Sötét árnyak (harmadik rész)

Fantasy / Novellák (1035 katt) bel corma
  2011.12.12.

Elvesztünk! Ez volt Syssiak első gondolata, amint egy pillantással felmérte az erőviszonyokat. Egy fejvadász és egy boszorkány szemben huszonnégy fegyveressel és a tűzkobra egyik főpapjával! Reménytelen küzdelemnek tűnt... Syssiak lassan az erszényébe nyúlt. Három fiolányi maradt még az ezüst folyadékból, és ha a szükség úgy hozza, úgy nem retten meg attól, hogy újra használja! Kiszáradt a torka... Tisztában volt a szer mellékhatásaival, és azzal is, hogy naponta csak egyszer használhatja súlyosabb következmények nélkül. Előhúzott egy üvegcsét, amikor a tekintete találkozott a boszorkányéval. Celia szemeiből hűvös nyugalom áradt, és - látva azt, hogy a férfi mire készül - lassan nemet intett a fejével. A fejvadász gyorsan eltüntette a varázsitalt, és megdöbbenve vette észre, hogy a boszorkány feláll, és lassan megindul a fegyveresek felé. Megőrült volna? Ez volt a férfi első gondolata, de nem tehetett semmit, mert a nő már túl közel került a katonákhoz. Nem érne oda időben, hogy megmentse... Félúton járhatott már, amikor hirtelen megállt, és... Csak várt! Sogron főpapja bólintott, és a harcosok megindultak, hogy végezzenek az asszonnyal, amikor...

Celia tapsolt, és a világító gömbök fénye elhalványult. Most az egész terem félhomályba borult, a falak pedig életre keltek! Fekete, elmosódott árnyak robbantak ki belőle, villámgyorsan, keményen lecsaptak, majd visszahúzódtak. Nyomukban csontok törtek, izmok szakadtak, és fájdalmas sikolyok harsantak. Fegyvercsörgés és elzuhanó testek zaja hallatszott. Általános volt a zűrzavar, és a fejvadásznak - miután szemei megszokták a félhomályt - úgy tűnt, hogy a megzavarodott katonák a pánik közepette egymást is gyilkolják. Az árnyak azonban nem fáradtak, és saját ritmusukban újra és újra feltűntek, majd lesújtottak.

Aztán a sikolyok lassanként hörgésbe fúltak, és a fegyvercsörgés zaja is elhalt. Syssiak úgy számolta, hogy az egész dráma nem tarthatott tovább fél percnél! Halotti csend borult a csarnokra. Celia újra tapsolt, és a fénygömbök felizzottak. A férfit megdöbbentette a látvány. A trónterem most egy mészárszék benyomását keltette. Vér borította a padlót, a falakat, de még a mennyezetre is jutott belőle. A katonák szétszaggatott maradványai beterítették a padlót, és a fejvadász elképzelni sem tudta, hogy mekkora erő lehet képes véghezvinni ekkora pusztítást. Egyetlen alak volt már csak talpon. Sogron sápadt és remegő főpapja volt az, aki most kihúzta magát, és igyekezett megőrizni a méltóságát - kevés sikerrel.

Morgena főpapnője könnyű léptekkel megindult feléje, a zöld szemű pedig varázslatba kezdett. A padló kövei meghasadtak, és narancsos színnel tomboló lángnyelvek törtek a magasba. A boszorkány nem lassított a léptein, és ahogy a tűzfal közelébe ért, a lángnyelvek színe halványkékké fakult, és a lobogásuk is alábbhagyott, majd a tűz halkan kialudt. A nő most könnyedén széttárta a karjait és lágyan sóhajtott. A lábainál jégbe borult a padló, és fürge dérkígyók cikáztak végig a köveken, egyenesen a pap irányába.

Az ősz hajú férfi szemei elkerekedtek a rémülettől és a fájdalomtól, ahogy a fagyos kígyók felkúsztak a lábszárán egész a térdéig. Szája sarkából vércsík futott lefelé - Syssiak úgy gondolta, hogy elharaphatta a nyelvét. A szakállas férfi most féltérdre zuhant, a boszorkány pedig már ott állt, fölé tornyosulva, méltóságteljesen, a győztesek diadalmas mosolyával az ajkán. Syssiak elismeréssel adózott a férfinak, aki így, legyőzve is megpróbált harcolni. Elindított egy gyönge, jobbkezes ütést, a nő azonban keményen megmarkolta a csuklóját. Ropogó zaj hallatszott, és a főpap kézfeje és ujjai elkékültek, majd megfeketedtek. Szemei fennakadtak a sokk hatására, Syssiak úgy gondolta, hogy elveszíthette az öntudatát.

- Elhoztad ide a legjobb katonáidat áldozat gyanánt az istennőnek! - a boszorkány hangja most úgy ropogott, akár a jég. - Jutalmat érdemelsz, én pedig nem leszek hálátlan! - jobb kezével megragadta a főpap állát, és felrántotta a fejét. A haldokló ajkai lassan elkékültek. - Jutalmul megkapod tőlem az árnyak csókját! Ajkai könnyedén érintették a férfi remegő száját. Jeges sóhaj kélt a teremben. A fények elhalványultak egy pillanatra, és Syssiak megborzongott a láthatatlan, hűvös fuvallattól. A főpap arcát ellepte a zúzmara, a zöld szemekben pedig úgy terjedt a lüktető feketeség, akár az elfolyó tinta. Celia elengedte a férfit, a holttest pedig lassan a padlóra omlott.

- Előjöhettek, kedvenc gyilkosaim! - a nő hangja fáradtan, ám elégedetten csengett. A falakból most újra kiváltak az árnyak - ezúttal lassan, méltóságteljesen - és egymás után kiléptek a fényre. Négyen voltak, és már egyáltalán nem tűntek árnyaknak, sokkal inkább hús- vér embereknek. Syssiak már tudta, hogy mik ők.
- Árnyékgyilkosok... - torka kiszáradt, ahogy a boszorkány felé fordult. - Ha mellém rendelted volna őket, akkor az embereim még most is élnének! - hangjában fájdalom, elkeseredettség és harag remegett. – Tudtad, hogy csapdába sétálunk, és feláldoztál minket... De mégis, miért?!
- Nem tartozom neked magyarázattal... - mondta a nő tettetett haraggal a hangjában, ám a szemei elégedetten csillogtak. - Morgena az álmainkon keresztül üzen nekünk. - Úgy tűnt mégis szükségét érzi annak, hogy valamiféle magyarázattal szolgáljon a férfinak. - Megmutatja a múltat, a jelent és - ami a legfontosabb - a jövőt! Hányszor megálmodtam már ezt a percet, azt, hogy Sogron főpapja itt fekszik holtan a lábaim előtt! Ám az istennő azt már nem súgta meg nekem, hogyan is váltsam valóra az álmom. Aztán rájöttem a megoldásra... Elhintettem a hamis információt, hogy minden erőnkkel támadásra készülünk a kobrák egyik titkos rejtekhelye ellen.
- Vágóhídra küldtél minket! - Syssiak keze ökölbe szorult, fejét lehajtotta, hogy a nő ne lássa az arcára kiülő haragot.
- Ha odakint küldöm harcba az árnyakat, annak mi értelme lett volna? Veszteségek mindkét oldalon, a főpap pedig elmenekül! Ide akartam csalni őket... El kellett hitetnem velük azt, hogy a rendházunk összes épkézláb fegyverese odaveszett... Ami így is történt, - kivéve persze az árnyékgyilkosokat - ám a kobrák róluk nem tudhattak. Hagytam, hogy a büszkeségük elvakítsa őket, és így is lett! Ostoba főpap! Azt hitte, szembeszegülhet az erőmmel Morgena erődjében!
- Megérte ilyen áron? Az embereid élete árán? - Syssiak még mindig a földet bámulta.
- Egy kontinensnyi méretű sakkjátszma részesei vagyunk, melynek a kimenetele határozza majd meg az egész világ sorsát. Most elveszítettünk néhány gyalogot, ők pedig egy erős bástyát. Lépéselőnybe kerültünk, ám hogy ki nyeri meg végül a háborút... Nos, azt csak az Istennő tudhatja!
- Mi lesz a győztes jutalma? - a fejvadász ajkán most keserű mosoly játszott.
- Nos, te mindenképpen jutalmat érdemelsz. - Celia most kényelmesen hátradőlt a trónszékében. - Túlélted a társaidat, és hűen kitartottál mellettem! Ha akarod, új tanítványokat rendelek melléd, akikből majd fejvadászokat faraghatsz... Talán még jobbakat is, mint amilyenek a néhai embereid voltak! Vagy csatlakozhatsz a sycarrokhoz, és kitanulhatod az árnyakkal gyilkolás művészetét! Úgy tudom, hogy ez minden fejvadász álma... Nos, Syssiak, készen állsz rá, hogy megvalósítsd az álmaidat?

A férfi nem felelt azonnal. Végül mégis feltette azt a kérdést, amely már régóta foglalkoztatta:

- Ha előre látod a jövőt, akkor azt is tudod, hogy mi lesz a válaszom?

Most a boszorkányon volt a hallgatás sora, de időtlen mosolya minden szónál ékesebben beszélt. A fejvadász most nagyot sóhajtott, majd halványan bólintott.

- Rendben van, én is így gondoltam - mondta a boszorkány tárgyilagos hangon. - Vyern lesz a mestered, már beszéltem is vele az érdekedben - Celia most a legmagasabb sycarr felé intett, az pedig könnyed főhajtással nyugtázta az úrnő parancsát. - Nos fejvadász, gratulálok neked, följebb léptél a ranglétrán!

A férfi halvány mosolya - bár tudta, hogy halott bajtársai emléke még sokáig fogja kísérteni - ezúttal őszintének tűnt.

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 4 db)