Szívdobbanás

Fantasy / Novellák (894 katt) bel corma
  2012.09.04.

Hirtelen mozdulok, mire szúró fájdalom hasít az oldalamba. Valami eltört bennem… talán végérvényesen. Nem számít… Már semmi nem számít. Lehunyt szemmel összpontosítok a vértemben lüktető energiára. Beletelik néhány másodpercbe, mire sikerült ráhangolódnom és én boldogan fogadom a forró, éltető erőt. Bár törött csontjaim ropogva tiltakoznak ellene, mégis talpra küzdöm magam. Szív és akarat munkál most bennem felülírva a természet törvényét. A törvényt, mely szerint már rég halottnak kellene lennem. Úgy állok ott imbolyogva a kiégett, vértől iszamós, hullákkal teleszórt csatamezőn, akár egy kóbor kísértet. Egy lélek, akit társai már a fátyol túlsó oldalán várnak. Hallom, ahogy suttogva hívnak engem. Elmosolyodom… Lüktető fájdalom hasít az állkapcsomba. Nem kell már sokáig várniuk, de előbb még…

Harminc lépés az oltár… Ahogy elindulok, páncélom eresztékein át alvadó vér csordul lefelé lassan, komótosan. Pontosan szívem lüktetésének ütemére. Vajon hány szívdobbanás az élet? Tudom, hogy minden megtett lépéssel egyre kevesebb… Látómezőm szélén fekete foltok járják lassú táncukat. Lehet, hogy nem marad elég erőm… Rafael, segíts! Még öt lépés… Zöld szárnyakat látok! A fájdalom ellenére újra elmosolyodom. Áldás van karomon és áldott a penge, amellyel lesújtok az arany fényben izzó kristálygömbre. Még látom, ahogy az isteni szeretet fénye szétárad a horizont minden irányában, azután magával ragad a homály…

***

- Te győztél… már megint – méltatlankodik a feketébe öltözött, sovány férfi, miközben kínosan ügyel rá, hogy az árnyak takarásában maradjon. – Mindig te nyersz! Miért?
- Mert én hiszek bennük – feleli a fehér ruhás, fiatal nő. Aranyló szemei most vidáman csillognak…

Előző oldal bel corma