyoljon engem. Soha senki nem szólt rá. Soha senki nem állt mellém és védett meg. Ez a buli is, biztos, hogy csak csodálni, meg gúnyolódni akar. Nem megyek el – csüggedt le a fejem. – Ha akarnék, se tudnék: egy göncöm sincsen.
- Ezen segíthetünk – mosolyodott el. Három hónap után most először láttam mosolyogni Urielt. Kedves volt és hihetetlenül vonzó. Kék szemei zafírként csillogtak, elvarázsoltak engem.
- Hogyan? – kérdeztem, miközben egy nagyot nyeltem.
- Egy kis varázslattal. Egy estére te is Hamupipőke lehetsz.
- És hol marad a hercegem? – kimondtam, mire végiggondolhattam volna. Egy pillanatra eltöprengett.
- Valószínű, hogy Azrael melózni fog, mint mindig. Majd én elmegyek veled.
- Kedves tőled, de nem beszélgethetek a levegővel. Így is zabosnak tartanak.
- Testet öltök arra a pár órára, nem lesz gond.
- Mit csinálsz? – pislogtam.
- Testet öltök, másképpen mondva: emberi formát veszek fel, és én is látható, hallható és tapintható leszek.

Előző oldal angyalka146