A felvonó

Horror / Novellák (1145 katt) Fuvallat
  2013.05.10.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/5 számában.

Károly sóhajtott. Fáradt szemét megpróbálta a képernyőn tartani, de nem fogott az agya. Az órájára pillantott, huszonhárom óra hét. Ideje hazamenni. Ilyenkor rajta kívül már csak a biztonsági szolgálat emberei tartózkodtak az épületben. Amióta a cége New Yorkba küldte, szinte minden nap éjszakába nyúlóan dolgozott. Kezdetben nem zavarta, kezére játszott az időeltolódás, mostanra viszont felélte minden energiatartalékát. Lementette a kész anyagot, és kikapcsolta a számítógépet. Elnyomta a hamutartóban az ottfelejtett, csonkig égett cigarettáját, majd felvette a szék támláján pihenő zakóját, és elindult a lift felé. Otthon nagyon ritkán maradt bent munkaidő után, mert betegesen féltékeny felesége nem tűrte el az ilyesmit. De Budapest most nagyon távolinak tűnt...

A harmincharmadik emeleten immár csak a vészvilágítás üzemelt, sejtelmes félhomályba burkolva a folyosót. Megnyomta a hívógombot. A felvonó halk zümmögése megnyugvással töltötte el. A hang megszűnt, az ajtó kitárult, és a kabin belsejéből vakító fény árasztotta el az előteret. Károly belépett, és gépiesen, oda sem nézve nyomta meg a garázs szintjének a gombját. Elindult lefelé. Két emelettel lejjebb a lift újra megállt. Az ajtónyílásban egy csinos, a húszas évei végén járó nő jelent meg. Szürkéskék szoknyakosztümöt viselt, vajszínű blúzzal. Rendezett haja, a combközépig érő szoknya, valamint a ruhával színben harmonizáló magassarkú cipő egy üzletasszony rafinált, visszafogottan kihívó képét keltette. A nő láthatóan meglepődött, amikor észrevette a férfit. Egy pillanatig habozott, majd mégis belépett a felvonóba, és az ajtó közelében maradva hátat fordított a másiknak. A kabin ismét elindult. Károly a nő hátát mustrálta. Kontyba szedett szőke haját, tarkóját, szépen ívelt nyakát, formás fenekét, izmos lábikráit. Önkéntelenül is elmosolyodott.

– Mi olyan mulatságos? – kérdezte a nő, az alig hallható kacajra reagálva.
– Semmi – mondta a férfi. – Elnézést! Csak elképzeltem, hogy két idegen összezárva egy szűk helyen... Remek kiindulópontja lehetne egy sablonos horrorfilmnek.
– Aha – válaszolta a másik, némi felsőbbrendűséggel a hangjában.
A felvonó hirtelen, nagy zökkenéssel megállt, és ugyanakkor kialudt minden fény a belsejében.
– Ezt most direkt csinálta? – háborodott fel az amazon.
– Nyugodjon meg, nem én voltam! Ilyet nem lehet csak úgy „csinálni”. Áramszünet lesz – préselte ki bosszúsan a fogai közt Károly, miközben előhalászta zsebéből az öngyújtóját.

A kis gázgyújtó fényénél végignyomkodta a lift összes gombját, többször a vészcsengőt is, de nem történt semmi, kivéve, hogy az öngyújtó vékony lemezborítása átmelegedett, és megégette az ujját. A férfi szitkokat szórva hajította a sarokba a tűzszerszámot, miközben fájó ujjbegyét a szájához emelte:

– Azt a keserves...
– Gratulálok! Egy igazi MacGyver.
– Maga csak ne szellemeskedjen, különben...
– Különben mi lesz? A térdére fektet és elfenekel?
– A szarkazmus most nem segít – válaszolta Károly. – Próbáljunk meg higgadtak maradni, majdcsak történik valami.
– Mit csinál a lábamnál? Ne fogdosson, mert megjárja!
– Az öngyújtómat keresem. Segíthetne.
– Én ugyan nem! Mindig ilyen ócska trükkel próbálja megtaperolni a nőket?
– Na, ide figyeljen! – egyenesedett fel most már dühösen a férfi. – Ha nem uralkodik magán...
Meglepetésében elhallgatott. A nő, akit csak sejteni vélt a sötétben, közelebb húzódott hozzá. Arcán érezte a leheletét.
– Izé...
– Nyugodjon meg...
A lehelet forrása még közelebb húzódott, míg a két száj szinte összeért.
– ...nyugodj meg, nincs semmi baj. Itt vagyok, játszhatunk, ha akarsz. Nincs semmi baj.

Károly nem értett semmit, de amikor egy hideg női kéz az inge alá csúszott, és a szájára tapadt egy másik száj, ő sem maradt tétlen. Szorosan átölelte az előtte álló, láthatatlan testet. Beleszédült.

– Tudod – kezdte újra a nő, miközben finoman rágcsálta a férfi fülcimpáját –, én más vagyok, mint a többi nő. Nagyon más. Megvárom, míg a hímek zsákmánynak néznek, előidézem ezt a kis áramszünetet, és amikor megpróbáltok becserkészni, csak utána...

Nyelvével megindult lefelé az izmos nyakon, miközben érezte, hogy Károlyt megbénítja a félelem.

– ...csak utána veszem el azt, ami nekem jár...

Megtalálta, amit keresett, a nyaki ütőeret. Széttárta erős álkapcsát.

A következő pillanatban kivilágosodott a kabin, és a felvonó hatalmas rándulással folytatta útját. A nő elengedte áldozatát, és hunyorogva egészen az ajtóig hátrált. Szorosan a hideg lemeznek préselődve várta, hogy leérjenek. Közben kajánul mosolygott, le nem véve tekintetét a mozdulatlanná dermedt férfiról.

Amikor végül kinyílt az ajtó, felszívódott a garázsban.

Előző oldal Fuvallat
Vélemények a műről (eddig 5 db)