Tölgyfán ül a magány

Szépirodalom / Versek (828 katt) Nibotusz
  2012.10.31.

Őszi a táj, szél fújja a fákat.
A levelek repülnek, majd újra földre szállnak.

Sárgul már az erdő, s süvít a szél.
Rossz hír mit kimondok: közeleg a tél.

A nyári meleg hol van, már senki se tudja.
Költözik a sok madár, a hideget nem bírja.

Tölgyfa tetején mégis ül egy fecske.
Úgy tűnik, csak ő nem ment melegebbre.

Magányosnak tűnik e kihalt vidéken.
Az erdő is vetkőzik, mert aludna a télben.

Alatta az ág ide-oda mozog.
Mondom én, e fa biztosan gonosz.

Eltiporná szegényt, mert különc kicsit.
Csak mert ő egyedül, ki telelne itt.

Aztán, mintha néhány fecske zajt hallatna.
Visszajöttek érte, még mielőtt megfagyna.

Felkarolják kicsinyt, s elszállnak vele.
Nagyot sóhajt a táj, hát Isten véle...

(www.nibotusz.web44.net)

Előző oldal Nibotusz