Patics és Bundi

Szépirodalom / Novellák (188 katt) Erdős Sándor
  2024.03.04.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/2 számában.

A holtág párában úszó vize felett egy gém körözött, lassan ereszkedve keresett magának reggelizőhelyet. Mikor leszállt a nádas melletti sekély vízben, apró halak és békák csapatai menekültek előle, nehogy ők legyenek a reggeli falatok.

A parton egy kis kunyhó állt, mellette egy kisfiú vakargatta a fejét. Patics – mert a fiút így hívták – elnézett a párában úszó túlsó part felé, és a kincs járt a fejében. A kincsről a faluban az öregek meséltek neki, mert mondták, a Szigetköz kincseket rejt. Ő el is határozta, hogy ezt a kincset megszerzi, ha törik, ha szakad. Bundival, az ifjú félnótás halászlegénnyel szövetkezett is a kincs megszerzése érdekében, ezért éjszakáztak a halászkunyhóban.

– Kelj fel Bundi! – harsogta be a kunyhóba. – Vár minket a kincs.

Bundi kidugta kócos fejét, és összerázkódott.

– Korán van és hűvös – morogta. – Nem alszunk még inkább egy kicsit? Talán ha melegebb lesz és kialusszuk magunkat jobb kedvvel megyünk kincset keresni.
– Gyere te naplopó, induljunk! – szólt Patics, és már az útra készítette az elemózsiát és az innivalót.

Bundi összeszedte magát és ő is készülődni kezdett, bár közben sűrűn sóhajtozott.

– Ilyen korán, ilyen hűvösben...

Mikor mindketten elkészültek, elindultak a közelben kikötött ladik felé. Ez a jármű lesz a társuk a kaland során. Mással nem is jutottak volna sokra, hiszen a Szigetköz vadregényes tájára csak ez való. Mindenfelé víz, ingovány és kisebb-nagyobb szigetek sorakoztak, amiket csak ladikkal tudtak megközelíteni.

– Mondd Patics, hogy néz ki az a kincs? – kérdezte Bundi.
– Nem tudom, de biztosan megismerjük, ha megtaláljuk.

Elhelyezkedtek a ladikban és lassan emelgetve az evezőket elindultak a kalandra. A csendes víztükrön apró buborékok jelezték, hogy halak túrják odalent az iszapot. Egy vidra is elúszott mellettük és szomorúan lógatták a fejüket a parti fűzek. Ahogy haladtak szigetről-szigetre bekukkantottak minden parti üregbe, körbejárták az apró szigeteket, tüzetesen megvizsgálva mindent, de kincset nem leltek. Megriasztottak alvó őzeket, vaddisznókat, rengeteg madarat, néhány rókát is, viszont a kutatásuk eredménytelen maradt.

– Menjünk már haza! – Panaszkodott Bundi, mikor az ebédre szánt zsíroskenyerüket majszolták a karjukat csapkodva a szemtelen szúnyogokkal harcolva.
– Még azt a nyárast át kellene nézni, lehet, hogy ott a kincs. – Mutatott Patics a nem messze húzódó sötét erdőre.
– Oda nem megyek! – mondta riadtan Bundi. – Úgy hallottam, rossz dolgok vannak ott.
– Meg kell próbálnunk. Szedd össze a bátorságodat! Menjünk! – csapott a vállára Patics.

A délután folyamán bejártak az erdőt, ami igaz, félelmetes volt, de semmi veszély nem fenyegette őket, viszont pár rókalyukon, meg disznódagonyán kívül nem találtak semmit sem. Lógó orral, dolgavégezetlenül eveztek vissza a kunyhóhoz, majd indultak a falu felé.

Nehéz lesz elmesélni és beismerni, hogy ennyi kutatás után sem találtak kincset.

Az idős halászok az egyikük udvarán épp a hálóikat szárítgatták, javították mikor a két kincskereső feltűnt.

– Na, mi van ifjúság? – kérdezte őket Cirbolya bácsi, a legidősebb halász.
– Nem találtunk kincset, pedig egész nap mentünk, kutattunk – válaszolta Patics, és erre Bundi is sűrűn bólogatott.
– Nem-e? Akkor az a sok szép sziget, az a rengeteg érdekes állat, a jó levegő és tiszta víz az micsoda? – kérdezte mosolygós szemmel Cirbolya bácsi.

Patics elgondolkodott ezen, lehajtotta a fejét, és halkan azt válaszolta.

– Micsoda? Hát kincs!

Csak Bundi állt ott értetlen arccal, mert nem tudta, hogy miről beszélnek.

Bizony a kincs nem mindig fényes, és nehéz észrevenni, pedig lehet, hogy épp itt van mellettünk.

Előző oldal Erdős Sándor