Harag és gyűlölet

Külvilág / Közélet (998 katt) Norton
  2011.12.15.

Civilizált társadalmunkban a harag, a gyűlölet, vagy az agresszió a mai napig elítélendő dolog, amiről a legjobb nem is tudomást venni, pedig könyöklős világunkban sajnos nagyon gyakran az erőszakosság, az agresszivitás jelentheti az előrejutást.

A harag, bármennyire is nem szeretnénk, az emberi természetünk része, amit el kell fogadnunk, még akkor is, ha nem tetszik. Nem egészséges, ha figyelmen kívül hagyjuk, vagy szégyenleni való dolognak tartjuk.

Egy alkalommal Jézus és a tanítványai nagyon éhesek voltak. Az útjukba akadt egy fügefa, ami sajnos nem termett az évnek abban a szakában, ami alapjában véve rendjén is van, mivel természetszerűleg nem teremhet állandóan az a szerencsétlen. Jézus viszont annyira dühbe gurult, hogy megátkozta a fát, ami hamarosan ki is száradt. Egy alkalommal pedig az árusokat kergette el a templom környékéről. Azt az esetet úgy jegyezték fel, hogy a haragja félelmetes volt.

Jézust azért hoztam fel példának, mert a szívjóságról elsősorban ő juthat az eszünkbe, ami egyáltalán nem véletlen. Ám látnunk kell, hogy neki is volt egy emberi természete, ami nem vonhatta ki magát az indulatok alól, s ettől még ugyanúgy szerethetjük őt, sőt még jobban is, hiszen hatottak rá a kellemetlen érzelmek, mégis meghalt értünk a keresztfán.

Társadalmunkban viszont elítéljük a haragot, mintha mi tökéletesek lennénk. Amikor egót, vagyis látszatot építünk, mindennél fontosabb számunkra, hogy jó benyomást tegyünk az embertársainkra.

Különféle maszkokat hordunk: máshogy viselkedünk, amikor a főnökünkkel beszélünk, és máshogy, mikor egy beosztottal vagy a családtagjainkkal. Ha pedig több ember is jelen van ugyanabban a szobában, akkor villámgyorsan cserélgetjük a maszkjainkat. Mosolygósból villámgyorsan komorrá válhatunk, vagy fordítva, attól függően, hogy kivel beszélünk éppen, és ez annyira ösztönössé válhat, hogy talán észre sem vesszük - ebből egy jó paródiát lehetne csinálni.

Lehet valaki nagyon nyugodt kívülről, ám ez közel sem azt jelenti, hogy belül is ugyanaz a helyzet. A szerepek ránk ragadtak, mint bolhák a kutyára, és akad, aki még önmaga előtt is szerepeket játszik. Úgy tesz, mintha semmi baja nem lenne, vagy ha van is, hát nem kell vele törődni, hanem el kell feledkezni róla - ezt hívják elfojtásnak.

Az elfojtás egy nagyon káros folyamat, mert ha az indulataink kikerülnek a tudatunkból, akkor tudat alatt élnek tovább és felerősödnek - így lesz a haragból agresszió és gyűlölet. Ha valaki megsérti például az egónkat (tehát nem a valódi lényünket, hanem a szorgalmasan felépített látszatot), akkor a harag öngerjesztővé válik és gyűlöletté fajul.

Én nem állítok olyat, hogy ha mérgesek vagyunk, akkor rögvest kezdjünk üvöltözni, hanem azt mondom, hogy igenis foglalkoznunk kell az indulatainkkal, tudomást kell venni róluk, és meg kell tanulni civilizált módon kezelni őket. Ez lehet például aktív mozgás, nyugodt pihenés, vagy egy olyan tevékenység révén, ami örömet okoz, de nem káros. Lehet akár meditációval, vagy adott esetben egy pszichológus segítségével is, ha úgy érezzük, arra van szükségünk... és persze van rá pénzünk.

Még akkor is megtehetjük ezt, ha valaki lenézően figyeli az ilyesfajta tevékenységünket. Ettől ugyanis nem leszünk rosszabbak, legfeljebb a tekintélyünk csorbul, ám az úgyis csak egy látszat, és ha segítséget kérünk a bajban, az még mindig jobb, mintha elfojtanánk természetes ösztöneinket, amelyek e miatt természetellenesekké válhatnak idővel.

Nemrég hallottam egy esetről. Egy férfi úgy „kezelte” lelki problémáit, hogy rendszeresen megverte és terrorizálta az öccsét. Az öcsike egy idő után megunta, és némi alkoholtól vezérelve megölte a bátyját, majd feldarabolta és befűszerezte. Kell ennél jobb példa az agresszió helytelen orvoslására? A gyilkosságot meg a darabolást még „értem”, de miért kellett fűszerezni? Utólag kezdték el vizsgálni, hogy az elkövető beszámítható-e, vagy sem. (Persze tudom: neki sem lett volna szüksége pszichológusra.)

Minden embernek több énje van, és ez még nem jelent skizofréniát. Az első énünk az, amit a társadalom ránk ragasztott - ez mindenféle szerepekből áll, melyeket elvárnak, vagy úgy érezzük, hogy elvárnak tőlünk. Nekem is van ilyen, ó de még hány! Ez az énünk a látszatra épül. De van egy másik részünk is, egy jóval ösztönösebb, állatiasabb. Gyerekkorunkban még sokkal erősebben mutatkozik meg, ám később megtanuljuk... nem irányítani, hanem elfojtani.

Ez a részünk tele van indulatokkal, ami a látszatvilágunkban elfogadhatatlan. De attól még létezik! Freud akkor ért el tudományos forradalmat, amikor rámutatott az emberi lélek elfojtott részére - itt már nincsenek szerepek, csak színtiszta érzelmek.

Egyes misztikusok szerint azonban van egy harmadik énünk is, ami még mélyebben van, mint az első kettő. Ez az isteni lényünk, de nevezik tudat felettinek, vagy felettes énnek is. Ha közel kerülünk eme részünkhöz, állítólag megszűnnek a szerepek, a gondolatok, de még a különbségek is. Elvész az ego, mivel az a különbségekre épül, és nem marad más, csak a színtiszta szeretet és egyfajta misztikus áhítat, ami erősebb, mint a legforróbb szerelem.

Bevallom, nekem még ehhez fogható misztikumban nem nagyon volt részem, bár volt néhány csodálatos pillanatom az életben, és nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy valóban létezik az úgynevezett felettes énünk.

Amit viszont ki akarok hozni ebből az egészből, az mindössze annyi, hogy ha indulataid vannak, ne hazudj magadnak, ne fojtsd el! Menj el inkább egy edzőterembe és verd le egy bokszzsákon, vagy találd meg a módját, hogyan szabadulj meg tőle kulturált módon!

Ez sokkal jobb, mintha máson vezetnéd le, mint például az a munkás, akit letolt a főnöke, ezért hazafelé menet az első útja a kocsmába vezetett, majd amikor belépett a lakásába, rögvest megverte a feleségét, mert az „nem jó levest készített tegnap”.

Az indulatokat nem elfojtani, hanem kezelni kell, ám ehhez fontos tudnod, hogy egyáltalán vannak!

Ha pedig, ne adj Isten, érdekel, hogy mi játszódik le néha a lelkedben, akkor ajánlom a figyelmedbe a kedvenc filozófusomnak, Oshonak a művét, melynek címe: Az ego könyve

Maradok szeretettel: Norton

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 10 db)