Istenek itala

Fantasy / Novellák (1226 katt) Mab Tee
  2012.03.21.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2015/4 számában.

A mű részt vett a VI. Lidércfény Pályázaton.

Baljósan susogott a zöld nád a nagy tó napsütötte oldalán. Hangos zizegéssel adta mindenki tudtára, belsejében vadász settenkedik. A nádas előtti, vízből kiálló kövön mocsári unka napozott, mit sem törődve a rá leselkedő veszéllyel. Néha unottan vartyogott egyet, s talán ásított is volna, ha tudja, hogy kell. Kiterült alkalmi fekhelyén, mint ahogy a békáknál szokás, olykor kinyitotta szemét, hátha arra repül pár mennyeien finom trágyalégy.

Hirtelen szétsurrant a nád. A felharsanó csatakiáltást, s az azt követő koppanást, sokáig visszhangozták a közeli hegyek. Lomha unkánk villámgyorsan, sértetlenül a víz alatt termett, persze ugyanezt nem lehetett elmondani a vadászról. A vadász, becses nevén Uf-rufti-uf, kissé imbolyogva állt fel, vérző fogai közt káromkodásfélét sziszegett, a napi betevője meg vígan kuruttyolt néhány ugrásnyival arrébb.

Nem volt mit tenni. Lévén, hogy a meglepetés ereje elszállt, a vadász lógó orral, korgó gyomorral a barlangja felé vette az útját. Azon törte a fejét – mintha az előbbi kő nem lett volna elég –, hordája mely tagját környékezze meg két-három falatért. Minduntalan ugyanarra a megoldásra jutott: egyetlen tag jöhetett számításba, Ufta, művésznevén Uftina.

Némi kedvességért cserébe, Uf-rufti-uf megtöltötte Uftánál bendőjét, elégedetten böffentett, majd, mivel közben beesteledett, a tűz körül ülőkhöz indult.

– Itt nincs számodra hely! – szólt Rufna, a horda rusnya törzsfőnöke, amint meglátta őt közeledni. – Ide csak az okosok jöhetnek.
– Egy nap én is törzsfőnök leszek! – kiáltott Uf-rufti, bőszen megfordult, ám elfeledkezett a fáról, ami előtt Rufna szavaira megállt. A csattanás rögtön eszébe juttatta. Válaszul a vadászok hangosan hahotázni kezdtek.
– Várjatok csak, hamarosan nem lesz kedvetek nevetni! - dohogott magában Uf-rufti-uf.

Úgy döntött, nem alszik együtt a többiekkel, hanem meghúzza magát a ferde szikla árnyékában, s közben kiötli, miképp állhatna bosszút a törzsén. Az ötletek helyett az emlékek rohanták meg. Eszébe jutott, hogyan kapta a nevét…



A szőrös ősember fiú lassan kúszott a nedves avarban a fészekhez. Szerencséjére a fácántyúk élelem után nézett, így könnyedén elcsenhette a tojásokat, legalábbis ez volt a terv, ha a kakas keresztül nem húzta volna. De megtette! Rikácsolva a tolvajnak támadt, aki menekülőre fogta volna dolgot, csakhogy az a fránya fa… Ám ezúttal az Istenek segítettek, és egy leszakadó ág agyonverte a fácánt.

A lármára bosszús tekintettel megjelent a horda sámánja, Suturutu, aki a közelben a mamutvadászatot felügyelte.

– Szerencsétlen kakas! – mordult fel Suturutu. – Olyan, mint te. Innentől kezdve legyen a neved Uf-rufti-uf, ami annyit tesz: Balfácán…



Uf-rufti megkönnyezte e kedves emléket, s mély sóhajok közepette álomba szenderült.

Már pirkadt, amikor felriadt. Eltökélte, ha tesz valamit, azt még napfelkelte előtt teszi. Hirtelen felpattant, aztán rögtön vissza is huppant a helyére. Négykézlábra ereszkedve óvatosan kimászott a szikla alól.

Miután a csillagok a helyükre kerültek, Uf-rufti-uf kitalálta, ellopja a magvakat, melynek lisztjéből lepényeket sütnek az asszonyok.

A törzs tagjainak hortyogása messzire elhallatszott. Uf-rufti csendben, lopakodva közelítette meg a barlang azon részét, ahol a magokat tárolták. Szerencséjére egy nagy kosárban lapult a termés, így sikerült kivonszolni a barlang elé. Ott talált néhány összecsócsált lepényt. A kosár tetejére dobta őket. Igen ám, ősemberünk rájött, nem teljes a terv, mert az még hagyján, hogy ellopja a magokat, de hová viszi? Uf-rufti-uf kétségbeesetten rohangászott fel-alá, ügyesen kikerülve a lába alatti akadályokat, kivéve a sámán ottfelejtett girbegurba botját, amire rálépett, annak másik fele meg jó orron kanyarította. Riadtan körülnézett.

A napkorong alulról megérintette a horizontot, ezzel jelezvén a reggel közeledtét. Uf-ruftinak váratlanul briliáns ötlete támadt: zsákmányát a vulkán lábánál lévő sziklagödörbe rejti el.



Délfelé járt már az idő, mire ősemberünk a rejtekhelyhez érkezett. Rendesen megizzadt a munkában. Különben is, mit számít néhány bogárral több?

Uf-rufti-uf beöntötte a magvakat a lepényekkel együtt a gödörbe, s közben gonoszul nevetett.

– Na, most legyetek okosok!

Mivel a tervét teljesítette, Uf-rufti vígan ugrándozott hazafelé, mint egy megkergült szirti kecske (igaz, a szirti kecskék a kopár köveken ugrálnak és nem az erdőben), az sem érdekelte, ha útközben homlokon csókolja néhány faág. Határtalan boldogsággal fordult az ismerős ösvényre, a szembejövő Suturutut üdvözölte, s önfeledten haladt tovább, amikor rájött, a sámán a vulkánnál szokott beszélgetni az égből érkező istenekkel. Nagyon megijedt. Suturutu után eredt, de az elfordult a mocsár irányába. Uf-rufti-uf megkönnyebbült. Már csak az foglalkoztatta, miképp rejthetné el a szerzeményét a kíváncsi szemek elől. A barlang előtt a horda tagjai egymást bunkózták a botjaikkal az eltűnt termés miatt. Ősemberünk kihasználta a káoszt, s elcsent négy bivalyhólyagot.

Félúton az erdőben kicsiny forrás tört fel a felszínre. A kristálytiszta víz meghitté varázsolta a környéket. Uf-rufti belemerítette a bivalyhólyagokat a hűvös patakba. Miután megteltek, kiemelte, és a vállaira vette őket.

A sziklagödörhöz érve beletöltötte a vizet, s új adagért fordult. Az egész éjszakája ráment, mire megtelt a gödör. A biztonság kedvéért még egy nagy lapos követ rakott a tetejére, s jól végezvén dolgát, hazaindult.

Teltek-múltak a napok. Többször is földrengés rázta meg a környéket. Uf-rufti-uf megszokta, hogy a hegy istenei kődobálóst játszanak, mégis úgy döntött, ránéz a zsákmányára. A sziklagödörnél pokoli meleg és fertelmes bűz fogadta. Elráncigálta a lapos követ. A látványtól és a szagtól hátravetődött. A gödörben forrt, habzott a víz. Uf-rufti rettenetesen megrémült. Gyorsan előkerítette a hólyagokat, megmerítette a zavaros lében, és a forráshoz igyekezett, hogy megszabadulhasson terhétől. Már a parton állt, amikor…

– Mit csinálsz itt?
Uf-rufti-uf ijedtében hasast ugrott a patakba. Bugyborékolt egy keveset, majd lábát húzva feltápászkodott.
– Látom, rosszban sántikálsz! – morgott Suturutu.
Ősemberünk hebegett-habogott egy sort.
– Na, hozd csak ide!
Uf-rufti kelletlenül kiráncigált egy hólyagot a forrásból. A sámán belekortyolt a lébe.
– Mi ez?
Uf-rufti-uf tudta, lebukott, ezúttal nem ússza meg. Töredelmesen bevallott mindent.
– Fiam, hát mégis szorult némi ész abba az ütődött fejedbe! Az Istenek itala ez! – szólt a sámán, miközben folyamatosan iszogatott. Egyszer csak eldőlt. Uf-ruftit ez egyáltalán nem zavarta, sokszor előfordult már, hogy Suturutu a gubós növények nedvétől bemákolt.

Beköszöntött az este, mire a sámán magához tért. Uf-rufti-uf bánatosan maga elé bambult.

– Hát neked meg mi bajod?
– Szeretnék törzsfőnök lenni.
Suturutu hiénakutya módjára vihogni kezdett, de aztán megértette, Uf-rufti komolyan gondolja.
– Jól van, fiam, először visszamegyünk a vulkánhoz, és annyi lét hozunk el, amennyit csak tudunk, s elrejtjük, nehogy megigyák a többiek. Addig kiötlöm, hogyan lehetnél törzsfőnök.

Uf-rufti-uf bárgyú képe felderült.

A sámán hozott még hólyagokat, a vulkánnál megtöltötték őket, majd elindultak a medvék területe felé.

Útközben arról vitáztak, milyen nevet adjanak az Istenek italának. Az utolsó szó persze a Suturutunak jutott:

– Legyen egyszerűen sör! Igyál belőle „ötsör”! – zárta rövidre a beszélgetést.

Örökzöld fenyves váltotta a lombhullató erdőt. A meleg napsugarakat megszűrték a sötét tűlevelek. Alig nőtt aljnövényzet a levéltakarón, kivéve pár szúrós bokrot, melyeket Uf-rufti hihetetlen érzékkel talált meg. Kis emelkedő után eltűntek a fenyők, sziklás terület és a medvék lakhelye tárult a szemük elé.

Feketén tátongott a barlang szája, melybe a sámán belebrummogott. Kisvártatva előtrappolt egy nagy barnamedve. Uf-rufti-uf ijedtében a nagy kő mögé bújt. A medve váratlanul magához ölelte a sámánt, meglapogatta a hátát. Miután kellőképpen üdvözölték egymást, hosszasan brummogtak. Suturutu megfordult, szemével Uf-ruftit kereste.

– Fiam, gyere elő, légy férfi!
Uf-rufti-uf előbotorkált.
– Ő itt Brumi-brumi, a barátom – mutatott a sámán a medvére. – Brumi-brumihoz betehetjük a sört, ő vigyázz rá, cserébe beéri némi lépes mézzel.

Uf-rufti felnyalábolta a hólyagokat, egyet kivéve, és a barlang vitte. Hirtelen megböködte valami. Hátrafordult. A medve volt az.

– Nem barátom, ő csak kísér engem, és nem, nem az asszonyom.

Uf-rufti alig várta, hogy eljöhessenek a barnamedvétől, aki látszólag folyton őt méregette. Miután végeztek, így szólt Suturutu:

– Megvan, hogyan lehetnél törzsfőnök. No, nem a miénknél, ha nem a szomszéd hordánál. Az ottani hordafőnök elég idős már. Lányát, Ungi-bungit ahhoz adja feleségül, akibe a lánya beleszeret. Itt jössz te a képbe. Átkelünk a bűzös lápon, a többit később…

Vészjóslóan cuppogott a mocsár ősemberünk talpa alatt. A sok rovar és csúszómászó rémülettel töltötte el Uf-ruftit, aki mellett hirtelen fellobbant egy kis tűz. Uf-rufti nagyot ugrott.

– Egy kicsit lidércfényes a környék, de ne foglalkozz vele! – mondta a sámán, és rendületlenül folytatta útját a süppedős talajon.

Miután szerencsésen átkeltek a lápon, a szomszédos horda közelében lévő erdei málnabokroknál letáboroztak.

– No, fiacskám, én idecsalom Ungi-bungit, te meg beviszed a málnásba.
– És aztán?
– Aztán leitatod sörrel! Miért mire gondoltál?
– Ööö… csak a családomra.
– Mindent sorjában, Fiam. Leitatod Ungi-bungit, mert nincs az a nő, aki józanul beléd habarodna. Teszed neki a szépet. Mire magához tér, kis varázslat segítségével csak arra fog emlékezni, hogy micsoda harcos vagy. Szerelmes lesz, elvisz az apjához, utána elveszed feleségül.

Suturutu elment, s mire a Nap a hegyek mögé ereszkedett, megjelent Ungi-bungival.
Nagy szemeket meresztett Uf-rufti-ufra, az meg bambán nézett vissza.

– Mondj már neki valamit! – suttogott Suturutu.
Uf-rufti arca hirtelen felderült:
– Jössz velem a málnásba?
– Nem! – válaszolta dölyfösen a nő.
– Kő’ sör?
– Nem!
– Jó’ van, te akartad! – szólt Uf-rufti és máris emelte a sámán botját, de Suturutu közbelépett:
– Kedves Ungi-bungi, szépséged oly ragyogó, mint a kristály, hajad oly gyönyörű, mint a fodros hullámok a tó vizén. Bocsáss meg az én barátomnak, akit szépséged elkápráztatott! Biztos megszomjaztál a hosszú úton. Ajándékul elhoztuk neked az Istenek italát, melyből csak a kiválasztottak ihatnak.

Ungi-bungi teljesen elalélt a bóktól, s beleivott a sörbe. Ízlett neki a nedű, a végén egyre többet követelt belőle. Beesteledett. A ropogó tűz mellett a törzsfőnök lánya énekelni kezdett. Uf-rufti áhítattal hallgatta. A távolban egy farkas falka vonyítással kísérte a nem mindennapi előadást. Mikor Ungi-bungi belefáradt a dalolásba, elaludt, a sámán varázsport szórt rá.

Másnap reggel Uf-rufti a nő csókjaira ébredt. Ősemberünk sem volt rest, viszonozta pár nyálas puszival, sőt akcióba is lendült volna, ha Suturutu fejbe nem koppintja.

A törzsfőnök lánya felállt, kézen ragadta Uf-ruftit, és az apjához vonszolta. A hordafőnöknek egyáltalán nem tetszett Ungi-bungi választása, remélte, saját népéből kerül ki utódja. Gyorsan kieszelte, hogyan bújhatna ki lányának tett ígérete alól:

– Hordánk tiszteletreméltó főnöke csak az lehet, aki legyőzi a legerősebb vadászunkat, Bunga-bumot.

Bunga-bum neve hallatára előre lépett. Kinézetét tekintve ősei hegyi gorillák lehettek. Viselkedésre is. Uf-rufti érezte, ennek a fele sem tréfa, ebből nem mászik ki élve. Itt már nem segít se sör, se varázspor. Talán az ima még megmentheti. Éppen időben esett térdre. A nagy szőrös behemót hatalmas pofonnal akarta kiütni. A lendülettől megpördült és a porba zuhant. Dühösen felállt, nekilódult még egyszer.

– Állj! – kiáltott a Suturutu. – Ő a kiválasztott! Ha baja esik, az Istenek bosszút állnak a népeden.

A törzsfőnök hahotázásban tört ki. Bunga-bum újra nekiindult, de hirtelen erős fény világította meg Uf-ruftit. A horda tagjai megrémültek. Uf-rufti felemelkedett, pár pillanatra eltűnt, majd előkerült, s ekképpen szólt:

– Ne féljetek! Ígérem, méltó törzsfőnökötök leszek. Cserébe minden évben elkészítem nektek a sört, hogy áldozhassunk az Égi Isteneknek. Ungi-bungi, veled szeretném leélni az életem. Bőröd oly hamvas, mint a barack, hajad oly illatos, mint egy orchidea, nálad szebbet nem kívánhatnék ezen a vad, veszélyekkel teli világon. Hozzám jössz feleségül?

Így esett az eset, hogy a sámán álla leesett, Uf-rufti-ufot pedig hordafőnöknek választották, s méltán lett ő a sörfőzés szülőatyja.

Előző oldal Mab Tee