Aranyásók

Szépirodalom / Novellák (1032 katt) esperanza
  2013.01.28.

Pár évvel ezelőtt hallottam először a soltvadkerti BMW találkozókról. Hangos zene, bikinis lányok, gyönyörű és gyors autók, pia, mámor és szenvedély. Persze ezt a szüleim is tudták, és eszük ágában sem volt elengedni az egyetlen lányukat egyedül - így hát apukám vitt el mindig, az első nap délutánján. Lenyűgözve néztem az embereket, a tömeget, azt a vad élvezetet, amit a találkozó a résztvevőkből kiváltott.

Mosolyogva gondoltam vissza erre tegnap éjszaka is, amikor egy szál miniruhában álltam Soltvadkerten a barátom fekete, lesötétített üvegű BMW-je mellett. Persze, mondanom sem kell, hogy a mosolyom már nem volt őszinte. Nem tudtam megérteni, hogy mit találtam ebben régen olyan vonzónak. Hogy miért akartam ebbe a sekélyes világba tartozni. Persze láttam az irigykedő tekinteteket. Irigyeltek, amiért szőkén, vékonyan és a kiváltságos embereknek járó kisugárzással álltam a gyönyörű kocsi mellett, a tökéletes barátommal és a tökéletesnek tűnő életemmel. Fogalmuk sem volt arról, hogy mennyi éheztetéssel jár ez az alak, vagy hogy mennyi lemondást igényel ez az életforma. Az ilyen lányoktól azt várják, hogy legyenek szépek, mosolyogjanak a háttérben és legyenek nagyon, de nagyon engedelmesek.

A buli szokás szerint az alkohol és a drogok mámorában telt a fiúk számára - én sosem éltem ilyenekkel. Nekünk ezt sem szabad. Ezek a srácok méltóságukon alulinak érzik, hogy a barátnőjükkel igyanak. Ez amolyan férfi-dolog, ahogy a kurvázás és a póker is. A társaság összetétele azonban egy kicsit megváltozott. Egy srác, aki egyébként nem tartott velünk éjszakánként, most meggondolta magát és csatlakozott hozzánk. Kedveltem őt, bár tudtam, hogy helytelen és felesleges, hiszen tőlem nem ezt várják. A srác, aki valamikor ugyanúgy benne volt a körforgásban, mint mi, nemrég elvesztette az édesapját. Ezzel nem csak tátongó űrt hagyott a fiú szívében, hanem jó vaskos adósságokat is. Így hát nem volt meglepő, hogy már nem bírta tartani a lépést a sugárhajtású életvitellel.

És ő nem csak ebben különbözött a többiektől, akik mellettem voltak. Úgy beszélt velem, mintha érdekelné, amit mondok. Mintha számítana a véleményem. Mintha neki lennének érzései, nem úgy, mint nekünk. Nem gondolta azt, hogy kizárólag a művészettörténetről szabad társaságban beszélnem, nem az volt a legmagasabb elvárása, hogy szépen tudjak magassarkúban járni, vagy, hogy ne hízzak 50 kg fölé. De mindez soha nem számított. Soha nem gondoltam arra, hogy elcseréljem a kényelmes életemet.

A hazafelé vezető úton mellettem ült a hátsó ülésen - az, hogy ki hol ül a kocsiban, meghatározza, hogy hol van a ranglétrán. Csendesen ült mellettem, láttam, hogy nemsokára elalszik. A két részeg srác elöl ránk sem hederített. Óvatosan a vállára dőltem, és próbáltam elaludni, de persze hiába. Éreztem, ahogy szikrázott köztünk a levegő. Reménykedtem, szinte már könyörögtem az égnek, hogy érezhessem az ujjai érintését a bőrömön - és ezzel egyidőben imádkoztam, hogy ne érjen hozzám, hiszen a barátom előttünk ül. Aztán megtört a jég. Az ujjai szinte égették a meztelen bőrömet, ahogy a karomat simogatta. Könnyek szöktek a szemembe, ahogy a homlokom az arcához döntöttem. Nem az történt, amire vártam. Nem a fenekemet fogta meg, nem a ruhámat kezdte fentebb húzgálni. Egyszerűen csak védelmet nyújtóan magához húzott, dédelgetett, mint egy kislányt - és közben mereven nézett előre.

A meghitt pillanatot hirtelen fékezés szakította félbe. A sofőr kiugrott, és elkezdett hányni, a barátom pedig nem éppen diszkréten a hitelkártyájával utcát formált a kokainból, és gyorsan felszívta. Szorosabban bújtam Hozzá. Úgy éreztem, hogy az érzelmek, amiket olyan gondosan elfojtottam magamban az utóbbi években, mind felszínre törnek. A magány, az egyedüllét, a felháborodás - és a félelem. Mert aki be ebbe a világba bekerül, az tudja, ez a réteg nem játszik. Tudtam, hogy egyetlen ballépéssel kieshetek a körökből, megalázhatnak, bánthatnak. Mindennek az elfojtását már tökélyre fejlesztettem, vagy legalábbis ezt gondoltam. De tegnap este valahogy minden megváltozott.

"Te ennél többet érdemelsz" - suttogta. Ott, akkor, abban a pillanatban elkezdtem gyűlölni magamat és az életemet, és kétségbeesetten vágytam arra, hogy minden éjszaka hozzábújhassak valakihez így, és ne érzelmek és élvezet nélküli szex legyen a megszokott.

A sofőr visszaszállt az autóba, már készült megnyomni a START gombot, amikor nyeltem egy hatalmasat és megérintettem a barátom vállát: "Szívem, azt hiszem, a barátod nem nagyon tudja, hogy hol van a helye."

Ajtócsapódás, pofonok, néhány rúgás... Ő már mozdulatlanul feküdt, nem ellenkezett. Némán ültem a krémszínű bőrülésen, megráztam a hajamat, magamra mosolyogtam a visszapillantó tükörben, és megacéloztam a lelkemet. A srácok visszaszálltak a kocsiba és elindultunk hárman.

Én pedig nem néztem vissza.

Előző oldal esperanza