A bánat kastélya
Kastély áll a réten
ködkabátot visel,
apó sétál arra
nehéz múltat cipel.
Keresi a lányát
kit elvesztett régen,
most is abban bízik
nem lakik az égben.
Erre jártak akkor,
mikor eltűnt a lány.
Azóta nem látta
itt maradt a magány.
Oly régen kutatja
keresi zokogva,
járja ő az erdőt
fáradtan csoszogva.
Most itt áll egy kastély
ő még sosem látta,
varázslatos köd ül
most a bűvös tájra.
Megáll apó felnéz
kastély ablakára,
könnyező szemekkel
ablakban egy lányra.
Eltűnt drága kincse
integet feléje
szeretet von fénykört
megtört vén szívére.
Ha repülni tudna
rögtön odaszállna,
hogy zokogva mondja
ma is hazavárja.
Ám a bűvös kastély
eltűnik a ködben,
fáradt öreg apó
térdre esik csöndben.
Megszakadt a szíve
most tűnt el a remény
még a holtában is
egyedül volt szegény.
