Panelpatkány

Horror / Novellák (1104 katt) Letta
  2012.08.08.

Megvettem! Igeeeen! Végre megvettem életem első lakását! Emlékszem, mikor először megláttam, azonnal tudtam, hogy itt akarok lakni. Ekkora hatalmas lakótömböt soha életemben nem láttam, még filmen se. Egy éjjel jártam arra életemben először. Sötétkék és tücsökraj borult a környékre. Tökéletes háttere volt a színes panelokból összeállított építménynek. Mennyi zöld volt benne, teljesen elámultam, a méretén kívül ez fogott meg leginkább. Mint egy hatalmas, összekevert Rubik-kocka. És a fenyegető hangulat, amit árasztott magából, na, az se volt utolsó...

És most bent vagyok a több száz lakásból az egyikben, ami az ENYÉM! Jó magasan van, de azért nem a tetején, csak a hetediken. A furcsa az, hogy itt mindig valahogy sötét van. Nem baj, így hangulatos. Most végre van időm szétnézni a lakásban. Rettenetesen szockós az egész, annyira tetszik; nyújtott kockás, seszínű pokróc az ágyon, ízlésesen libafos-zöld fotelokkal, fekete-fehér tv, micsoda luxus! És a konyhaszekrény, a fehér-piros dizájnnal, ami folytatódik belül is, a pöttyös bögréken; látványuktól már érzem is a kakaó illatát, mmmh!

Kinézek. Az ablakon túl sötét van, épp csak sejtem a járda repedéseit odalent. Nincs függöny, amit fújhatna a szél, ipari fém fanyar szagát hurcolva. Nem is kéne, csak eltakarná a csillagok kacsintását. Megborzongok és visszaindulok a szoba felé. Fakó rózsaszín bikinit pillantok meg a pamlagon. Rossz érzés fog el: nem kellene ennek ott lennie. Igen, határozottan hidegebb van. És nagyon magasan vagyok, egyre szűkül a konyha, talán a csukódó ajtó miatt érzem így...

Mond valamit, valaki mond valamit mögöttem, de nagyon halkan. Nem bírok viszont megszólalni a rémülettől. Jeges kék lehelet párapamacsa suhan el az arcom mellett. Hihetetlennek tűnő erőfeszítéssel emelem a lábam és fordulok, hogy lássam, ki van mögöttem. Márványszerű, fehér arc, ami felém mered, nem tudom, kié. Nagyon szúr a szeme, fáj. Nekem, nem neki. Olyan csúnya világoszöldes a színe, mint az iszap. Fakó, sárgás haja eszelősen tapad a koponyájára. A fickó fekete garbóban van, ezért olyan, mintha csak egy arc lebegne előttem, lassan egyre közelebb úszik. Lefagytam, nem tudok mozdulni, de még csak kiáltani sem, valami halk nyöszörgés hagyja csak el torkomat, ahogy egyre erősebben érzem rajta a szorítást. A rettenetes csávó, talán a lakás tulajdonosa -

- nem, az én vagyok -

- már nem sokáig -

izzó gyűlölettel fojt bele az éjszakai semmibe.

Ezt csak úgy elsuttogtam éjszakára, de ne félj, megígérem, hogy nem kísértelek… sokáig.

Előző oldal Letta