Szösszenet a 80-as, 90-es évek kazettavásárlási mizériájáról
Külvilág / Zenebona (1772 katt) | Homoergaster |
2013.09.10. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/6 számában.
A zenék gyűjtése és hallgatása a 80-as évek végén és a 90-es évek első felében még egészen másként zajlott, mint napjainkban. Ez a kor, a miliő, egy igazi hőskorszak a mai harmincas-negyvenes korosztály emlékeiben. Akik akkoriban a kor zenei trendjeit követték, a különböző műfajokat hallgatták - itt elsősorban a megtűrt, underground muzsikákra gondolok -, azok biztosan osztják a véleményemet. Nem tudom, a mai ifjúság ezt majd el tudja-e képzelni, tartok tőle, hogy nem, de azért néhány, szigorúan szubjektív gondolatban megkísérlem érzékeltetni.
A kor legfontosabb zenehordozói a Sony, Raks, vagy TDK cégek kazettáira tömegtermeléssel előállított, profi vagy egyáltalán nem profi hamis műsorosok voltak. Az egyeduralkodó bakelit mellett. Mégpedig általában 200-300 Ft-os áron, ami akkoriban tűrhető és megfizethető árkategória volt. Ebben a kis cikkecskében elsősorban a nem "profi" másolatokról emlékeznék meg. Tehát az említett cégek fekete, vagy átlátszó hordozóira felvett albumok az olyan kispénzű zenerajongók, mint személyem, legfontosabb forrásai voltak. Ez egészen a CD tömeges elterjedéséig tartott, sőt egy darabig még utána is, mivel a műsoros CD drága volt, a kazi meg olcsó.
A kazik szigorúan 60 percesek voltak. Ez azért volt fontos, mert a 90-esek drágábbak voltak, és azok egy oldalára elméletileg felfért egy teljes bakelit általában. A 60-asokra viszont nem, és ez a hamisítás szempontjából előnyösebb lehetett. A "cass" egyik oldalára - nem törvényszerűen az "A"-ra! - a korong "A" oldalát, a másikra a "B"-t vették fel. Na most! Ez azt eredményezte, hogy legalább 10 perc, de volt, hogy majd a fele is megmaradt a 30 percnek üresen! A lelkiismeretes iparosok azonban nem károsították meg a zenehallgatókat, nem bizony! A maradék helyet "end many more" jelzéssel kitöltötték valami más, de esetünkben metal "műsorosokról" lévén szó, mindig metal stílusú zenével. Így aztán minden megvásárolt kazi félig zsákbamacska lévén, még fokozta az egész "izgi" jellegét.
Egyrészt megvetted a ragasztott, színes fotókópiával jelzett albumot, meg még valamit, ami ritkán passzolt a főzenéhez, de még az is előfordult, hogy jó volt. Még olyan is megesett, hogy precízen feltüntették a "másik" előadót és számait, de általában nem. Az "end many more" volt a legelterjedtebb. Jellemző, hogy eleinte azt hittem, hogy ez egy zenekar, de persze hamar felismertem tévedésemet. Volt olyan azért, hogy megpróbálkoztak valamiféle tömörítéssel, bár ennek logikáját nem sikerült megértenem. Ilyenkor az lett a végeredmény, hogy a "B" oldalon már csak, mondjuk, két szám árválkodott a főelőadótól, aztán jött a ...valami. De a kazetta tele volt, erre figyeltek!
A legjobban a maxikkal jártunk. Ha megvettél egy tuti nyerő Napalm Death maxit "műsoroson", annak a túloldalán is volt egy maxi single hasonló stílusban. Ma is úgy gondolom, hogy 300 Ft-ért ez baromi jó üzlet volt. A mai mp3-mp4 korszakban ez fura lehet, hogy valaki azért gályázik heteken át, kuporgat, hogy egy hétvégén felvonatozzon a fővárosba 300 forintos hamisítványokat vásárolni. Nekem ez volt az életem akkoriban. Egész hónapban arról ábrándoztam a legperspektívátlanabb munkavégzések közepette, hogy ekkor és ekkor fölmegyek Pestre, és különböző elmebeteg muzsikákat fogok vásárolni. Ez tartotta bennem a lelket, mondjuk, hajnali fél négykor egy nagyrakás fröccsöntött műanyag alkatrésszel viaskodva. És persze az, hogy majd a cimborákkal részt veszünk valami állat koncerten is utána. Így lesz az egész kaland kerek.
BP-re, koncertre úgy mentem, hogy az erre szánt összeget több részre különítettem: 1: útiköltség oda-vissza, 2: beugró-jegyár, ha nem volt előre megvéve, 3: legalább 2-3 kazetta, 4: valami kajálás is legyen.
Az is megtörtént, hogy úgy indultunk el szombat hajnalban zötyögve, hogy nem tudtuk, aznap lesz-e valami buli odafönn. Úgy voltunk vele, ha lesz, elmegyünk! De a megérkezéskor zaba és műsoros vásárlás! Amikor felértünk, belevetettük magunkat a kazettaparadicsomba! Ezekben az üzletekben tudtunk tájékozódni az aznapi koncertekről is, sőt általában jegyet is tudtunk ott venni! Sorba jártuk a kis boltocskákat, amik ilyen fantázianeveken pompáztak, hogy "Elektromos krokodil", "Metal bunker", "Áramütött alligátor"…stb. és nézelődtünk.
A kazik mellett olykor baseball-sapkát, pólót, nagy ritkán bakelitet is vettünk. Volt olyan hely, ahol a kiválasztott kazettákba bele is lehetett hallgatni. Ez különleges szolgáltatás volt, akkor nyert jelentőséget, ha az ismeretlenbe tenyereltünk. Az ismeretlen előadókat általában a borítók alapján rangsoroltuk. Minél szörnyűbb, annál jobb! Akkoriban még nem létezett a "Metal Hammer" magyar kiadása, így nagyon kevés infónk volt az újdonságokról. A belefülelés lehetősége növelte a hely presztízsét, hiszen az ismert és szeretett "nevek" mellett mindig élénken érdeklődtünk az újdonságok iránt is.
A másik ilyen fontos szolgáltatás a bakelitek kazettára és a VHS-ek másolása volt. A bakelitek másolásáról már megemlékeztem az egyik zenerovatban, mivel ilyen bolt Szentesen is volt. A VHS-ek másolása - ez még a kód-kor előtti idő, bár régi, 80-as évekbeli magnókkal az is megoldható volt - egy másik emlékezetes történet. Konkrétan két ilyen emlékem van: a DRI 1987-es koncertvideója és a Napalm Death Live Corruptionja. Ebből, mármint a "Live C...."-ból, a bolt csupán egyet tartott, és az sem volt eladó. Élénken emlékszem a meglepire, amikor ezt közölték velünk. Viszont lehetett másolatot kérni.
Az egyik barátom vállalkozott rá, hogy abban a hónapban kétszer utazzon Pestre. Így aztán egy hétnyi tűkön ülés után hazahozott egy másolatot. Szerintem egész Szentesen az övéről terjed el. Ennek a videónak azért lett különleges kultusza köreinkben, mert először egy Trash-Mosh Clubban láttuk, egy koncert előtti videóvetítés alkalmából. Transzba estünk, és elhatároztuk, hogy EZT a szenzációs videót meg kell szereznünk! A koncertek utáni még felfokozott állapotban felcihelődtünk a hajnali postavonatra kimerülten és boldogan. Az élmények és szerzemények jóleső összhatása nyugodt, mély álmot adott. Ez külön probléma volt, őrségben kellett valakinek maradni, nehogy lekéssük az átszállást, és Szegeden ébredjünk. Erre is volt példa!
Amikor hazaértem, bár általában hulladékos arc voltam, nem pihenni tértem, hanem belehallgattam a kincseimbe. Csak ezen a rituálén átesve tudtam végre elaludni. A hamis kazik kora a 90-es évek második felében ért véget a CD teljes diadalával. Ebből nem lehetett annyit venni, mint a "műsorosokból". De azért emlékszem olyanra, hogy barátaim 4-5 lemezt is megvettek a kedvenceiktől irtózatos összegeket kiadva. Nem sűrűn. A boltocskák sorba bezártak, vagy átálltak CD-re.
És itt most egy utólagos beírás következzen. A helyzet az, hogy már késznek nyilvánítottam e cikket, amikor találkoztam Sáfár Bercivel, aki szintén e kor nagy tanúja. Ő helyesbítette emlékeimet, miközben a kazikról beszélgettünk. Ugyanis ő emlékszik arra, amikor véget ért a hamis kazik kora, és beköszöntött a CD-ké. Ő mesélte el nekem egy padon ülve, hogy a hamisakat az igazi műsorosok követték, magasabb, 800 Ft körüli árban. Közben már CD dömping volt, és ekkoriban még, 1993-94-ben, 1000-1200 Ft-os áron adták az eredeti műsoros CD-ket. Ő is tízesével vette, mert hát "ha vigyázol rá, örök élet, meg egy nap, míg a kazetta szalag nyúlik". A kedvenceit kereste: Slayer, Destruction, Sepultura… stb. Később, ´98 körül drasztikusan megemelkedtek az árak, akkor ért véget a gyűjtőszenvedély.
A kazikkal kapcsolatban elmesélte, hogy milyen lelkesen totóztak ő is és Bocskay Csaba is a helykitöltéseket hallgatva. Találgatták, hogy mi is az, és legközelebb utánaérdeklődtek. Nem egy zenét így fedeztek fel és szerettek meg. Említette a Death Angelt, amit aztán Csaba megvett "műsoroson", sőt az azon lévő "end many more" is egy újabb zenekart hozott a kedvencek listájára. Ebből tehát az is kiderült, amire én nem is gondoltam, hogy ez egy okos árukapcsolás volt, reklám, amivel más zenéket is megmutattak az érdeklődőknek.
Végső gondolatként, nekem kedves emlék ebből a miliőből, ahogy a friss szerzeményeket a magunkkal hozott sétálómagnóval leteszteljük az utcán. Ráhangolásképpen a koncertekre! A budapesti utcán néhány vidéki munkásifjú zenét hallgatva, "tánc" mozdulatokkal és egyéb effektekkel "szórakoztatta" a főváros lakosait! Szép volt!
Előző oldal | Homoergaster |