Örző

Fantasy / Novellák (862 katt) Craz
  2010.08.28.

Az alant hömpölygő emberár csermellyé szelídül. Az árnyékok megnagyobbodnak, nyúlósakká válnak, mintha nem akarnák elengedni a holt anyagot, melyre rávetülnek. Innen a magasból megfelelő kilátás adódik mindezek figyelésére, ráérő időben nem szenvedek hiányt.

Kaotikus mozgásnak látná bárki a lent elhaladók útját, igen, még ők sem sejtik, hogy egy ütemre mozognak: lassú ütemre, a város szívverésére. Mint patakmeder az utca, s a dolguk után sietők a hóolvadás késői hulláma.

Közeleg az este, a délutáni forróság lassú sóhajjal libben a makulátlan égbolt irányába. Helyét fokozatosan átveszi a közeli folyó irányából fújó szelek szárnyán érkező alkony.

Innen fentről könnyű dolgom van, kiváltságos a helyzetem. Kijelölt posztomról az egész teret belátom, éjjel-nappal követem az összes apró rezdülést. Kőbe zárt alakom elrejt a kíváncsi szemek elől, ugyanakkor mindenki ismer – mégsem tudja, ki vagyok.

Nem látnak át az illúzión, ami egyeseknek megkötő varázs, másoknak a mindennapok monotonitásából szőtt fátyol. Kevesek csak tudói, mi lappang a katakombák mélyén, miféle titkokat rejtenek az ezeréves kőfalak. A mélyből a fényre hangfoszlány sem ér.

Őrző vagyok. Nemes feladatom vigyázni a dolgok folyását, magát az örökkön megújuló változatlanságot.
Ötszáz éve állok mozdulatlan. A tér közepét elfoglaló szökőkutat négyszer építették át ez idő alatt, és negyedszerre sarjadtak új hajtások az azt övező örökzöld elffa ligetben.

Nem panaszkodom, nincs miért. Feladatom megtiszteltetés. Tudom, egyszer véget ér, de az a nap még az eljövendő homálya mögött bújik meg.

Addig végzem dolgomat. Ma is – mint minden nap – éberen védve a titkos lejáratot.

Előző oldal Craz