Lekéstem a buszt

Szépirodalom / Novellák (170 katt) Erdős Sándor
  2024.03.10.

– Lekéstem a buszt – mondtam neki szégyenkezve. – Elkések a munkából és kipenderítenek. Nem lesz munka, nem lesz pénz sem – mondtam, és ismét indultam volna tovább.

– Aha – mondta. – Ez a baj? Fiam, az a baj, ha nem kel fel a nap. Az a baj, ha nem szül az asszony. Az a baj, ha beteg lészel. Ez egy probléma, amit meg kell oldani – mondta.

– Azt tenném. Sietek – válaszoltam türelmetlenül.

– Gyalog? – böffentette. – Ebédezni odaérsz. – Erre megfordult, és a vízpart felé indulva faképnél hagyott.

Néztem utána, és azon gondolkodtam, hogy tényleg bolond-e az öreg, vagy csak másként látja a világot, mint én. Másként számolja az időt. Más dolgokat tart fontosnak.

Elindultam a töltésen a város felé. A reggeli derengésen át felsejlett a templom tornya.

Emlékek tolultak fel bennem a gyerekkoromból. Itt futkostunk egész nap mezítláb a kavicsokon és szőttük az álmaink halóját.

Űrhajós, hajóskapitány leszek – mondtuk egymásnak, és hittünk is benne, hogy így lesz.

Hősök váltak ezekből a szutykos kis lurkókból? Nem. Szegény, a létezésért küzdő testekké váltak. Mi veszett el? Mi hiányzott?

Nekem vajon mi hiányzik? Mi hajt előre, mivé válok? Lett munkám, de a jövőkép félelemmel tölt el. Olvastam valaha egy könyvet, már nem emlékszem, melyik népről. A falusi iskola tanítója nekünk, gyerekeknek Juli néni, másnak Juliska, adta a kezembe.

Azok az emberek beletörődtek a létük kerete szabta határok sérthetetlenségébe. A hitük segítette a életük elviselését. Engem mi segít? Már nincs hitem sem. Elveszett.

Kissé lelassította a lépteimet a sok feltoluló emlék. Már Józsi bátyám körvonala is eltűnt a párában. Mint a múlt szelleme, olybá tűnt az alakjának emléke.

Itt születtem, és valószínűleg itt is ér a kaszás csontkeze. Mint anyám ölében, úgy éreztem magam ebben a kis faluban, melynek meghittségét magam mögött akarom hagyni.

Itt hagyni a kényelmes punnyadtságot egy számomra ismeretlen vad világ sodrásáért.

– Azok az idegen népek – dörmögtem a bajuszom alatt. – Nekik van igazuk. Viszont van erős hitük,

hogy tettelenséggé tudják váltani.

Elnéztem a folyó párában úszó tükrét, azután mélyen a gondolataimba merülve elindultam.

Elindultam hazafelé.

Előző oldal Erdős Sándor